Ölj meg vagy Gyógyíts meg ( Taehyung ff.)

7. Rész

Kétségek között állva a fal túl oldalán, reszketve azért a férfiért ki az imént segített a szökésembe. Hangok százai ölelték körbe a fejemet azt hangoztatva "Ne hagyd meghalni". Mondanom sem kell, hogy már mennyire megfájdult ezektől a fejem. Nem tudtam mit csináljak, hogy hogyan mentsem meg, vagy, hogy hogyan kéne megmásznom egy két méter magas falat anélkül, hogy magamban is kárt tennék. Toporzékolva fújtattam immáron azon agyalva, hogy mégis mi a francot tegyek. Nem maradt sok időm, mert a férfi hamarosan meghal. Szívének lüktetően lassú dobbanását még mindig a dobhártyámban hallom. Már csak percei lehetnek hátra. Idegesen túrtam bele a hajamba kétoldalt miközben egyre jobban távolodtam a faltól, ugyanis hirtelen felindulásból eldöntöttem, hogy neki futásból megostromlom a két méteres falat.

Mikor már elégé messze kerültem tőle, befeszítettem a lábaimat, majd mély levegőt vettem ezzel is lenyugtatva magamat. Ökölbe szorítottam a kezeimet amely annyira erősre sikeredet, hogy a körmeimet belevájtam a tenyerembe. Megiramodtam a fal felé olyan nagy hévvel, hogy félő volt, hogy esetleg össze csuklik a lábam. Erőteljesen engedtem le a talajra egyik lábamat a másikról ezzel nem kis por felhőt felkavarva, majd mikor már közeledtem a cél felé, behunyt szemmel rugaszkodtam el a talajról, mert még látni se akartam ha esetleg arccal neki csapódnék a falnak. Meglepetésemre viszont... oly könnyűnek éreztem a testemet mint ha szárnyaim lennének, vagy mint ha csak egy toll pihe lennék úgy lebegnék a levegőbe. Nagy lendülettel, könnyedséggel, és szemernyi félelemmel ugrottam át a falat amire egy ember nem képes, amire nem szabadna képesnek lennem. A testem olyan könnyű mint egy kis párna, amit szabadon akár egy kézzel, sőt még akár két ujjal is dobálhatsz. A talpamra érkezvén tekergettem a fejemet minden létező irányba majd megakadt a szemem azon a férfin kinek a megmentésére jöttem. Gyengén feküdt a fűben, a szemeit már alig volt képes nyitva tartani, de mikor közelebb léptem hozzá az amit láttam teljesen leblokkolt. három nagy és irtózatosan mély vágás ékeskedett a mellkasán amiből a vér kifele bugyogott, viszont a legparább nem is az volt, hanem az, hogy a seb helyekből fekete füst tőrt utat magának, minek olyan szaga volt mintha oda kozmálta volna valaki az ételét, a sebkörül úgy szint feketeség tört utat magának. Az bár nem füst volt hanem olyan mint az égési sérülés, de ez annál rosszabb volt, mert a bőre felületén kezdet elterjedni. 

 -Kékség? –szólt hozzám Tae mikor már szinte mellette voltam, de a hangja még is olyan távolinak tűnt mintha méterekről hallatszott volna. -Nem kellene itt lenned! –szólalt meg ismét mikor észlelte, hogy semmit sem fűzők hozzá az iménti kérdésére, ami persze más szituációba kifejezetten bosszantott volna, de ugyan akkor azért mosolyt is csalt az arcomra mert csak ő nevezet így a hajszínem miatt.  

 Épp ereszkedni készültem volna le mellé ha egy erős kéz nem szorított volna rá a csuklómra és ránt magához. Még levegőt se volt időm venni annyira hirtelen jött ez az egész. Mikor már szembesültem az alakkal aki épp levágni készült, egyetlen egy mozdulattal rántottam ki a két csuklómat kezei közül majd erősen arcon könyököltem mire fájdalmasan kapott az arcához.

 Te ki bestia gyere csak ide! –üvöltözőt mint a fába szorult féreg amikor én már idő közben arrébb iszkoltam. De féltem. Nem attól amit ez az ember tesz vagy tenni fog velem, hanem attól, hogy a macska egér játék közepén nem jut időm megmenteni azt a férfit aki már a halálán van.

 A kétajtós szekrény méretű fazon hirtelenjében rántott ki a hátoldalából két kardot amik piros lángokban úsztak, ezzel is döbbenetet okozva számomra. Mégis hogy létezhetnek lángoló kardok? Győzelem ittas mosollyal tette meg felém az akció dús lépteit kard forgatás közben, de én se tétováztam mert nem volt időm rá... meg kell mentenem valakit. Neki futásnak eredtem ismét, de most már a férfinek. Elrugaszkodva a levegőben kötöttem ki, és szaltózva a fazon háta mögött értem földet, aminek hatására teljesen egymásnak volt simulva a hátunk. Mielőtt megfordulni készülhetett volna kirúgtam hátulról a lábát, aminek következtében nagy csattanással ért földet. Elvettem mind a két kardot tőle amit a lehető legmesszebbi helyre dobtam ahogyan csak tudtam. Rátérdeltem a férfi nyakára mi alatt nyekkent egy kicsit majd bele mélyesztettem a gyűlölettel teli szemeimet az övéibe, hogy az legyen az utolsó amit látni fog halála előtt.