Kívánlak, pedig tiltott gyümölcs vagy

Prológus

Annabell

Egy hónap alatt mindent elrendeztem. Az egyetemen halasztok két szemesztert, amiben egyedül apu és Amanda támogat. Anyunak lelkiismeret-furdalása van, azt gondolja, az ő példáját akarom követni. Én nem gondolom így, hiszen Ethannel való kapcsolatom egy hazugság volt, még akkor is, ha én idővel másként éreztem. Nem vagyok terhes és nem tűnök el a városból örökre. Nem váltok személyazonosságot. Visszafogok térni tiszta lappal és folytatom a tanulmányaimat. Ügyvéd szeretnék lenni! Az is leszek!

Apu a kezembe nyomja a kávés bögrét, amit külön nekem vett, így, ha nála járok, kizárásos alapon én kapom az apró macikkal díszített bögrét. Belekortyolva nyugtázom, fekete kávé, ahogy szeretem. Mosolyogva nézek apura. Sok időt töltöttünk együtt az utóbbi hetekben.

Őszintén örülök a felajánlásának, hogy a szüleihez költözhetek. A szüleinek van egy vállalkozása, amiben jól jön a segédkezés. Nincs köze ahhoz, amiért rajongok, de azon kívül, hogy segíthetek nekik, még pénzt is keresek, tehát jól hangzik. Távol mindentől, egy kis pihenés vár rám.

Eddig csak telefonon beszéltem a szüleivel, de nagyon kedves házaspár, szeretettel várnak rám. Megkapom apu szobáját, amit megengedtek, hogy átalakítsak. Terveim közt szerepel megismerni a múltját. Tudni szeretném honnan jött, milyen ember volt. Lehetőségem van rá, így mindenképpen élni fogok vele.

– Jól fogod érezni magad – jegyzi meg apu, miközben belekortyol a kávéjába.

– Biztosan – bólogatok serényen. Látja, hogy bizonytalanul dobolok az asztalon, ezért felsóhajt, majd megszólal.

– Anyád miatt ne aggódj, idővel megnyugszik – simít végig a hátamon. Kedvesen mosolygok rá.

– Apu, szerinted meg tudsz valaha bocsátani neki? – A kérdés felkavarja, amit teljesen megértek, de most kibukott belőlem. Azóta sem kereste őt, pedig anyu nagyon várja, ha próbálja is rejtegetni, én látom.

Feláll az asztaltól és a mosogatóhoz lép, majd megengedi a csapot és elmosogatja a saját bögréjét. A tartása merev és úgy érzem, nem kellett volna feltennem ezt a kérdést.

– Szeretem őt, de fogalmam sincs, képes lennék-e újra megbízni benne – válaszol hirtelen. – Tudod, hetente többször felkapom a kabátomat és megragadom a kilincset, hogy elinduljak felé, de azonnal eszembe jut, hogy mit tett. Azt hitte, képes lennék megcsalni. Ami még fájdalmasabb, hogy eltitkolt téged. Jogom lett volna tudni, hogy létezel! – hadarja ingerülten, de látom rajta, hogy nehezen tartja vissza a könnyeit. Érzékeny pont vagyok számára.

– Nyugodj meg! – pattanok fel a székről és odalépek mellé, hogy megöleljem. Halk zokogásban tör fel.

­­

Ethan

Lassan egy hónapja, hogy Anna kilépett az életemből. Még most is nehezen fogom fel, hogy mi történt. Hiába telt el ennyi idő, egyszerűen nem jutok dűlőre azzal, hogy mit akarok. Illetve tudom, hogy őt akarom, bármennyire is próbálom tagadni magamban, viszont nem lehetünk együtt. Nem akarhatom őt, pedig legszívesebben odamennék hozzá, csak ennyit mondanék: Kívánlak, pedig tiltott gyümölcs vagy. Annyira kíváncsi lennék a reakciójára. Vajon mosolyogna, vagy elküldene a francba? Egy őrült vagyok!

Anyu haragszik rám, bárhogy próbálok bocsánatot kérni tőle, kiengesztelni, egyszerűen eltol magától. Szerencsére egészségügyileg jól viseli, viszont zavar, hogy rövid ideje van, pár hónap és ezt teszi velem. Pokolian hiányzik. Bárcsak elmondhatnám neki az igazat.

Apám az egyetlen, aki örül annak, hogy Anna kilépett a képből. Természtesen anyám maga alatt van, ez nem tetszik apámnak, ezért próbál ő is mindenfélével a kedvére tenni.

A napok lassan telnek, kínzó bármerre is néznem a lakásban, mert szinte mindenhol Annát látom. A bejárati ajtó mellől hiányzik az a rengeteg cipő, amit váltogatva hordott. Legalább négyféle kabátja volt. A folyosóról eszembe jut, amikor a falon lévő képeim csodálta. A fürdőszobában, amikor véletlen rám nyitott és én pont a zuhany alatt álltam. Akkor láttam először vörös arccal. Felnevettem. Sajnálatomra megszökött akkor tőlem, pedig én nem haraptam. A konyhában a sok étel, amiket nekem főzött, édességek, mikor olyan hangulata volt. Szívfacsaró belegondolni, hogy pont ez az a hely, ahol mondhatni letámadtam, végre őszintén csókolhattam. Arra vágytam, hogy a karjaimba emeljem és az ágyba cipeljem, csak sajnos addig nem jutottunk el. A szobában napokig éreztem az illatát, pedig kimostam az összes ágyneműt, minden ruhámat, de egyszerűen beitták a falak. Hülyeség, hogy történne olyan? Az orrom az, ami megviccel engem. Annyira vágyom rá, hogy beképzelek dolgokat.

Amikor megtudták az egyetemen, hogy szakítottunk Annával, a csajok folyton rám vigyorogtak a folyosókon, az utcákon. Másnap egyesével támadtak be, hogy randizzak velük. Eleinte normálisan, később indulatosan, csúnyán elhajtottam őket. Leila volt az egyetlen, aki egynél többször próbálkozott. Nem vette az adást, hogy miatta volt az egész, ezért legszívesebben kinyúvasztanám, de nem akarok börtönbe kerülni. Akkor nem láthatnám többet Annabellt.

***

– Ethan! – bök oldalba Matt lihegve. Hozzám vágja a kosárlabdát.

– Mi az? – kérdezek vissza. A labdát nagy lendülettel a palánkra dobom és sikerül ismét csont nélkül betalálnom.

– Nem vagy semmi! – röhög fel. – Még mindig azon a csajon jár az agyad? Felejtsd már el! A csajok sorban állnak érted. Akármelyiket megdughatod! – tárja szét a karját.

– Ja tudom, viszont nem érdekel egyik se! – A labda után futok és felkapva újra telibe találok.

Matt komoly arcra vált, én pedig nem tudom, hova tenni.

– Tegnap megtudtam, hogy a csaj elhagyja a várost – mondja lazán.

– Ne szórakozz velem! Az nem lehet! 

Sziasztok! Mielőtt eltűnnék egy időre, megmutatom nektek a folytatást! Kaptok egy borítót, ami reményeim szerint a végleges lesz, de bármi megtörténhet! A fülszöveg és a prológus, amit már olvashattatok. Bízom benne, hogy felkeltette az érdeklődésetek és ismét a listátokra teszitek. További szép napot nektek! :)