𝐨𝐧𝐥𝐲 𝐲𝐨𝐮

𝐭𝐰𝐞𝐧𝐭𝐲- 𝐟𝐨𝐮𝐫

𝐀𝐒𝐇𝐋𝐄𝐘

16𝐭𝐡 𝐣𝐮𝐥𝐲

Nagyjából egy hete áll már legalább két tucat fotós állandóan az utcánkban, igencsak megnehezítve a közlekedést a szomszédok számára is, és úgy alapjában véve a normális életet. Ami az elején még csak enyhén volt zavaró, mostanra olyan kellemetlenné vált, hogy legszívesebben soha nem mennék sehova. Folyton itt nyüzsögnek, már a kertbe sem mehetek ki anélkül, hogy ne próbálnának meg a közelembe férkőzni.

Borzasztóan idegesítő, hogy egy lépést sem tudok tenni, mert mindenhova több tucat paparazzi követ, hogy minél több, természetesen roppant előnyös fotót készítsenek rólam. Másnap aztán tele van az internet a képeimmel, különböző cikkekben tágyalják a külsőmet, a hajamat, a ruháimat, és mindenemet.

A minimális mennyiségű önbizalmam ennek köszönhetően pillanatok alatt eltűnt, sőt, mínuszba került. De a legutolsó csepp a pohárban az, mikor Sky szinte sírva hív fel. Elmondja, hogy nem tud kimenni a házukból, mert azonnal letámadják a fotósok. Próbálom megnyugtatni, és a lelkére kötöm, hogy maradjon otthon. Miután letesszük, sietve felhívom Nicket.

Azonnal hangpostára kapcsol. Csodás. Fél perccel később újra felhívom, és az ajkamba harapva várom, hogy Nick a város másik felén méltóztasson végre felvenni azt a nyomorult készüléket.

Imáim nem találnak meghallgatásra, szóval dühösen félredobom a telefont, és a szekrényemhez lépve kiveszek egy sortot és egy felsőt. A hajamat laza kontyba fogom, és lesietek a lépcsőn, majd a kapun kilépve bepattanok az első taxiba.

- Komolyan, felvenni luxus? - motyogom, mikor ismét a hangposta válaszol, és idegesen dobolok az ujjaimmal a combomon.

Nem akarom belekeverni Skylert ebbe az egészbe, épp elég idegesítő, hogy engem zaklat folyamatosan az a rengeteg paparazzi. Valahogy most érzem azt, hogy elég. Elegem van. Nem bírom ezt tovább.

Mikor a taxi leparkol Nick háza előtt, valósággal kiugrom a kocsiból. A bejáratnál ismét megtalálnak a fotósok, de csak határozottan átvágok közöttük, és nem foglalkozom a kérdéseikkel. Az őrök kinyitják nekem a kaput, amit egy biccentéssel megköszönök, és szinte futva teszem meg a hátralévő métereket. A bejárati ajtó kinyílik, mielőtt megnyomhatnám a csengőt, én pedig szembetalálom magam egy félig alvó Nickkel, aki csak egy boxeralsót visel.

- Szia, Ash - mosolyog rám álmosan, de most nincs kedvem csevegni vele, ezért csak félretolom, és belépek mellette a házba. - Ennél kedvesebb üdvözlésre számítottam - szól utánam, de figyelmen kívül hagyom a beszólását.

- Beszélnünk kell - állok meg a nappali közepén, a két karomat összefonom a mellkasom előtt.

- Oké. De tisztázzuk, ugye nem szakítani akarsz? Azok a nagymonológok szoktak így kezdődni - lehuppan a kanapéra, és a hajába túrva néz fel rám. - Nem ülsz le?

Sóhajtva leülök, és szerintem észreveszi a kétségbeesést a tekintetemben, mert csendben várja, hogy elmondjam, miért jöttem át.

- Totál rám szállt a sajtó. Komolyan, egy lépést nem tehetek meg anélkül, hogy a képembe nyomják a kamerákat és kérdésekkel bombázzanak. És ami a legrosszabb, hogy már Sky-t sem hagyják békén. Ma nem tudott kimenni a házból, mert vagy egy tucat fotós várakozott a kapujukban.

- Ash, tudtuk hogy ez lesz. Majd abbahagyják, ne aggódj, nemsokára leszállnak rólunk.

