Kék és bronz (BEFEJEZETT - Harry Potter fanfiction)

30. Vége

30.

Hagrid a Roxfort vadőre döbbenten dörzsölte meg a szemét a kunyhója előtt állva. A Nap már lemenőben volt, s utolsó, itt felejtett sugaraival rózsaszínre festette az eget. Fénye csillogva tükröződött a hatalmas tó felszínén.

Azonban mintha a víz túloldalán a fák között egy farkas futott volna. Persze ez önmagában nem lenne szokatlan jelenség, hiszen a Tiltott Rengetegben ennél furcsább szerzetek is éltek. A különös dolog az volt, hogy az állat hátán egy mókus, egy varjú és egy denevérsólyom utazott.

Danica, Aziel, Lance és én a fák takarásában egy kis tisztáson ültünk a parton. A magasabb kiszögellésről be lehetett látni a Roxforti birtok egész környékét a tó túloldalán. A naplemente által színezett ég és víztükör csodálatos látványt nyújtottak.
Ez volt az a hely, ahova még régen Aziel hozott, hogy a vámpír mivoltomról beszéljünk és meséljen a bátyjáról.

- Akkor ez az utolsó nap, igaz? – kérdeztem szomorúan, minden erőmmel azon igyekezve, hogy visszatartsam a könnyeim.

- Igen – sóhajtott Aziel. – De ne legyetek már ennyire lehangoltak! Nektek ez nem áll jól! Nem hiszem el, hogy most nekem kell titeket vidítgatni.

- De hát elmész! – fakadt ki Lance.

- Igen, ahogy ti is! Hiszen nyári szünet lesz! Mindenkit elvisz a Roxfort Expressz!

- De téged ősszel nem fog már visszahozni – suttogta Danica, mire feladtam minden próbálkozást és hagytam, hogy a könnyek ellepjék a szemeim.

- Jaj, Rin, ne csináld! – mosolyodott el Aziel fájdalmasan és egyik karjával szorosan átölelte a vállam. – Nem fogok meghalni! Van élet a Roxforton túl is!

- Nem tudnál megbukni? – kérdezte bánatosan Lance.

- Már levizsgáztam – ráncolta a sötét hajú fiú a szemöldökét.

- Nem akarom, hogy elmenj – motyogta panaszosan Danica, majd közelebb mászva szorosan átölelte Azielt.

- Én sem akarom! – vágta rá Lance és ő is rávetette magát a fiúra. – Miért vagy nálunk egy évvel idősebb?

A kis csapatunk élménydús két évet tudhatott maga mögött. Ötödik első felében Animágusokká váltunk. Danica farkas, Aziel varjú, Lance mókus, én pedig egy denevérsólyom alakját tudom felvenni. Innentől kezdve megállíthatatlanok voltunk. Annyiszor és olyan különböző módokon szöktünk meg, ahányszor csak el lehet képzelni. Rengeteg kalandba és büntetésbe keveredtünk együtt. Bejártuk a Tiltott Rengeteg soha nem látott szegleteit és felfedeztük a Roxfort minden titkát.

A hatodik évünk alatt a kalandok új lendületet véve folytatódtak. Bár voltak tényezők, amelyek befolyásolták a csínytevéseinket. Például a tény, hogy Aziel elkezdte a hetedik évét és keményen tanulnia kellett a vizsgáira. Emellett érdemes megemlíteni, hogy ez volt az az év, amelyben maga Harry Potter is bekerült a Roxfortba.

Zsúfolt tanévet tudhattunk magunk mögött, s egyikünk sem akart az utolsó pillanatig arra gondolni, hogy ez lesz az utolsó így, együtt. Az Anonim Animágusok Klubja felbomlik, s mind nagyon jól tudtuk, hogy hárman hiába jövünk vissza ősszel, Aziel nélkül semmi sem lesz ugyanaz.

- Vigyázzatok a titkos laboratóriumomra! Nem tudhatják meg a tanárok, hogy létezik! És használjátok nyugodtan, csak kérlek, ne csináljatok belőle káoszt – kért minket halványan elmosolyodva.

- Minden áron megvédjük! – ígérte Lance kitörölve egy könnycseppet a szeméből.

- És a következő tanév végén, mikor mind végeztek és elhagyjátok az iskolát... - kezdte fájdalmasan sóhajtva. – Kérlek gyújtsátok fel.