Ölj meg vagy Gyógyíts meg ( Taehyung ff.)

17. Rész

-Nem, nem engedlek le oda! –emelte feljebb a hangját Tae velem szemben mikor még a második csókja se tudott maradásra bírni, bármennyire is tetszett és bármennyire is éreztem úgy, hogy egyre jobban kezdek beleszeretni a démonba. Amire persze sosem gondoltam volna, hogy bekövetkezik, hogy valaha én egy pokolból feljött lénnyel leszek együtt. A régi mihaszna énem most jól tarkón vágna és elküldene Alaszkába ruha nélkül, hogy ott fagyjak halálra inkább mintsem, hogy össze jöjjek egy démonnal. De nem bántam meg. Még annak ellenére sem, hogy épp, hogy együtt vagyunk de már is vitázunk.. 

 -Akkor áruld már el végre, hogy mi folyik oda lent! Mit takar itt a kiképzés szó? –csattantam fel jogosan, hiszen ha már nem engedd le akkor már legyen benne annyi vér, hogy elmondja nekem, hogy miért tart vissza. Taehyung oldalra fordította a fejét és azt néztem ahogyan az állkapcsa megfeszül, majd szemeit behunyta és úgy eresztette ki az eddig  bent tartott levegőt, ezután íriszeivel újra megtalálta az enyémet. 

 -Jobb ha nem tudod. –érkezett a válasz egy kis szünet után, majd ezzel úgy gondolta, hogy ő le is zárta a témát. Csak, hogy én nem hagytam annyiban mert tudnom kell, hogy mi az amitől félt.

 -Rendben van. –sóhajtottam fel, majd Taehyung arcán megjelent egy fél mosoly, mire én is ejtettem egy pimasz mosolyt, csak én a folytatni készült mondatom miatt. –Úgy látom, hogy nekem kell kiderítenem a saját tapasztalataim szerint. -vettem gyorsan egy száz nyolcvan fokos fordulatot és már spuriztam is volna el ha Tae reflexei nem lennének dicséretre méltatóak, olyan hevesen kapott a csuklom után és olyan sebességgel rántott vissza, hogy elvesztettem az egyen súlyomat, de a démon ezt meggátolva kapott immáron a derekam után, melyet erősen tartott és bosszúsan nézet le rám. 

 -Mit nem értesz azon szépségem, hogy az nem neked való hely? Nem leszek ott, hogy meg tudjalak védeni, és nem akarom, hogy le menj oda, még csak a környékét is kerüld el jó messzire. –mondta ellent mondás nem tűrő hangon miután már húzott vissza, hogy megtudjak már állni egyenesen a két lábamon, de szemeit nem vette le eközben rólam, ahogyan én se róla, mint ha hipnózis alatt lettem volna, annyira megbabonáztak kegyetlenül szigorú elfeketedett sötét íriszei. Baromira dögösen festet az egész, és még csak oda se figyeltem arra amit mondott, csak az égető pillantásaival voltam elfoglalva, mely menten le vett a lábamról. Mikor vissza tértem már a bűvöletből magabiztosan kihúztam magamat és úgy álltam immár vele szemben.

-Már pedig én menni fogok! –jelentettem ki határozottan. -És már csak azért is mert érdekel engem, hogy mi van ott lent, vagy, hogy mi lesz oda lent ha le teszem a lábaimat. Szóval már az se tudd megállítani ha elmondod, hogy mi folyik ott. –tettem csípőre a kezeimet.

 -Mit tegyek, hogy meggondold magad? –nézett rám most kétségbeesve. 

 -Semmit! Mert meg kell, hogy nézem, meg kell, hogy tapasztaljam azt amit te is mikor leküldtek oda. –eresztettem egy mosolyt és tenyeremet lágyan arcára simítottam, majd ő is tenyerét felvezette a kézfejemre és bele bújt a kezembe mint egy kis macska. 

 -Veled megyek én is! –mondta nyugtalanul. 

 -Nem Tae, nem jöhetsz! Láttam ezen a héten, hogy, hogy néztél ki a kiképzés után és, hogy mennyire kimerített és le tett téged. Most rajtam a sor. –vettem el gyengéden a kezemet az arcáról, hogy végig simítsak vállaitól egészen le  a kézfejéig, majd össze kulcsoltam ujjainkat. - Megbízol bennem? –kérdeztem halkan, mire válaszul egy gyermeteg bólintást kaptam. - Akkor kérlek, ne becsülj alá, megtudom védeni magamat, nem vagyok azért annyira törékeny. –mélyítettem el tekintettemet rajta, majd Tae lehajtotta fejét és morgott egyet, kifejezve ezzel a nem tetszését.