Ölj meg vagy Gyógyíts meg ( Taehyung ff.)

11. Rész

-Kíváncsi voltam, hogy mikor kerestek fel engem. –mondta a nagyi az iroda ablakánál állva nekünk háttal, és a szokásos boros poharát szorongatta a kezében. A fene se tudja, hogy érzi meg a jelenlétünket, még be se léptünk a szobába, de már tudta, hogy kik vagyunk. -Gondolom a megkötés miatt jöttetek. –fordult most oda felénk, hogy megmutassa nekünk a levakarhatatlan mosolyát a képéről, hogy milyen roppant jól szórakozik a kétségbeeset fejünkön, ugyanis csak le cövekelve álltunk a már lassan besötétedett szoba közepén, aminek már csak a naplemente halovány sugarai juttattak be némi fényt. 

 -Hogy érti azt, hogy megkötés? –kérdezett rá helyettünk Jimin felvont szemöldökkel. Mi képtelenek voltunk megszólalni, csak bámultunk magunk elé és próbáltuk megérteni a jelenlegi elbaszott helyzetet, ami látszólag egyikünknek sem volt ínyére. 

 -Hmm, hmm.. –jött közelebb hozzánk és bevetette jég hideg tekintetét amivel általában megfélemlít mindenkit maga körül, amire mai napig kíváncsi vagyok, hogy még is, hogy csinálja. Miért félnek tőlé? Hiszen egy egyszerű kis idős törékeny nő, simán megtudnák ölni. -Nektek kettőtöknek tudni kellene. Ha csak nem figyeltetek az oktató órákra amiket itt taníttattak a virággal kapcsolatban, hogy milyen hatása van. –nézett rá egyenesen a két fiúra akik minden felé nézegettek csak éppen a nagyira nem figyeltek, ezzel biztosítva, hogy pont nem izgatta őket az oktatás. -Elég szomorú! –hangsúlyozta ki, majd elkezdett előttünk sétálgatni hátra kulcsolt kézzel. 

 -Mivel én nem tudom, hogy miről is van szó, elárulnád végre? –kérdésnek hangzott, de inkább kijelentettem ellent mondás nem tűrő hangon. Megtorpant előttem és felvette velem azt a bizonyos szemkontaktust, szinte farkas szemeztünk. 

 -Még nem teljesedet be egészen a megkötés.. –kezdet bele és engem egyre jobban furdalt a kíváncsiság, hogy még is mi a franc van. -Mielőtt elkezdeném, hogy ez mit is takar, lenne hozzád egy kérdésem. –mondta még mindig meg nem szakítva a szemkontaktust, nyelnem kellett egy nagyot mert most először tartottam tőle. Ismertem a nagyim minden egyes tekintetét és rezdülését. Tudom, hogy milyen amikor szomorú, mérges, vidám, rideg, vagy esetleg gonosz, de ezt az egyet nem ismerem, mint ha nem is ő állna előttem. Most amit a szemében láttok az sajnálat egy kis keserűséggel megfűszerezve. -Nem kívánod Taehyung vérét? –bökte ki a letaglózott kérdést miközben a mellettem álló fiúra biccentett.

 -Hogy mi van? –vágtuk rá mind hárman szinkronban döbbenetünkben. Nem bukok a vérre, hiába vagyok én az állítólagos hold kristály, én akkor is az emberi készítésű ételek híve vagyok, nem holmi démon akinek ez a lét eleme. Még ha kívánnám se kellene.

 -Válaszolj! –szólt hozzám erélyesebb hanglejtéssel, aminek hatására a torkomon akadt a szó, és még a fiúk tekintette is égette az arcomat, ahogyan kíváncsian várják a válaszomat. Rá néztem a két mellettem állóra, akik kikerekedett szemekkel figyeltek, és még mindig vártak, hogy már szólaljak meg. De még is, hogyan? Mit mondjak? Még ha ez igaz is akkor se tudnék vért inni, nem értem magamat. Lesütöttem a szememet majd a fejemet újra a nagyi felé fordítottam aki már kezdet türelmetlen lenni. 

 -De igen. –adtam meg a várva várt választ, amit úgy szégyelltem, hogy esküszöm azt kívántam bár nyelne el a föld, hogy ne keljen bele néznem senki szemébe se. Ugyan tényleg nem látom a két fiú reakcióját, de érzem a perzselő tekintetüket a hátamon ahogyan bele ivódik a bőröm alá. 

-Ho.. ho.. hogyan? –kérdezi dadogva Tae, most életemben először hallom a megszeppent szaggatott hangját. Nem tudtam válaszolni a férfinak, de nem is baj, most először örültem a nagyi közbe szólásának.