"Time Stop" | Marvel Ff. |

1. fejezet

    Néhány hónappal az előtt, hogy az életem teljesen megváltozott volna...

  Hol is kezdjem. Fárasztó napon volt. De annyira nem volt hosszú. 7 órám volt. Viszont én kidöglöttem. Délután úgy dőltem az ágyamra, mint egy zsebkendő, ami véletlenül bekerült a mosógépbe. Alig bírtam felemelni a kezem.
Csak feküdtem az ágyamon, és gondolkodtam. Tervezgettem a másnapom. De a fáradtságtól alig birtam mozdulni.
Hosszú gondolkodás után felálltam, és kisétáltam a konyhába. Anyukám ott volt.
-Ihatok egy kávét? - mondtam egy ásítás közben.
-De Paris, már délután 4 van! - mégeggyet ásítottam.
-De még tanulnom kell, és mindjárt itt helyben elalszom. - közben már a kávéfőzőhöz léptem. Anyukám bólintott.
Egy jó habos tejes kávéval sétáltam vissza a szobámban. Leültem az íróasztalomhoz. Belekortyoltam a kávéba. Nagyon finom volt. Elővettem egy matek füzetet. Kipakoltam az asztalra tollat ceruzát és egy radirt, majd munkához láttam.
Nemsokára azt vettem észre, hogy elaludtam. Ránéztem a telefonomra. Fél hat volt. Gyorsan összekaptam a cuccom, és kimentem a konyhába. Az öcsém, Ron éppen vacsorázott. Kerek szemekkel nézett rám.
-Mit akarsz? - még mindig fáradt voltam. Minden végtagom fájt. És az öcsém kérni akart valamit.
-Aha nem nagy kérés, segítesz a leckében? - olyan boci szemekkel nézett. De egyszerűen nem éreztem magamat elég jól ahhoz, hogy + házit csináljak.
-Nem - mondtam halkan. - Nem azért öcsi, de fáradt vagyok. Majd legközelebb. - Újra beleméjültem a matekházimba. Valaki végigsimította a hátam. Édesanyám volt az. Fölnéztem rá.
-Olyan fáradtak a szemeid. Jól vagy?
-Igen, de nagyon fáradt vagyok. - visszafordultam a leckémhez.

Két héttel később...

Péntek volt. Megint irtózatosan fáradt voltam. Bevágtam a táskámat a sarokba, és hátra vágtam magam az ágyra. Csak néztem a plafont. Megint fájtak a végtagjaim. De most fáztam is. Magamra húztam a takarót. Az öcsém bejött a szobába. Furcsán nézett rám, majd megszólalt.
-Anya kérdezi, hogy kérsz e kávét!?
-Igen kérek. Köszi Ron. - egy pillanatra felültem az ágyon, de olyan gyenge voltam, hogy vissza is dőltem pihe-puha ágyamra.
Azt hiszem, elaludtam. Ha jól emlékszem még álmodtam is. Egy férfi állt az álmomban, aki a fény felé vezet. De nem láttam az arcát. Piros, talán vörös ruhában volt. De nem egy póló volt vagy pulcsi, hanem amolyan páncél.
Arra ébredtem, hogy a tejszinhabos kávém ott állt az éjjeli szekrémyemen. De már kihűlt. Arra következtettem, hogy legalább egy órát aludtam. Megint.