Ölj meg vagy Gyógyíts meg ( Taehyung ff.)

6. Rész

Egy hét telt el azóta mióta a sárkány hegyen jártunk. Vissza térésünk után mindenki ledöbbent, hogy élve megúsztuk a gyalog túrát, de persze nem csak ezen lepődtek meg...a nagyi teljesen kiakadt, tombolt, csapkodott az irodájába mikor bejelentettük, hogy a virág nem létezik amiről az Istenek beszéltek. Emellett az Istenek hírnökeit hibáztatta, amiért biztos, hogy félre vezeték őt és lehet, hogy nem is egy virágról van szó hanem valami másról. Nem mertem neki elmondani, hogy igaza van, mert a hold kristály én magam vagyok. Nekem is nehezemre esik megemészteni. Eddig azért ostromoltam magamat mert, hogy más vagyok mind az emberek...egy szörny szülőt. Én csak egy átlagos életet szerettem volna mindig, a szüleimmel és egy szerető otthonnal, de ez mind csak egy álom volt és az is marad. Az én sorsom az, hogy teljes mértékben feláldozzam magam mindenki jövőjét illetően...az én sorsom meg van írva, ami ellen semmit sem tehetek.

Azóta is csak Jennie tudja a titkomat,megígérte, hogy nem szól egy szót sem senkinek, kivéve akkor ha én képtelen vagyok megtenni, mert akkor muszáj lesz, ez a kötelessége. A fiúknak egy szót sem szóltam erről, nekik nem kell tudniuk, nem bízom bennük, hisz démonok akik szórakozásnak veszik a halált, addig addig játszadoznak míg valakinek baja nem esik, mert ez szórakoztatja őket még ha fel sem fogják, hogy ez másnak rossz. Taehyung meg folyamatosan a nyakamra jár, amit már kezdek unni. Mégis mit gondolt, hogy egy bocsánat kéréssel el van nézve neki, hogy majd nem az életembe került a szórakozása? Hiába esik nehezére kinyögni azt az egyetlen egy szócskát is, hiába nem mondta ki még rajtam kívül másnak, akkor sem megy... nem tudok megbocsájtani neki.

-Föld hívja Lisát, itt vagy? -gondolat menetemből Jennie zökkentett ki miközben csettintgetett az orrom előtt. Észre se vettem, hogy bejött a szobámba.

-Mióta vagy itt? -kérdeztem unott arccal. Nem is igen rémlik, hogy mikor mosolyogtam utoljára.

-Egy ideje. -adta a választ rögtön mire leült mellém az ágyra. -Meddig fogsz bezárkózni ide? -sóhajtott egyet majd rám nézet és össze találkozott a tekintetünk. Ő mosolygott rám, én nem tudtam... csak ültem és bámultam rá a lányra mint egy idegenre, üres szemekkel néztem bele az övéibe. Nem válaszoltam neki, csak tovább szemeztem vele majd Jennienek megrándult az arca és felvonta a szemöldökét. - Azért vagy ilyen mert te vagy a hold kristály vagy Taehyung miatt vagy ilyen?

-Mind kettő. -vágtam rá gondolkodás nélkül, mert tényleg mindkettő bosszantott. Én nem akarom ezt az életet, elakarok menni innen, már az sem érdekel ha az utcán kell élnem csak tűnjek már el innen. A lány nem válaszolt rá csak megingatta a fejét.

Egy darabig még beszélgetünk, leginkább arról, hogy lassan el kéne mondanom, hogy én magam vagyok a fő tárgy a világ elpusztulása ellen, de nekem ez nem tetszett. Miért kéne elmondanom? Nekem ebből mi hasznom származik? Nem igazán izgat ha elpusztul ez a romlott világ, hisz nincs senkim, akik voltak ők már nem élnek. Csak is ő értük, a szüleim miatt érné meg a küzdelem, de így minek harcoljak ha ők már nincsenek? Nincs miért és nincs kiért harcolnom. Lehet, hogy önző dolog, de én csak azokért vagyok hajlandó harcolni akiket szeretek.

Úgy döntöttem veszek egy forró fürdőt hátha ellazít. Közben kiötlök egy tervet, hogyan tudnék lelépni innen feltűnés mentesen. A kádba elmerülve törtem a fejemet, hogy miként tegyem meg azt amire készülők. Természetesen az éjszakát tartottam a leglogikusabbnak szőkés szempontjából, viszont még ott voltak az őrök akikkel nehéz dolgom lenne mert nem szabad kézzel mászkálnak, szinte minden lény ellen van valami fegyverük amikkel azonnal halálba tudják őket taszítani, és nem tudhattam, hogy ellenem is nem akadt-e egy. Továbbá ott volt egy két méter hosszú kerítés is aminek az átugrása felejtős volt, eszem ágába sincs megpróbálni, hisz tudom magamról, hogy azért két métert a magasba ugrani nem az én reszortom, szinte lehetetlenek tartom. Csak is a kapun tudnék kijutni. Valahogy le kell szerelnem az őröket.