𝐨𝐧𝐥𝐲 𝐲𝐨𝐮

𝐭𝐡𝐢𝐫𝐭𝐲- 𝐭𝐡𝐫𝐞𝐞

𝐀𝐒𝐇𝐋𝐄𝐘

- Ja... Jason? - ismétlem meg újra, és ledöbbenve meredek az előttem álló fiúra. - Mit keresel te itt?

- Szia, Ley- húzza szokásos félmosolyra a száját, én pedig megremegek a név hallatán.

Sötét haját levágatta, mert rövidebb, mint néhány hónapja. A szeme viszont ugyanolyan zöld. Azonban ezúttal már nem nyugtat meg átható pillantása, amivel mintha a lelkembe látna. Inkább... megijeszt. Azóta nem láttam, hogy szakított velem. Most mégis itt áll előttem.

- Mit akarsz? - húzom ki magam, hogy magabiztosnak tűnjek, de belül remegek.

Szinte érzem, ahogy a nagy nehezen összeragasztott szívem, amit ő tört darabokra, újra szétesik.

- Ugyan már, Ley - lép közelebb, mire én automatikusan hátrálok.

Előle, a név elől, ahogy csak ő hívott, és ami akkor a világot jelentette nekem, most viszont a múltam sötét foltját, amit legszívesebben addig áztatnék folttisztítóban, amíg el nem tűnik örökre. A közös pillanataink elől, és minden elől, ami hozzá köt.

- Hiányzol. És tudom, hogy én is neked. Hagyd itt ezt a majmot, te is tudod, hogy nem való hozzád. Velem boldog lehetnél. Ahogy mindig is az voltál mellettem.

- Nem, nem voltam az! - csattanok fel. - Nem voltam boldog. Tönkretettél, Jason. Összetörtél, és nagyon is tudtad, mit teszel, örültél, hogy láthattál szétesni. Gyűlöllek, tiszta szívemből.

- Miért, őt szereted? - fejével az előszoba felé biccent, mire hátrapillantok.

Nem áll ott senki. Miért nem jönnek utánam a többiek? És Nick? Miért nem kérdezi meg, ki csengetett, miért nincs itt mellettem?

- Igen - vágom rá, mire hitetlenkedve felnevet.

- Szóval én nem tudtalak boldoggá tenni, de ő igen? Miért jobb ő, mint én? Mert híres? Mert gazdag? Hm?

- Tudod nagyon jól, hogy nekem nem a külsőségek számítanak.

- Vagy talán azért voltál boldogtalan mellettem, mert titokban már akkor is vele kavartál? - néz mélyen a szemembe, de azonnal elkapom a pillantásom.

- Micsoda? - kiáltok fel meglepetten.

Most ugye nem arra céloz, hogy megcsaltam? Hogy én megcsaltam őt? Mégis hogy feltételezhet ilyet rólam? Vele nem fekszem le, de mással igen? Komolyan, miért gondol ilyeneket rólam? Azt hittem, ismer. Bár én is azt hittem, hogy ismerem őt, aztán kiderült, hogy mégsem. Soha nem gondoltam volna, hogy képes ennyire megbántani, megalázni, és tönkretenni.

Nos, tévedtem. Ezek szerint kétszer.

- Hallottam ám a híreket, Ley. Évek óta ismeritek egymást... miért nem mondtad soha? Egyszer sem említetted meg nekem. Nem is tudtam róla... vajon miért? Vajon miért nem meséltél nekem soha erről a kapcsolatról?

- Nem csaltalak meg - rázom meg a fejem, de oda sem figyelve rám folytatja.

- Összejártál vele a hátam mögött? Ő elég jó volt ahhoz, hogy lefeküdj vele, de én nem? Annyi ideig együtt voltunk, és soha nem értettem, miért nem feküdtünk le. Már rájöttem. Én csak a külső voltam, igaz? A háttérben viszont végig ezzel a barommal hancúroztál, ugye? Két vasat a tűzbe, nem hittem volna, hogy ilyen gátlástalan vagy. Bár... mit is vártam, mindig is tudtam, hogy nem vagy más, csak egy olcsó kis ri...

Nem tudja befejezni a mondatot, mert a következő pillanatban Nick valósággal kiront mellettem az ajtón, és az ökle egy hatalmas csattanás kíséretében találkozik Jason állával. Valaki sikít. Talán én.

Lefagyva figyelem a történéseket, miközben Jason a földre zuhan, és az arcára szorítja a kezét. Nicknek azonban ennyi nem elég, amint Jason leengedi a karját, a következő ütés eltalálja az orrát. Azonnal vérezni kezd, de nem törődik vele, felugorva Nickre veti magát.

