Ölj meg vagy Gyógyíts meg ( Taehyung ff.)

10. Rész

Csiga lassúsággal emelkedtem fel Tae mellkasáról miután bebizonyosodtam róla, hogy egyáltalán semmi pulzusa sincsen és még levegőt sem vesz. A számat harapdálva néztem az ágyán ülve a még mindig hófehér bőrét miközben azon tűnődtem, hogy ez még is, hogy lehetséges, mi okozhatta. Annyira dühös voltam magamra amiért még mindig őt bámulom és nem tudom a szemeimet levenni róla, hogy ott hagyhassam és minden lelki ismeret furdalás nélkül csak úgy elmenjek be a szobámba vagy ki az udvara, mint ha nem történt volna semmi. Csak nyugodtan és tök higgadtan sétálgatni a palotában, tojni magasról arra, hogy egy démon meghalt. A szüleim miatt ezt kéne... mert egy démon okozta a halálukat... mert az összes ilyen, egy sem kivétel. De akkor még is miért bánt, hogy az egyik itt fekszik előttem holtan? Miért harapdálom a számat, és miért rágom a körmömet, hogy elfojtsam a bennem szunnyadó vihart. Üvöltöznék vele, hogy kelj fel végre, hogy gyere vissza te hülye, mert már kezdelek megkedvelni... helyette üreges szemekkel nézem a testet miközben egy hang sem jön ki a torkomon.

Kifújtam a reszketeg felgyülemlett levegőt magamból, majd erőt véve magamon felnyomtam magamat az ágyról mert már ott ültem mellette vagy tíz perce, ez után elindultam kifelé lehajtott fejjel, hogy szólhassak valakinek, vagyis csak indultam volna ha nem gátolnak meg ebben a csuklómra fonódott ujjak. Akkorát rántott rajtam, hogy az egyen súlyomat elvesztve zuhantam az ágyra vissza. Meglepetten néztem a fölém tornyosuló férfira, kinek a pimasz mosolya szinte elárult mindent. Két tenyerén megtámaszkodott a fejem mellett, térdeit meg az én lábaim között helyezte el. Továbbra se szólalt meg csak ezer wattos mosollyal nézett le rám. Azt amit a férfi iránti aggodalmam okozott, azt most át vette a mérhetetlen düh, amit nem voltam rest kimutatni a férfi felé. Össze szűkítettem a szemeimet amik már szikrákat szórtak felé, csoda, hogy nem gyulladt fel tőlük. Haragom miatt bekövetkezett az amit nem igen szeretem ha megtörténik, bekékült mind két szemem, amik újra elkezdték égetni a retinámat. Az rendben van, hogy a démonok imádnak szórakozni, hülyét csinálni másból, vagy a halállal táncolni, ami a másik rovására megy, de ez nekem akkor is sok, hogy hihetette el velem azt, hogy meghalt? Viszont ha él, miért nem halottam a szív verését?

-Te idióta állat! –üvöltöttem egyenest a képében elmélyített hangon, ami a férfit igen meglepte. Már másodjára van ez, hogy még én se ismerem fel a saját hangom, mintha nem is én lennék, olyan sötétnek érzem magamat tőle.

-Aggódtál miattam mi? –tért vissza újra az az átkozottul pimasz, de egyben dögös mosolya, amit annyira utálok benne. Rá tettem két tenyeremet a mellkasára miközben rikító szemeimmel az övéit néztem, majd egy orbitálisat löktem Taehyung-on aminek hatására hátra esett és ezzel együtt legurult az ágyról, én pedig nem bírtam ki, hogy egy mosoly legalább ne ereszek a már földön fetrengő férfira kinek a helyzet már kevésbé tetszett.

-Nem! –jelentettem ki talán túlságosan határozottan is mikor már az ágyáról másztam le. -Csak azért aggódtam, hogy ne hogy rajta kapjanak engem egy hullával, hogy azután rám fogják, hogy én végeztem veled. –öltöttem magamra egy fapofa álarcot és próbáltam minél hihetőbbnek tűnni, nem akartam, hogy megtudja, hogy ténylegesen miatta aggódtam. Tae felállt a földről és kínzóan lassú léptekkel közeledett felém majd mikor már csak egy leheletnyire volt tőlem, két ujját az állam alá helyezte ezzel megemelve kissé a fejemet, hogy rá nézzek, amit meg is tettem, így a tekintetünk egybe fonódott, össze szűkített szemekkel szemlélte az én szemeimet.

-Nem hiszek neked. –suttogta kettőnk közé mély és eszméletlenül csábos hangon amitől akaratlanul is megborzongtam. Nem válaszoltam, inkább lehunytam a pilláimat és próbáltam észrevétlenül megrázogatni a fejemet, hogy vissza térjek a valóságba és, hogy vissza nyerjem szemeim eredeti színét. Elléptem tőle ő meg figyelemmel kísérte minden apróbb mozdulatomat ahogyan az éjjeli szekrényéhez sétálok. Kezeim közé kaptam a vértasakokat majd egy laza mozdulattal felé hajítottam, ő pedig reflexből el is kapta őket.