Kívánlak, pedig tiltott gyümölcs vagy

13. fejezet

Annabell

– Emlékszel, hány éves voltál, amikor összejöttünk?

Bár ne emlékeznék semmire belőled...

– Már hogy ne emlékeznél – simít végig az arcomon. Érintése mentén kiráz a hideg, nem a jó értelemben. – Olyan könnyű szerrel megkaparintottalak magamnak. Néhány kedves szó, pár virágszál, egy-egy romantikus séta, mozi és már a karjaimban hevertél.

Igen, sajnos valóban így volt...

– Csendes vagy, pedig eleinte mennyire sokat tudtál beszélni – nevet fel.

Akkor még tudtam, igen. Sok mindenről, de belém fojtottad a szavakat.

– Három év telt el.

Sebeimet nyalogattam ezen évek alatt. Sebek, amik már csak hegek, ne akard feltépni őket.

– Nézd, tudom, hogy nem tetszik neked ez a helyzet. – Felállva átsétál az ablakhoz és kifelé bámul.

Nagyon nem tetszik. Bárcsak elmenekülhetnék.

– Sajnálom, hogy azon a napon el kellett, hogy váljanak az útjaink, de most már itt vagyok. Meg van mindenem, boldoggá tudlak tenni – mutat végig a szobán, aztán ki az ablakon a kertre.

Mikor fogod észrevenni, hogy az általad kínált boldogság csak egy álca? Soha.

– Tizenhét évesen magas elvárásaid voltak – nevet fel megint. – Pénz tömény mennyiségben, ékszerek, bulik, ruhák, cipők, ezekre vágytál. Természetesen – sóhajt fel –, mellettem maradtál, pedig ezek közel sem voltak meg.

Vajon miért maradtam melletted? Komolyan nem vetted észre, mit tettél velem?

– A lényeg Anna – ragadja meg a csuklómat –, hogy most már meg van minden, amit akkor szerettél volna – vigyora olyan széles, akár egy bohóc túlrajzolt szája. – Van luxus házam, több autóm, rengeteg pénzem, megvehetek neked gyakorlatilag bármit.

A szerelmet nem lehet megvásárolni, bárcsak észrevennéd! Tizenhét évesen ezekre vágytam, mert másoknál is ezt láttam, mai fejjel tudom, mi az igazi érték és az nem ez. Fogalmam sincs, milyen ára volt ennek, de nem érte meg. Előbb végzek magammal, minthogy vele legyek... Nincs szükségem arra, hogy valaki más irányítsa az életemet.

– Anna, szólalj meg végre!

– Sajnálom, én akkoriban valóban ezekre vágytam – felelem. – Eltelt három év, teljesen másként látom a világot. Nem csak az előbb felsorolt dolgoktól lehet valaki gazdag. Nincs szükségem rájuk, hogy boldog lehessek.

A szája tátva marad, miközben hallgatja a mondandóm, ami a legtöbb, amit ideérkezésem óta mondtam. Hümmög egyet, majd egy pillanatra lecsukja a szemét.

– Jól értelmezem, hogy azt akarod nekem mondani, hogy amiért eddig küzdöttem, minden hiába volt? – A hangja egészen halk és hitetlenséget sugall. – Abban a tudatban értem el ezeket a dolgokat, hogy cserébe az enyém leszel örökre.

Beteges, amit tesz, ahogy ragaszkodik hozzám ennyi év után is. Ethan mellett töltött idő elfeledtette velem, amit Dave művelt velem.
Eleinte minden szép volt. Nála kedvesebb és gyengédebb pasiról még csak nem is hallottam. Tizenhét évesen nem sok tapasztalatom volt... Én a szende szűz, amit ő elvett tőlem, s én észre sem vettem. Megölte a szende kislányt, aki voltam. Úgy viselkedett velem, mintha egy királylány lennék, az ő szemében az is voltam. Az egekbe magasztalt, elkényeztetett, amennyire tőle telt. Jogosan említette azt, hogy hatalmas elvárásaim voltak anyagi téren, ugyan az első hónapokban semmi problémám nem volt azzal, hogy csak hetente egyszer mentünk olyan helyre, ahol pénzt kellett költeni. Viszont amikor egyre többet hallottam az osztálytársaimtól, hogy az a jó, ha egy pasinak tömött a pénztárcája, és hetente többször visz ebédelni, drága éttermekbe, moziba, virágot, ruhákat, ékszereket vesz, hiszen ezzel mutatja ki a szeretetét, vonzalmát, akkor valami megváltozott bennem. Nem akartam különbözni, olyan akartam lenni, mint ők. A tömegbe akartam tartozni. Mai szemmel a legtávolabb áll tőlem, hogy hozzájuk tartozzak.