- Nick! - kiáltom, és utána kapnék, hogy elrántsam Jason útjából, de a kezem már csak a levegőt markolja.

Jason nem találja el Nick arcát, ő azonban behúz neki még egyet, mielőtt a felénk rohanó őrök mellénk érnek, és megragadva Jason karját elrángatják tőlünk.

- Nem akarunk látni soha többé - Nick néhány centivel előtte megáll, és egészen közel hajolva hozzá, fenyegetően beszél. - Ismétlem, soha többé. Ha csak egyszer is meglátlak Ash közelében, vagy bármelyik barátunk közelében, higgy nekem, mikor azt mondom, nem úszod meg ennyivel. Világos?

Jason nem szól semmit. Néhány másodperc gondolkodás után bólint, de nem néz Nickre. Engem bámul. Én azonban ezúttal nem fordítom el a pillantásomat, nem nézek félre. Állom a tekintetét. Az őrök már épp elrángatnák a kapu felé, mikor felmelem a kezem, jelezve, hogy még van mondanivalóm.

- Tudod, Jason - kezdek bele - talán még hálás is lehetek neked, amiért szakítottunk, és amiért most idejöttél és jelenetet rendeztél. Ezzel teljes mértékben kiöltél belőlem minden szeretet, amit valaha irántad éreztem. És még valami. Végre megtaláltam a boldogságot. Szeretem Nicket, úgy, ahogy téged soha nem tudtalak volna. És ő is szeret engem, amit te soha nem tettél. Szóval tűnj el innen, és hagyj békén. Többet nem rondíthatsz bele az életembe, mert nem hagyom - suttogom, de tudom, hogy Jason így is hallja.

Ahogy Nick is.

Két pillanat múlva már mellettem van, és szorosan magához ölel. Belefúrom a fejem a mellkasába, és hagyom, hogy lassan az ajtó felé irányítson.

Belépve nem bírom tovább tartani magam, és kitör belőlem a sírás. A térdem összecsuklik, és ha Nick nem kap el, a padlón kötnék ki. Felkap a karjába, mintha pillekönnyű lennék, és bevisz a nappaliba.

- Mi történt? - ugrik fel Sky, és odarohan hozzánk.

Nick letesz a kanapéra, és mellém ülve magához húz. A vállára hajtom a fejem, ő pedig a hajamat simogatja, miközben folyamatosan sírok.

- Az a rohadék Jason - rázza meg a fejét Nick. - Volt képe idejönni, és megvádolni Asht, hogy csalta őt velem, mikor együtt voltak. Szerinte Ash már hónapokkal ezelőtt lefeküdt velem, és utána ezért nem akart vele is lefeküdni. Aztán már majdnem kicsúszott a száján egy- két csúnyaság, de sajnos az öklöm közbeszólt.

- Ne nézzetek már - motyogom, mert érzem magamon a többiek pillantását.

Felemelem a fejem Nick mellkasáról, és kicsit távolabb húzódva megtörlöm a szemem.

- Jól vagy? - ül le mellém Sky, mellette pedig Paige foglal helyet. Pillanatnyi habozás után bólintok.

- Csak kicsit... váratlanul ért, és megrázott, de... azt hiszem, pont ez kellett ahhoz, hogy végre elengedjem a múltat, benne Jasonnel. Megmutatta az igazi arcát... és ez már nem az a Jason, akit valaha szerettem. Talán soha nem is volt olyan, csak én láttam másmilyennek. Akárhogy is volt, örülök, hogy lezártuk. Mindegy, hogyan, de vége. És végre azzal vagyok, aki ugyanúgy szeret, mint én őt- mosolygok Nickre, aki a derekamnál fogva magához húz, így szinte az ölében kötök ki.

- Nagyon szeretlek, ugye tudod? - kérdezi halkan, tekintetét mélyen az enyémbe fúrja.

Bólintok, mire lehajolva megcsókol. Az ajka puhán érinti az enyémet, én pedig lehunyom a szemem, beletúrva a hajába. Egy csapásra elfelejtek mindent. Jasont, a verekedést, a könnyeket. Csak Nick létezik.

- Hé, tubicáim! - kiált ránk Sky, mire szétrebbenünk. Zavartan, vörös fejjel nézek körbe, mire kitör a nevetés a többiekből. - Ha nincs szomorkodás, folytatódhat a buli? - kérdezi, mire mindenki igent kiabál.

Nevetve megrázom a fejem, és halványan mosolyogva nézek körül. Ott vagyok, ahol lennem kell, azokkal, akik igazán szeretnek. És most pontosan erre van szükségem. A barátaimra.