Ölj meg vagy Gyógyíts meg ( Taehyung ff.)

24. Rész

Taehyung-al való szeretkezésünkkor, úgy éreztem, hogy a világ velünk együtt szárnyal, hogy a levegő a föld csak nekünk kedvez, csak értünk léteznek. Annyira boldog voltam mint egy madár, amely először kél szárnyra és repül jó messzire, vígan, szabadon. Kirobbanó örömöt éreztem. Ennek ellenére még is hiányzik valami. Egy szó, amely tovább fokozná a bennem lévő kicsattanó kedvet. De nem kaptam meg. Nem kaptam meg, hiába vártam rá, és ez miatt rettentő szerencsétlenül éreztem magamat. Pedig tisztában vagyok vele, hogy, hogyan érez irántam, hisz elégé kimutatja felém, pusztán csak egyetlen egy érintésével. Tudom azt, hogy ő is legalább annyira szeret mint ahogyan én is őt, de mégis hallani akartam azokból az édes ajkaiból. Miután én kimondtam neki, hogy szeretem, láttam ahogyan néz rám, íriszeivel mintha azt akarta volna üzeni, hogy ne tegyem, hogy ne szeresem őt, mert nem érdemli meg. Arca össze zavarodott volt és kissé halványan vörös. Ennek nem tulajdonítottam akkora nagy jelentőséget, hisz betudtam annak, hogy talán ez lehetet neki az első, hogy valaki talán ilyet közölt vele. De utána fogta magát és gyorsan felöltözött, majd lelépet és ott hagyott engem minden szó nélkül a sötét erdőben, amit nem tudtam mire vélni. Nem hinném, hogy valami rosszat mondtam volna neki azzal, hogy szeretem őt. Ő még is ott hagyott egyedül egy szál fehérneműben és zavartan. A torkom össze szorult és ez miatt nehezen vettem a levegőt, de nem sirtam, hiszen úgy gondoltam, hogy talán majd megmagyarázza nekem ezt a tettét, hogy talán ezt ő nem gondolta komolyan. Így hát a gondolataimmal lehajtott fejjel indultam vissza a palotába és próbáltam észre vétlen maradni és a szobámba felsunnyogni, hogy ne lássák a hiányos öltözetemet. A szobámba felérve pedig a férfi miatt akaratlanul is elöntött a düh, ami következtében a tenyereim alatt porladt szét a fürdő szobában a mosdó kagyló amelybe épp bele markoltam. A szemeimmel pedig ön magam tükör képét szuggeráltam, és ezt mind önkívületi állapotban tettem, majd mint ha mi sem történt volna mentem el zuhanyozni. 

Ez történt két napja.

Másnap már a haragomat tápláló személy vonszolta be magát hozzám lehajtott fejel és még csak rám se mert nézni, majd úgy kért tőlem többször is bocsánatot, ami engem abszolút nem érdekelt, mind addig míg lassan fel nem emelte a fejét és míg rám nem nézet azzal a két fekete lyukkal amelyben ott csücsült maga a megbánás. Tekintetét úgy elmélyítette az íriszeimben mint aki olvasni akarna belőlük, persze én próbáltam azután is megjátszani a keményet, akit hidegen hagy a kisfiús szomorkás arca, de aztán ezt mind romba döntötte Tae azzal, hogy komótosan közelitett felém míg a köztünk lévő távolságot úgy szüntette meg, hogy neki tolt finoman a falnak és csapott le ajkaimra, amit én készségesen viszonoztam. De mentségemre szóljon, hogy ha ez a idióta nem csókolna ilyen észvesztően jól, akkor már rég kihajítottam volna őt innen, mondván neki, hogy azt kellőképpen nem lehet egyik napról a másikra megbocsájtani, hogy úgy ott hagyott a semmi közepén. Onnantól kezdve pedig minden ment tovább a megszokott tempóban miközben számoltuk a napokat, amiből már csak egy hét van vissza, hogy végül szembe találkozhassunk a pokolbéli szörnyeteggel. Így hát minden energiánk arra ment el szinte, hogy folyamatosan gyakoroltunk, napközben és este is. Valamint felváltva őrködni a palota kőrül az őrök mellet éjszakánkként, mert kellett melléjük egy erős egyén is. Ami szabad időnket illeti, az csak is kizárólag evésből állt és az alvásból, ha persze éppen nem rajtad volt a sor őrködésnél, ezért is Taevel nehezen oldottuk meg, hogy egymással töltsünk egy kis időt, ami igazából csak lopott kis csókokból állt és abból, hogy szinte már át cuccólt az én szobámba, így még ha aludtunk is, de legalább együtt voltunk és érezhetem a biztonságot nyújtó karjai szoros ölelését, és a fenyő illatát kis citrom fűvel megfűszerezve, amely minden éjszaka az orromba kúszott mikor hozzá bújtam. Annak ellenére, hogy még mindig nem mondta ki azt nekem szavakkal, hogy ő szeret, már kezdett nem érdekelni, mert úgy voltam vele, hogy ő nem a szavak hanem a tettek embere és már csupán csak abból lekövetkeztettem a felém irányúló szerelmét, ahogy bele néztem azokba a sötéten vibráló fény áztatta szemeibe, amelyek úgy tekintenek le rám mint a szürkén fénylő gyönyörű hold, mely mindent bevilágit maga körül. De lehet, hogy ez csak az én képzelgésem lenne? Nagyon remélem, hogy nem így van, és hogy tényleg ő neki is olyan szaporán ver a szíve amikor csak meglát engem mint ahogyan én nekem.