Kívánlak, pedig tiltott gyümölcs vagy

30. fejezet

Annabell

A fürdőszoba négy fala olyan most, akár egy pajzs. Bezártam magamra az ajtót, és tegnap ugyan úgy jöttem ide, hogy félre tettem mindent, viszont az előbbi után úgy érzem, felszakadtak a sebek a szívemen. Nem csak Ethan miatt jöttem ide, hanem önző módon magam miatt is. Szeretem Josht is, de közel sem annyira, mint Ethant. Josh egy kitérő volt az életemben, aki akaratlanul is visszaterelt az igaz szerelem felé. Legyen ez a szerelem bármennyire is viszonzatlan már, az érzés nem múlik el.

Mielőtt idejöttem, arra számítottam, hogy Ethan pár nap alatt jobban lesz, életet lehelek belé, azután elmegyek és békén hagyjuk egymást. Tudom, túl naiv voltam. A látványa megdobogtatja a szívemet. Jelenleg enyhén sápadt, és beesett a szeme a kevés alvástól, a haja igénytelen és a borostája is megnőtt, viszont azon nem változtat, amit iránta érzek. Sötétben tapogatózva is tudnám, hogy ő a másik felem.

Össze kell szednem magam, felvenni egy álarcot, ami közel sem én vagyok, mosolyogni és életet lehelni belé anélkül, hogy legalább látszatra ne törjek össze. Ki kell majd tépnem a szívemet és elzárni egy sötét helyre, ahol eszébe nem jut, hogy egyáltalán mi az a fény. Nem szabad tudnia mi az a szeretet. Az egyetemre kell koncentrálnom, végezni és tovább tanulni, aztán dolgozni. Ebből fog állni az életem.

– Anna, minden oké? – szólal meg hirtelen Ethan a túloldalról. Próbál benyitni, de zárva az ajtó. – Nem akarlak zavarni, csak egy órája már bent vagy és én... – makogja. – Nem tudom. Jól vagy?

A szívem egy kifacsart narancsra emlékeztet.

Felállok, és a mosdónál megmosom az arcomat. A tükörbe nézve kínkeservesen mosolyt csalok az arcomra, feszítem, így kell maradnia. Nem törhetek össze, éppen valakinek a támasza akarok lenni, nem, a megtörője.

Elfordítom a kulcsot és kinyitom az ajtót. Ethan csak egy mosolygós Annát lát most, aki összeszedte magát egy óra alatt.

Nem kérdez, elindul a konyha felé én pedig követem őt. A tegnapi hozzávalókból szendvicseket rakott össze nekünk. Leülünk az asztalhoz és elfogyasztjuk őket.

– Folytathatjuk a kérdezősdit? – szólal meg Ethan.

– Igen! – hazudom félmosollyal az arcomon.

– Mi történt veled, amikor elraboltak? – tőrként fúródik a szívembe a kérdése. – Noah semmit nem akart mondani... – Egy pillanatra elfordítja a fejét rólam, végül megint a szememet fürkészi.

– Az exem, Dave rabolt el – felelem, majd őszintén elmesélek neki mindent, miközben a kanapéra átvándorolunk. A bántalmazásokat régről, amikor azt hittem, boldog vagyok, de túl sokat vártam el, amit nem tudott megadni, ezért támadóvá vált. Ethannek láthatóan nem tetszik, amik velem történtek. Aztán magát az elrablást.

– Ez a Josh nevű csávó nem nagyon tudott rád vigyázni – beszéd közben elhúzza a száját, látom, nem a szíve csücske Josh.

– Szabadságon volt aznap, meg túlóráztam. Belegondolva, Dave valószínűleg előtte követhetett napokig. Lehet, hogy véletlen fogta ki azt a napot, amikor egyedül indultam haza, és amikor épp túlóra után ugye. Arra kevés esélyt látok, hogy a munkahelytől kapott volna információt, hogy túlóra lesz – elakad a szavam egy pillanatra. – Mi van, ha aznap ő adta le azt a sok rendelést – elképedek...

– Meglehet, de most már ne foglalkozz vele! – simogatja meg a bokámat.

– Persze, hiszen meghalt – motyogom.

Mivel úgy érzem, eleget vájkáltunk az életemben, így ideje fordítani a kockán és Ethannek is meg kell nyílnia.

– Szereted Josht? – vágja félbe a terveimet Ethan.