𝐨𝐧𝐥𝐲 𝐲𝐨𝐮

𝐭𝐰𝐞𝐥𝐯𝐞

𝐀𝐒𝐇𝐋𝐄𝐘

- Köszönöm a vacsorát - mosolygok Nickre, mikor az ajtót megtartva maga elé enged, én pedig kilépek az utcára.

A hűvös, késő esti szél azonnal a kibontott hajamba kap, én pedig végighúzom a kezemet libabőrös karomon.

- Fázol? - kérdezi Nick, ahogy mellém lépve elindulunk.

Bólintok, mire sietve kibújik az elegáns zakójából, és a vállamra teríti, nehogy megfázzak az ujjatlan ruhámban.

- Köszi - mosolygok rá, ő pedig bólintva magához húz.

Régi jó szokásunkhoz híven a part felé vesszük az irányt. Nick zakójával a vállamon és karjával a derekamon, halkan beszélgetve sétálunk végig a kövezett utcán. Ezúttal nem megyünk le a homokba, inkább a korláton könyökölve figyeljük a sötét hullámokat. Beszívom a sós levegőt, és Nickre pillantok.

- Tetszett a vacsora? - kérdezi, mikor észreveszi, hogy figyelem, és ő is felém fordul.

- Még soha nem voltam ennyire elképesztően puccos étteremben - igyekszem komoly hangot megütni, de nem sikerül.

Nick hangosan felnevet, néhány másodperc múlva pedig én is csatlakozom hozzá.

- De tényleg. Nagyon köszönöm, hogy elhoztál - mondom, ezúttal komolyan gondolva minden szót.

- Hidd el, Ash, elhoztalak volna hamarabb is - rázza meg a fejét, és egy pillanatra szomorúság csillan a szemében.

- De nem tehetted - suttogom, és megsimítom a karját.

- Pedig hidd el, ha nem tartanék a média figyelmétől, minden este ilyen puccos helyekre vinnélek, hogy ünnepeljük a... - elhallgat, mintha nem tudná, hogyan fejezze be a mondatot.

- A barátságunkat - segítem ki.

- Igen. A barátságunkat - motyogja, és elfordítva a fejét újra a vizet kezdi bámulni.

- Minden rendben? - kérdezem halkan, néhány perc csend után.

Nem értem Nicket meg a hangulatingadozásait. Az elmúlt két hétben, de különösen az utóbbi héten teljesen megváltozott. Az egyik percben majd kicsattan a boldogságtól, aztán néhány pillanat múlva végleg eltűnik a jókedve.

- Persze - válaszolja azonnal, de pontosan tudom, hogy nem mond igazat.

- Hazudsz - rázom meg a fejem.

Nem értem. Mindig is gyorsan változott a hangulata, gyakran egyik pillanatról a másikra. Vidám volt, nevetett, aztán a következő másodpercben elkomorult és magába zárkózott, és ilyenkor elkerülhetetlen volt a veszekedés.

Azonban most mintha más lenne. Mintha felhúzna maga köré olyan falakat, melyek létezéséről nem is tudtam. Vastag, áthatolhatatlan falakat, amiket képtelenség lerombolni.

De nem fogom hagyni, hogy teljesen kizárjon. Tudom, hogy bántja valami, és előbb vagy utóbb, de megtudom, mi az.

Hirtelen hangokat hallok, így Nick kihasználva azt, hogy megzavartak minket, nem mond semmit. Meglepetten fordulok hátra. Az úton embereket pillantok meg. Kezükben kamerák, és nekünk kiabálva igyekeznek felénk. Idegesen az ajkamba harapok, tudva, hogy most jött el a megbeszélt álcsók ideje.

Tudom, hogy ez csak Nick, a legjobb barátom már három éve, akit én ismerek a világon a legjobban, de ennek ellenére valósággal rettegek attól, mi fog történni. Látom Nicken, hogy ugyanarra gondol, mint én, és ő sem teljesen nyugodt. Ujjaival idegesen dobol a korláton, majd sóhajtva felém fordul, miközben a paparazzik egyre közelednek.