Ölj meg vagy Gyógyíts meg ( Taehyung ff.)

15. Rész

A szemeim kipattantak, a testem megmozdult és immáron újult erővel ébredtem. Még sose éreztem ennyire intenzíven semmit, és még sosem éreztem magamat ennyire erősnek, legyőzhetetlenek. De ezt az újult erőt nem én irányítom, hanem ő engem. Én vagyok számára a potya utas és ő az aki birtokolja az egész testemet ami számára csak egy por hüvely. 

-Nézzétek, felébredt! –kiáltotta túl a szobát Jennie, ezzel megállítva a fiúk vitatkozását, aminek a középpontja én voltam.

A lány mosolya olyan őszinte és kedves volt, hogy ez még talán a leggonoszabb szíveket is megmelengetné. Ami máskor persze engem is ugyan úgy megmosolyogtatott volna, csak most már más vagyok, én ő vagyok... maga a sötétség vagyok. Nem éreztem mást, csak undort ettől a csöpögően kedves mosolytól, azt pedig követte a harag, a düh és a gyilkolási vágy. A többiek Jennie után egyszerre fordultak felém, majd amint megbizonyosodtak arról, hogy ébren vagyok, az arcok fokozottan vették át a nyugtalanságtól eltorzult képeket a megkönnyebbült mosolyok. Egyet kivéve... Jungkook, ő volt egyedül az aki érzelem mentesen állt az ágyam előtt, szemeivel fogva tartva engem, mintha kiakarna belőlem olvasni valamit. Tae viszont nem volt rest, amint realizálta, hogy nincs semmi bajom azonnal oda sietett mellém a többieket félre lökve. De szerintem még ő maga sem volt tisztában azzal, hogy mit tesz, vagy csak pusztán az öröm az amitől az orránál tovább már nem látott.

Hát nem is látott... 

 Nagy hévvel kikapott az ágyból mint egy rongy babát, majd olyan erősen ölelgetett, mint ahogyan a kislányok szokták a kedvenc plüss maciikat. Máskor ez az illat ami belőle árad mindig, ez a finom fűszeres fenyő illat, megbódítana, máskor ez az ölelés amit most először kapok tőle, elgyengítene, máskor ez a gyermeteg téglalap alakú mosolya amit tőle kapok, megdobogtatná a szívemet, de most nem éreztem semmit... azt amit éreznem kellene, most nem éreztem, csak egy valamit érzek, és az a másik felem, aki gyenge, sebezhető, alsórendű, aki nem tudta befejezni azt amit elkezdet, hisz mit is fejezet volna be, ha még csak bele sem kezdett. Nem tudta megölni egyiket sem, mert nem volt elég ereje hozzá, helyette bele szeretett az egyikükbe, és most a sötétben sír mint egy elveszett kiskölyök, mint annak idején az a tízen három éves kislány, aki ha tehette volna... ha lett volna annyi mersze, annyi bátorsága, akkor legalább az apját megtudta volna menteni, de nem... helyette lesokkolt és ledermedt, nem tett semmit. Most pedig zokog, és kérlel, hogy ne zárjam ki, hogy hadd érezzen, hogy miért vettem el ezt a lehetőséget tőle, hogy hadd érezze ő is a szerető férfi ölelő karjait. Eljött az idő, az én időm... most már betudom fejezni azt amit már rég el kellet volna kezdenünk kettőnknek, a másik felemmel...meg kell ölni mindenkit ebben a szobába. 

Jungkook gyorsabban cselekedett, mint azt vártam volna, tudtam, hogy ő az egyetlen aki észre vette, aki megérezte a gonoszt, mert láttam a sötét tekintetét ahogyan rám nézett, és próbált megfejteni. Mielőtt Taehyung-ot vissza ölelhettem volna jó szorosan, aminek következtében eltörhettem volna a gerincét. A bukott még időben kimentette a karjaimból. Erősen megmarkolta Tae vállát majd egy határozott mozdulattal hátra húzta, de ennek hatására a démon neki csapódott a szekrénynek ami következtében a fejét beverte, majd le is csúszót egészen térdre ereszkedve a szekrényről. Jungkook-on kívül aki végig csak engem mustrált, most már élénk naplemente színű szemeivel, mindenki Taehyungra pillantott majd vissza ránk. A levegő megfagyott a szobában, senki egy tapodtat sem mozdult a helyéről, mindenki várta a következő lépést, Tae sem szólt semmit, csak óvatosan felállt a földről, majd ő is rám eresztette szemeit. Végig vezettem fogat csikorgatva mindenkin a tekintettemet, majd ezt követően ökölbe szorítottam a kezeimet olyan erősen, hogy halottam ahogyan roppan egyet. Szemeim elködösültek, és neki álltak felvenni a narancssárga színt, de ez nem fájt, úgy mint mikor kristály kékre színeződik el, sőt mondhatni egyáltalán semmilyen fájdalmat nem éreztem.