𝐨𝐧𝐥𝐲 𝐲𝐨𝐮

𝐟𝐨𝐫𝐭𝐲- 𝐟𝐢𝐯𝐞

𝐍𝐈𝐂𝐊

Egyenesen a hálószobámba megyek, és bevágom magam mögött az ajtót. Egyszerűen úgy érzem, képtelen vagyok tovább Ash mellett lenni. Még soha nem éreztem így. Eddig minden pillanatot vele akartam tölteni, de most... Nem bírtam állni a pillantását. Nem bírtam állni, mert pontosan tudtam, hogy most hatalmasat csalódott bennem. Tudom, de ugyanakkor azt is tudom, hogy egyszerűen képtelen lennék tovább elfojtani magamban a gondolataimat. Nem tudom ezt tovább csinálni, nem megy.

A szívem összeszorul. Mellette kéne állnom. Támogatnom kellene, ahogyan ő is mindig mellettem állt és támogatott. Ezt teszi azóta, hogy megismert, ezt teszi még ma is. És én mit csinálok? Ahelyett, hogy viszonoznám ezt, épp cserbenhagyom őt. A szívem folyamatosan azt hajtogatja, hogy hagyjam abba, ne csináljam ezt. Menjek vissza hozzá, és felejtsem el az egészet. Az önálló dalírást, hogy képes vagyok rá, és mégis meg tudom csinálni. Csak felejtsem el, és dolgozzak tovább Ash szövegeivel.

De közben az eszem ordít, hogy ne. Ne adjam fel, ne futamodjak meg. Az lenne, megfutamodás. Elmenekülnék, mert félnék belevágni valami újba. Úgy érzem, nem tehetek mást. Félek, ha most nem szállok ki, később már nem lesz hozzá erőm. Márpedig meg kell tennem, mert nem bírom tovább ezt a hazudozást. Minden egyes nap hazudok a rajongóimnak. Hazugság, hogy én írom a szövegeimet, hazugság, mikor arra a kérdésre válaszolok, mit gondoltam, mikor megírtam a szövegeket, amiket igazából nem is én írtam. Hazugság az egész karrierem.

Elképesztően büszke vagyok Ashre. Tényleg, csodálom őt, amiért képes valami olyanra, amire én nem. Hálás vagyok neki, amiért támogatott, amiért felénekelhettem a szövegeit, amiért neki köszönhetően létezem, mint énekes. A dalai nélkül most sehol nem lennék. Soha nem fogok elfeledkezni erről, mindig emlékezni fogok rá, honnan jöttem, ki állt mellettem, és mennyit köszönhetek neki. De tudom, hogy most meg kell próbálnom nélküle.

A szívem és az eszem teljesen mást súg, én pedig hirtelen azt érzem, hogy a döntés, ami először olyan könnyűnek tűnt, most nehezebb, mint eddig bármi. A gondolat, hogy szakítsak meg minden kapcsolatot Ashyvel, persze csak munkailag, már hetek óta a fejemben van. Nem tudom kiverni a fejemből, hogy most itt a lehetőség. Az, hogy most együtt vagyunk, olyan ihletet adott, hogy sorra írom a dalokat. Persze mindegyiken kellene még csiszolni, de ez nagy előrelépés ahhoz képest, hogy a karrierem kezdetén egy sort sem tudtam papírra vetni. Akkor azt hittem, soha nem is leszek rá képes. De ezek szerint mégis. Ezért szeretném most megpróbálni.

Csakhogy rettegek tőle, hogy elveszítem Asht. Hogy annyira megbántom, hogy többé látni sem akar. Hogy azt hiszi, ez a kapcsolatunk végét is jelenti. Pedig soha nem lennék képes elhagyni őt. Ahhoz túlságosan szeretem. Azt hiszem, azóta szeretem, hogy először megláttam azon a bizonyos vacsorán, ahol mindkettőnk élete megváltozott. Mégis, most talán örökre elveszítem, ezzel a döntéssel, amit nekem sem könnyű meghozni. Ez az, ami visszatart.

Fel- alá járkálok, majd dühösen a falra csapok az öklömmel. Képtelen vagyok megnyugodni. Egy pillanatra lehunyom a szemem, hátha az segít, de nem lesz jobb. Érzem, ahogy a légzésem egyre szaporább, gyorsabban kapkodom a levegőt, de mintha semmi nem jutna el a tüdőmig. Pánik. Újra. Az utóbbi időben sokkal kevesebb rohamom volt, utoljára a mozi előtt tört rám egy. Ash mellett mindig nyugodt vagyok.

