𝐨𝐧𝐥𝐲 𝐲𝐨𝐮

𝐨𝐧𝐞

𝐀𝐒𝐇𝐋𝐄𝐘

12𝐭𝐡 𝐣𝐮𝐧𝐞

A nyári szünet első napjának reggelén a telefonom csörgése ébreszt. Nagy nehezen kinyitom a szemem, és morcosan a telefonom után nyúlok. Az órára pillantva megállapítom, hogy egyszer még megölöm Nicket, amiért képes szombat reggel fél nyolckor felhívni. Ráadásul nem ez az első alkalom, hogy ezt csinálja. Meg sem nézem, ki keres, anélkül is tudom, hogy ő.

- Hmpf - szólok bele artikulálatlanul.

- Szia, Ash! - hallom meg a hangját a vonal túloldalán.

- Mit akarsz, Nick? - kérdezem nem túl barátságosan, de abban a pillanatban nem akarok kedves lenni.

Nick azon kevesek közé tartozik, akik nagyon jól tudják, hogy ha nincs suli, vagy valami életbevágóan fontos ügy, engem kilencnél előbb tilos felkelteni. És nagyon kétlem, hogy neki hajnalok hajnalán akadt valami életbevágóan fontos ügye. Ha csak nem a halálán van. Akkor talán még meg tudom bocsátani, hogy felhívott. De biztosan nem haldoklik. Nincs olyan szerencsém.

- Neked is jó reggelt, Ash! - hallom a hangján, hogy vigyorog. Na, mit mondtam? - Szóval, csak azért hívlak, hogy délután már otthon leszek. Egykor száll le a gépem. Át tudnál jönni utána?

- Mi?

- Át tudsz jönni délután? - ismétli meg.

- Minek? - motyogom.

- Beszélnünk kell valamiről. Fontos lenne - hirtelen elkomorodik.

- Ha nem most rögtön kell mennem, részemről oké.

- Egykor száll le a gépem. Ash, figyelsz te rám egyáltalán? - kérdezi kissé morcosan.

Magára vessen, amiért felkeltett. Jogosan vagyok barátságtalan. Legalább megtanulja, hogy jobban jár, ha hagy aludni. Kipihenten általában barátságosabb vagyok. Bár ez attól függ, kivel beszélgetek.

- Nem, alszom - elnyomok egy ásítást.

- Szóval átjössz délután? - kérdezi meg, azt hiszem, harmadszorra.

Lehet, hogy már többször is mondta, de valahogy nem jutott eszembe, hogy számoljam.

- Átmegyek. De csak mert nem láttalak már fél éve. Van még valami ehhez hasonlóan életbevágóan fontos ügy, vagy most már visszaaludhatok?

- Nem, csak ennyit akartam. Aludj jól, Ash!

- Oké, akkor majd megyek - köszönök el, majd hirtelen eszembe jut valami. - Ja és úgy készülj, hogy megöllek! - teszem hozzá, mire Nick elröhögi magát.

- Dehogy ölsz meg. Na szia! - teszi le, én pedig magam mellé dobom a telefont, majd visszafekszem, és lehunyom a szemem.

Öt perccel később bosszúsan jövök rá, hogy nem tudok visszaaludni.

Sóhajtva kimászom az ágyból, és az ablakhoz lépve felhúzom a redőnyt. A reggeli nap a szemembe süt, én pedig hunyorogva a fürdőbe megyek. Megmosom az arcom, amitől még jobban felébredek. Összefogom a hajamat, és morcosan indulok le a földszintre. A nővérem, Paige már a konyhában van, mikor belépek, éppen reggelit készít magának.

- Jó reggelt, Gigi! - köszönök, és leülök a konyhaasztalhoz.

- Te hogyhogy már ébren vagy? - kérdezi meglepetten, mivel nem szokott ilyenkor az ágyamon kívül látni.

- Nick - mondom dühösen.

- Értem - bólint, és visszafordul a müzlijéhez.

Nem kérdez semmit. Mindannyian megszoktuk már Nick-et és a vicceit, amiket csak ő tart viccesnek. Szerintem inkább csak szánalmas próbálkozások.