Kívánlak, pedig tiltott gyümölcs vagy

16. fejezet

Annabell

Apu szüleinél a kinevezett szobámban fekszem az ágyon. Fizikailag biztonságban vagyok, mégsem vagyok nyugodt. A csend és a hirtelen jött magány ijesztő. Úgy érzem, újra egyedül vagyok. Azt hittem, a múltam sikerült jó mélyre elzárnom magamban, a kulcsot elrejtettem egy régi emlék alá, nem is emlékszem hová, de megjelent ő. A semmiből. Megragadott. Visszarántott. A kulcs a kezében volt, mindent előhalászott. Feltépte a sebeimet, amelyeket oly gondosan bekötözve tároltam. Véreztek, még mindig véreznek.

Oly hosszú idő volt, mire elértem arra a pontra, hogy volt önbizalmam. Tisztán tudtam, hogy nem akarok egy pasit sem magam mellé, hiszen a férfiak romlottak. Az összes férfira úgy néztem, mintha meg akarna ölni, akit lehetett kerültem, leráztam. Egyetlen egy férfit engedtem közel magamhoz, két hetente Drake-t, őt is csak azért, mert a tánc sokat segített a továbblépésben. Leila bíztatott, hogy csak tánc és ne foglalkozzam azzal, hogy Drake férfi vagy nő, csak a táncra fókuszáljak. Drake sosem nyomult rám, mindig kedves volt, akár egy barát, de a magánéletről mégsem beszéltünk soha, egyedül a táncórákon találkoztunk.

Ezek után jött elő anyám és barátnője ötlete, hogy össze akarnak hozni a fiával, Ethannel. A nevét suttogom, és megborzongok tőle. Egyszerre érzek utálatot és szerelmet. Sok dolgon mentünk keresztül, de az akadály, ami az elejétől kezdte közöttünk volt, örökre ott is marad. Ő és én sosem lehetünk egy pár. Az élet más lapokat osztott nekem. Ethan rövid ideig elhitette velem, hogy a férfiak lehetnek jók is, hogy nem kell minden férfiról azt gondolnom, hogy fel akar falni. Ne keressem mindig a rosszat. Aztán minden felborult és folytatódott tovább az életem, ahogy Ethan előtt volt.

Amikor elköltöztem és találkoztam Josh-sal, újabb mérföldkő jött az életemben. Nem tudtam, mit akar, és a mai napig nem is tudom, mit akar tőlem. Egy részem próbál nyitott lenni, de a fejemben csak az az érzés kering, hogy azért kedveskedik, mert egyetlen egyszer meg akar kaparintani, azután eldobni, akár egy koszos rongyot. Szívesen arcon csapnám magam, amiért így gondolom, hiszen nem akarom. Szeretnék adni egy esélyt Josh-nak, talán ő más, mint Ethan és a többi srác, de még nem sikerült a lelkem mélyére látnia. Nem ismer engem, ahogy én sem őt. Hogyan érezhetem mégis azt, hogy vonz?

Átfut az agyamon, hogy az sem lehetetlen, hogy Ethan-t próbálom Josh helyébe képzelni, vagy csak egy menekülőútnak látom őt. Ő nem egy második lehetőségként kell, hogy párt találjon. Megérdemli, hogy első helyen legyen valaki szívében. Én mindössze a kispadot tudom nyújtani. Bármennyire szeretném kitaszítani Ethan magamból, annyira belém olvasztotta magát, hogy képtelen vagyok leválasztani magamról. Az idő talán segíteni fog, és ez a részem belül meghal, ám jelenleg nem úgy néz ki, mint, aki haldokolna.

Sajnálom Josh-t, hiszen amikor megláttam, apu után azonnal a nyakába ugrottam és egészen hazáig komolyabb gondom sem volt, kivéve, hogy nem jött ki hang a torkomon. Amikor elfoglaltam a helyem egyedül az ágyban, rám törtek az érzések. Bepánikoltam, pontosabban jelenleg is ebben az állapotban vagyok. Szeretném azt hinni, hogy minden jó, de nem az.

Amikor apu másnap megkérdezte, hogy Josh átjöjjön-e, elfogott ismét a pánik. Megszólalni még mindig nem ment, de ráztam a fejem, mint valami őrült. Josh vajon mit gondolhat rólam?

Dave-vel töltött újabb idő csak emlékeztetett arra, hogy egyszer mennyire gyenge voltam, és milyen hajszálon táncolt ez az önbizalmam. Senki nem volt képes még úgy megrendíteni, mint ő. Még most sem hiszem el, hogy saját ötlettől vezérelve elhívott randizni, méghozzá emberek közé úgy, hogy amúgy elrabolt és fogságban tartott. Belementem, eljátszottam, hogy szeretném. Kérdéses mi járhatott a fejében. Persze, tudtam, hogy nem csak ketten fogunk menni, a gorillái a háttérben lesznek, véletlenül se tudjak felállni és elrohanni. Na, nem mintha Dave ne tudna lefutni engem. Leültünk, faggatott, próbált irányítani, aztán megragadta a vállamat és meg akart csókolni, itt megtörtént a baj. Nem voltam képben, nem hittem a szememnek – megrázom a fejem. Vér... Mindenhol, vér... Még engem is beborított.