Ölj meg vagy Gyógyíts meg ( Taehyung ff.)

9. Rész

Kopogás nélkül nyitotta ki az ajtót az őr, majd meghajolt mint ha a nagyi látta volna. Háttal állt nekünk az ablakon kifelé bámészkodva, szokásához híven. Becsoszogtunk az iroda közepére Taehyung-al, a láncok még mindig ott éktelenkedtek a nyakunkon amitől már kezdet viszketni a bőröm. Nem bírtam megállni, hogy ne fintorogjam el magamat a nagyi láttán, hisz ő is közre működött az elkapásunkban. Ránk se nézve szürcsölgette a vörös borát még mindig az udvart tanulmányozgatva.

 -Tudjátok, hogy miért vagytok itt? –kérdezte nyugodt hangon mikor már elemelte a poharat a szájától. Nem válaszoltunk neki csak csendben tovább néztünk előre. - Kérdeztem valamit! –emelte meg most már a hangját, de még sem volt félelmetes mint amilyen általában szokott lenni. Felsóhajtottam ami elégé hangosra sikeredett.

-Talán azért mert megakartam szökni, Tae meg segített benne? –kérdeztem vissza halkan elvékonyodott hangon, nem azért mert tartottam tőle, csupán a fáradság véget, hisz két napja nem aludtam szinte semmit sem a mellettem álló férfivel együtt. Még a beszéd is nehezünkre esik. 

 -Is. –válaszolt tömören. - Nos...–kezdet bele mielőtt kinyithattuk volna a szánkat. Felénk fordult majd tett pár lépést az asztalához és megtámaszkodott rajta. - Azért kaptatok büntetést mert eltitkoltátok a hold kristály kilétét. Tudom, hogy te vagy az. –nézett egyenesen a szemeimbe. 

Meg se kérdeztem, hogy honnan tudta meg, hisz pontosan tudom, hogy az az őr lehetett akit hagytam elfutni, mert látta a szemeimet és mikor kijöttek, hogy elfogjanak minket a vérző fülemből is megállapíthatták, hogy igen is én vagyok az akit mindenki keresett. Lehet nem kellett volna futni hagyom, hanem azonnal végeznem kellett volna vele.

 -De őt miért büntettétek meg? –biccentettem a fejemmel Taehyung felé aki még csak meg se nyikkant eddig. Ahhoz képest most elégé nyugodt, csak hallgat és figyel. –Ő nem tudta, hogy mi vagyok.

 -Igen, tudom. –bólintott helyeslően. -De! Ivott a véredből. Neki meg kellett volna halnia a kard okozta sebtől. Viszont csodálatos módon él. –csapott rá az asztalra amitől kicsit össze rezzentem.

 -Szerintem meg... – hunytam be a szemeimet majd vettem egy mély levegőt és próbáltam lehiggadni, mielőtt újra kinyitottam őket. Nem örülnék neki ha most elszíneződne a szemem a harag miatt. -Azt mentek meg akit ÉN akarok. –adtam hangsúlyt az én szónak. Nehogy már ők döntsék el kit mentek meg és kit nem. Tae rám nézett meglepve, de azután halványan elmosolyodott amit én viszonoztam, nem is értem igazából, hogy miért.

 -Kaptok egy utolsó esélyt. –mutatta fel az egyik ujját jelzésképen. –Ha csak rosszul néztek valakire, vagy ha csak megbotlotok és elszúrtok valamit annak nagy ára lesz ami nem holmi kis áram ütés lesz vagy bezárás fél napra. –beszélt fenyegetően rideg hangon, hol rám hol Taehyung-ra nézett. Csak úgy csöpögött a szájából az egy merő megvetés felénk. -Most pedig távozzatok. Dönthetek, hogy vacsorázni mentek-e vagy venni egy jó kis zuhanyt, ami rátok férne mert nagyon rosszul néztek ki. Az étkezőbe tíz perc múlva már nem adnak ételt, ha siettek még leértek ha nem akkor étlen fekszetek le. –magyarázta miközben megindult felénk. Először Taehyung-ról kattintotta le a bilincset, majd rólam. Mindketten megdörzsöltük a szorító vasnak a helyét, mert nem volt valami kellemes a viselete. A nagyi kinyitotta az ajtót és távozásra intett minket. A folyosóra kiérve gondolkodás nélkül vettem az irányt a szobám felé vagyis vettem volna ha nem érzem meg Tae hideg tenyerét a csuklómon amely finoman körül öleli.