Kívánlak, pedig tiltott gyümölcs vagy

2. fejezet

Josh

Amikor összevesztem anyámmal, és elindultam kiszellőztetni a fejem, nem sejtettem, hogy egy angyalt fúj elém a szél. Ja... Tudom, elég nyálasan hangzik. Hosszú, vörös haj, ragyogó zöld szemek, melyekben már most könnyebben olvasok, mint azt ő valószínűleg szeretné. Fájdalom és magány. Próbálok mosolyogni felé, egy jó oldalamat mutatni, noha anyám szerint nekem nincs olyan.

– Merre mész? – szólok utána, remélve, hogy nem szalad el. Tényleg ijesztő lennék? Még a kutyája is morgott rám.

– Miért érdekel? – dobja vissza a kérdést enyhén flegma stílusban. Nem semmi a csaj!

– Elkísérhetnélek! – ajánlom fel vigyorogva.

– Kösz, nem! – vágja rá azonnal, majd ismét hátat fordít és elindul nagy léptekkel.

A picsába! Az ajkamba harapva nézek utána egy pillanatig, de a következőben már megindulok. Lassú léptekben követem. Néha hátrapillant, felsóhajt, de nem vesz különösebben tudomást rólam. Röhej... Egy csajt követek! Mi vagyok én, valami kukkoló?

Ijesztő, még a kutya is néha hátra sandít rám, addig megállok és elfordulok, mintha nem is követném őket, akár valami dilinyós.

Hosszas percek után megáll az utca végén található park legelső padjánál. Úgy öt méterre lehetek tőle. Én is megállok, és bebújok egy könyvárus kocsi mögé. Hogy miért teszem ezt? Fogalmam sincs!

Kinézve látom, hogy próbál feltűnésmentesen engem keresni a tekintetével. Milyen kis csalfa. Gyorsan visszahúzódom. Érzem, hogy felment a pulzusom. Vészesen telnek a másodpercek, enyhén megizzadt a tenyerem. El fog tűnni, s nem fogom megtudni, ki ő. Mélyet sóhajtok.

– Maga meg mit sóhajtozik itt a könyveim mellett?

– Sajnálom, hogy bámultalak, csak annyira szexi vagy! – hadarom csukott szemmel, teljesen beparázva. Annyira idióta vagyok, minek mondom ki, amit gondolok?

– Hogy mondja? – kérdez vissza, mire kinyitom a szememet, mely elé tárul egy teljesen másik nő. Kezd tisztulni a kép. „Maga meg mit sóhajtozik itt a könyveim mellett?"

– Semmi-semmi! Felejtse el! – rázom meg a fejemet kínosan, aztán megfordulok, hogy szégyenemben elkullogjak, mint egy kutya, de lecövekelek, amikor meglátom magam előtt a csinos kis vöröskét.

Felvont szemöldökkel és keresztbe font karral bámul rám. Igazi csábos nézése van, persze, ő biztos nem annak szánja, inkább valami „húzz a francba te perverz!" csünghet a nyelve hegyén. Halkan felnevetek. Az előbbinél is magasabbra vonja a bal szemöldökét. Hú! Ez a csaj tényleg nem semmi!

– Miért követtél? – teszi fel egy sóhajtás után. Alattam is sóhajthatnál, bébi.

– Kérdeztelek, te nem válaszoltál, ezért megbizonyosodtam róla magam – rántom meg mosolyogva a vállamat. Válaszul megforgatja a szemeit.

– Vannak gondok! – jegyzi meg ridegen. – Breni, gyere, megyünk haza! – utasítja a kutyát.

Tehát a kutya neve Breni és éppen haza mennek. Ha továbbra is követem, mint egy elmeroggyant, megtudhatom, hol lakik.

– Ne kövess tovább! – parancsol rám, közben fenyegetően felém emeli a mutatóujját.

Nem válaszolok, csak ismételten megrántom a vállaimat. Pár percig állok itt és úgy csinálok, mintha érdekelne valamelyik könyv, viszont félszemmel folyamatosan a csajt figyelem. Egyenesen halad, szerencsémre nem fordul le egyik utcába sem. Visszateszem a kezemben lévő könyvet a polcra, majd elindulok utána. Tartom a távolságot. Azért nem szólhat, ha az utcán sétálok. Egyszer-egyszer hátra pillant, talán megérzi, hogy figyelik. Látom rajta, hogy nem tetszik neki a dolog.