- És mégis mikor? Nick, egy hónapja vagyunk már együtt, legalábbis a világ így tudja. Egy hónapja, de még mindig nem hagynak békén. Oké, tudtam, hogy ez lesz, de nem számítottam ekkora őrületre, érted? Ez nekem sok - suttogom, és érzem, ahogy egy könnycsepp végigfolyik az arcomon. - Ráadásul mást sem látok a neten, csak olyan cikkeket, amikben azt tárgyalják, milyen borzalmas a hajam, mennyire gyerekes vagyok, hogy nem használok sminket, bénák a ruháim és rossz az ízlésem. Csak arról írnak, hogy mi az rajtam, amin változtatni kellene, és találgatnak, hogy vajon mit látsz bennem. Borzalmas érzés. Egyik napról a másikra teljesen felfordult az életem. Azt hittem, menni fog, hogy képes leszek elviselni a felhajtást körülötted, a médiacirkuszt, de tévedtem. Nekem ez nem megy. Sajnálom - bököm ki, és Nickre pillantok.

Lehajtott fejjel ül a kanapé sarkán, és próbálja feldolgozni, amit mondtam.

- Akkor... ennyi volt? - szólal meg halkan, és mikor rám néz, nem csalódottságot látok az arcán.

Fájdalmat.

- Nem tudom - suttogom, mire megrázza a fejét.

Nem bírom állni a pillantását, így inkább lesütöm a szemem, és a karomon lévő karkötőket kezdem el tekergetni.

- És velünk mi lesz, Ash? Mi lesz kettőnkkel? Még csak néhány napja vagyunk együtt, nem lehet máris vége, főleg nem a rohadt sajtó miatt. Vagy... vagy te azt akarod? Hogy vége legyen?

- Nem, hát persze, hogy nem! - kiáltok fel. - Én veled akarok lenni, Nick, hát nem érted? Nem veled van a baj, hanem velem - motyogom, és felugrom a kanapéról.

Az ajtó felé sietek, de megbotlom a küszöbben. Érzem, ahogy esem előre, és nincs semmi, amiben megkapaszkodnék. Mielőtt még lezúgnék a lépcsőn, két izmos kar nyúl utánam és kap el.

- Jól vagy? - súgja Nick egészen közelről a fülembe, mire csak bólintok.

Óvatosan talpra állít, majd magához húz egy szoros ölelésre. Belefúrom a fejem a mellkasába, és beszívom megnyugtató illatát. Nick keze lágyan simogatja a hátamat, majd lehajol és belepuszil a hajamba.

- Nem engedlek el - suttogja, mire felemelem a fejem a mellkasáról, hogy a szemébe nézhessek. - Nem hagyom, hogy bármi is közénk álljon, nem veszíthetlek el - halkan felsóhajt, mire az arcához emelem a kezem, és végighúzom az ujjaimat szép metszésű állán.

- Én sem akarom feladni kettőnket - motyogom, mire mosolyra húzza az ajkát.

Egyszerűen képtelen lennék rá.

- És még valami - hajol közelebb, így az arca már csak néhány centire van az enyémtől. - Semmi baj nincs veled, soha nem volt, és soha nem is lesz. Ha valaha is szakítunk, az az én hülyeségem miatt lesz. Te... te tökéletes vagy - súgja, mire fülig vörösödöm. - Gyönyörű vagy, kívül és belül egyaránt, és a legcsodálatosabb ember, akit csak ismerek. Nem érdekel, mit gondolnak mások, és téged se érdekeljen. Nekem csak te kellesz. És a legszerencsésebb ember vagyok, mert te velem vagy.

- Szeretlek - nézek mélyen a szemébe.

Elmosolyodik, majd lehajol és a számra tapasztja a száját.

- Te már nem is mondsz semmit? - kérdezem halkan, mikor elszakadunk egymástól, ő pedig az enyémnek támasztja a homlokát.

- Tudod, hogy imádlak - vigyorog rám Nick, mire nevetve kinyújtom a nyelvem.

- Persze, hogy tudom.

- A kapcsolatunkban én vagyok a magabiztos, Ash - rázza meg a fejét mosolyogva, de én csak nevetek.

- De már nem sokáig.

- Na megállj! - kiált fel, és a derekamnál fogva felemel és a kanapéra dob.

Egy pillanattal később már fölöttem van, és elkezd csikizni. Felsikítok, de nem hagyja abba, csak nevetve folytatja a kínzásomat. A haja a homlokába hullik, ahogy fölém hajol.

- Ha... hagy... hagyj már! - nyögöm ki nagy nehezen, de Nick megrázza a fejét.

A következő pillanatban lehajol, és egy csókkal hallgattat el. A hajába túrva húzom őt közelebb magamhoz, ő pedig csak csókol és csókol. Mikor végighúzza nyelvét az alsó ajkamon, egész testemben libabőrös leszek. Végigsimít az arcomon, majd egy utolsó szájrapuszi után elhúzódik. Mélyen a szemembe néz, én pedig elveszek a tekintetében, és borzasztóan hálás vagyok, hogy velem van.