Kívánlak, pedig tiltott gyümölcs vagy

4. fejezet

Annabell

Délelőtt azt hittem, megszabadultam attól a perverz alaktól, aki végig követett, míg Brenivel sétáltunk. Miután beléptem a lakásba, és kinéztem az ablakon, nyugtáztam, hogy nem ért utol, üres volt az utca. Bevallom, eléggé beparáztam! Egy idegen városban vagyok, ahol először teszem ki a lábamat a házból és máris betámadnak? Na, jó, ez azért túlzás, de semmiképp nem volt normális, amit leművelt az a pasi.

Késő délutánra sikerült rávennem magam, hogy elinduljak egy városnézésre. Megtetszett ez az étterem, úgy éreztem, ide be kell néznem. Miért is hallgattam a megérzéseimre? Jézusom, amikor a rendelést leadva megláttam a perverz pasit, hát... próbáltam játszani a hülyét, de szerintem azonnal levágta, hogy ki vagyok. Előadta magát, mintha egy kedves pincérfiú lenne, közben egy perverz, aki lányokat követ az utcán.

Ülök a salátám felett és azon elmélkedem, vajon tett-e bele valamilyen kábítószert, hogy miután kilépek az étteremből, az első sarkon letámadhasson? Hirtelen megrázom a fejemet, amiért biztos idiótának gondolnak. Néznek, szinte égeti a tekintetük a hátamat. Főleg az övé.
Nem akarok itt lenni! Hülye ötlet volt belépnem ide. Az árak a fellegekben járnak, nem az én világom. A salátát fájó szívvel hagyom a tányéron, megiszom a vizet, aztán felállva intek az egyik pincér csajnak. Hatalmas mákom van, hogy a pasi pont eltűnt, nem akarok többet találkozni vele. Ez az étterem örökre tabu marad számomra!

***

Lassan sötétedik, de a világításnak hála, na meg a tájékozódó képességemnek, tisztában vagyok, merre jutok haza. Egy órája bojonghatok az utcákon, ami szánalmas, hiszen tíz-tizenöt perc volt, mire az étteremhez értem. Nem létezik, hogy egy óra alatt nem találtam vissza. Lecövekelek a zebra előtt. Egyik épület sem ismerős.

– Eltévedtem – suttogom magam elé.

– Hazakísérjelek? – hallok meg magam mögül egy mély, érces hangot, amitől megborzongok.

Nem reagálok, előre lépek a zebrán, de ekkor valaki hátulról átkarolja a derekamat és visszaránt. Kapálózok, közben meghallom, ahogy egy kocsi ezerrel száguld el mellettünk. A szívem megállt egy pillanatra. Jézusom! Az a kocsi elütött volna, ha ez az idegen nem ránt el. Ki ő?

– Huha, nem vagy semmi! – közli nevetve a szőke hajú perverz. – Meg akarsz halni? – kérdezi a homlokát ráncolva.

– Mit keresel itt? – Kezdek pánikba esni. Lépten, nyomon szembe találom magam vele. Ez nem lehet véletlen! Hívjam a rendőrséget? A táskámban ijedten keresgélem a telefonomat. Hova tettem?

– Ne aggódj, nem akarlak zaklatni, csak hazafele tartok és éppen meghallottam, amit mondtál – magyarázza.

– Aha, ezt el kéne hinnem? Nem gondolod, hogy már az étterem is nagyon gyanús volt? Azután, hogy előtte követtél, mint egy mocskos, perverz alak?

Hangosan felnevet, szinte zeng az utca tőle.

– Csak kövess! – biccent a zebra felé. – És legközelebb nézz szét, mielőtt elindulsz. Az a kocsi nem fékezett volna ám le – emlékeztet.

– Igen. Köszönöm, hogy megmentettél. Hős lovag... – motyogom a végét. Felhorkant, én pedig csak pislogok a reakcióján. Talán nem érzi át a gúnyt a hangomban. – Elárulnád, miért kellene követnem téged? – érdeklődöm, ahogy átérünk az út túloldalára. Megállva felém fordul. – Egyáltalán honnan tudod, hol lakom? – Hirtelen a kezemet a szám elé teszem és valószínűleg ijedten nézhetek rá. – Te hazáig követtél? – rivallok rá. – Perverz alak! – bokszolok a vállába, aztán megfordulnék és elszaladnék, de megragadja a csuklómat.