Most azonban érzem, hogy az ismerős rettegés utolér, és maga alá temet. Legyőz, mert gyenge vagyok ahhoz, hogy szembeszálljak vele. Kezemmel kitapogatom a falat, és lecsúszom mellette. A térdemre hajtom a fejem, a fülem hangosan zúg. Érzem, hogy ég a tüdőm, ahogy kétségbeesetten próbálok levegőhöz jutni.

- Ash - motyogom, bár biztos vagyok benne, hogy nem hallja.

- Nick? - Ash hangja áthatol a zúgáson, én pedig felnézek.

Előttem guggol, majd mikor meglátja az arcomat, azonnal kapcsol, és az éjjeliszekrényhez ugorva valósággal kitépi a fiókból a gyógyszeres dobozt. A kezembe nyom két apró tablettát, és a fürdőbe rohan. Mikor visszaér, a keze vizes a benne szorongatott pohártól. Nagy nehezen sikerül lenyelnem a tablettákat, majd a falnak döntöm a fejem.

Ash mellém kuporodik a padlóra, és átkarolva magához húz. Átölelem, a nyakába temetem az arcom, ahogy kitör belőlem a sírás.

- Shhh - suttogja a fülembe. - Nincs semmi baj, oké? Itt vagyok veled, nyugodj meg, kérlek. Vegyél mély levegőt. Minden rendben, Nick. Nem vagy egyedül. Én mindig veled leszek.

- Nem leszel - nyögöm.

- Dehogynem - súgja, és eltol magától, hogy a szemembe tudjon nézni.

Ujjai kisimítanak néhány izzadt tincset az arcomból, miközben átható tekintete az enyémbe mélyed. Olyan mérhetetlen szeretet árad belőle, hogy azonnal megbánom, amiket mondtam neki.

- Én... ne haragudj rám. Nem kellett volna ezt tennem. Nem akartalak megbántani - motyogom.

- Semmi gond - rázza meg a fejét, és hozzám bújik. - Igazából... meg tudlak érteni. Soha nem gondoltam bele igazán, hogy milyen érzés lehetett neked. Ez az egész. Úgy kiállni a rajongóid elé, hogy nem te írtad a szövegeket. Viszont valamit elfelejtesz, Nick. Azok a dalok nélküled soha nem jöhettek volna létre. Nélküled csak üres sorok voltak. A te hangod, a te szereteted, tehetséged, a te lényed kellett ahhoz, hogy igazán kiteljesedjenek. Életre keltetted őket. Épp ezért nem hazugság a karriered. Magadnak köszönhetsz mindent, amit elértél, csakis magadnak. Megdolgoztál érte, a szíved- lelked beleadtad, úgyhogy egy percig se érezd azt, hogy nem érdemled meg, amit a rajongóidtól kapsz. Senki sem érdemli meg nálad jobban. És tudom, hogy imádod ezt csinálni. És bármennyire nehéz elengedni, elengedem. Szeretném, ha úgy csinálnád, ahogy neked a legjobb. Úgy csináld, ahogy szeretnéd. Nem állok az utadba, nem fordulok ellened. Ugyanúgy veled leszek, de innentől kezdve nem mint a dalszerződ, hanem mint a barátnőd. Támogatlak, bármit csinálsz is, mert szeretlek, Nick.

- Köszönöm, Ashy - súgom, és lágyan megcsókolom, miközben újra és újra átgondolom a szavait.

Nehéz elhinnem, hogy tényleg megtenné ezt értem. Nem ismerek nála önzetlenebb embert.

- Én is szeretlek. Soha nem szerettem még senkit ennyire. És soha nem is fogok mást szeretni. Csak te létezel számomra, és csak te fogsz. Örökké.

Ajkunk újra összetalálkozik, én pedig a derekánál fogva az ölembe húzom. Belemosolygok a csókba, majd miután elszakadunk egymástól, hozzám bújik, a mellkasomba fúrva az arcát.

- Még egy dolog - emeli fel a fejét, így a tekintetünk összetalálkozik. - Nélküled a szövegek sem jöttek volna létre. Hiszen te ihletted mindet - suttogja.

- Ahogy te az enyéimet. Nem tudok betelni veled. Úgy érzem, nem tudlak ennél jobban szeretni, mégis minden nap eléred, hogy még jobban beléd szeressek.

Ash nem válaszol, csak gyors csókot nyom a számra, majd a pólómat birizgálva simul a karomba.

- Akkor... felbontjuk a szerződést? - kérdezi halkan. - Ami a közös munkát illeti - teszi hozzá, hiszen a másikat másfél évig nem bonthatjuk fel, különben beperel minket a kiadó.

- Igen - bólintok. - Bontsuk fel a szerződést.

Rám mosolyog, én pedig ismét megcsókolom. Boldogan ölelem magamhoz.

Ekkor még nem is sejtettük, hogy a vihar, aminek az előszele már nemegyszer megérintett minket, végleg lecsapni készül.