Kék és bronz (BEFEJEZETT - Harry Potter fanfiction)

15. Nem puszipajtások

15.

- Aziel Mariner? – kérdeztem elgondolkozva. – Sohasem hallottam a nevét.

- Azért mert te körülbelül három ember kivételével senkit sem ismersz ebben az iskolába – vágott vissza Lance. – Na gyere keressük meg azt a titkos ajtót!

Elindult a folyosón és minden egyes festmény előtt megállt, hogy alaposan átvizsgálja őket. A képeken lévő alakok kíváncsian bámultak vissza rá, vagy megpróbáltak beszélgetésbe elegyedni a fiúval.

- Rin! Gyere ide, megtaláltam! – kiáltott, mire mellé álltam és felnéztem a falra.

A felfüggesztett festményen egy fiatal lány ücsörgött egy faágról lelógó hintán.

- Ez a Hintás Hölgy festménye. Úgy hallottam, ő őrzi a titkos szobát – magyarázta Lance izgatottan.

- Te honnan tudsz ilyeneket? – ráncoltam a homlokom.

- Minden festménynek van egy titka a Roxfortban. Csak a megfelelő embertől kell beszerezni az információkat és meglepő dolgokat találhatsz! – kacsintott rám a Mardekáros sugározva a büszkeségtől.

- Mit akartok gyerekek? – szállt le a fiatal hölgy a hintájáról és sétált közelebb hozzánk.

- Aziel Marinert keressük. Szívességet szeretnénk kérni tőle – villantotta meg Lance a legszebb mosolyát.

- Honnan veszed, hogy én segíteni tudok nektek? – vonta össze a szemöldökeit a vörös hajú lány és kissé hátrébb lépett tőlünk.

- Tudjuk, hogy te bújtatod Azielt. De semmi szükség rá, hogy előttünk tagadd. Fontos dologról kell beszélnünk vele! Kérlek engedj be hozzá! Nem akarunk ártani sem neki, sem neked!

- Honnan származnak az információid, fiú? – kérdezte a Hintás Hölgy gyanakodva.

- A Kígyóbőrbebújt kísértet mesélte – válaszolt Lance magabiztosan.

- Á, hogy Kí mondta... Kível barátok vagyunk... - mosolyodott el a lány. – Rendben, bemehettek.

Elsétált a festmény hátuljába, majd széthúzta a bokrokat, amelyek mögött megjelent egy aprócska, festett ajtó. Először értetlenül néztem a jelenetet, de aztán, ahogy kinyitotta az ajtót, a festmény is úgy fordult el a helyéről és jelent meg mögötte a falba vésett bejárat.

- Köszönjük! – hálálkodott Lance, majd megragadva a kezem, behúzott maga után a titkos ajtórésen.

A furcsa kis terem, amelybe csöppentünk, csordultig volt mindenféle régi kacattal és lommal. Körben, a falakra szerelt polcokon, színes üvegek sorakoztak gyanús folyadékkal, növényekkel és állati csontokkal töltve. Egy hatalmas állat hófehér koponyáját is felfedeztem az egyik sarokban.
A jobb oldalt álló asztalon pergamenek és különböző fémeszközök sorakoztak.

- Mit keresetek itt? – bukkant fel hirtelen az egyik szekrény mögül egy morcos fej.

A fiú majdnem olyan sápadt volt, mint én, ami nagy szó. Talán ő is vámpír... Az arca beesett volt és a szemei alatt fekete karikák húzódtak. Sötét, szinte fekete haja a válláig ért, ami akár lányos külsőt is kölcsönözhetett volna neki, de az arccsontjai, az állkapcsa, olyan éles és karakteres volt, hogy már szinte a jóképű kategóriába is beleeshetett volna.

- Aziel! – köszöntötte Lance óriási mosollyal. – Nagyon fontos dolog miatt keresünk! Segítened kell nekünk!

- Nem. – közölte a fiú szemrebbenés nélkül.

- Várj! Miért nem? Azt sem tudod, mit akarunk! – csattantam fel háborogva. Valamiért idegesített a hozzáállása.

- Miért segítenék két idegen gyereknek, akik random rám törnek a titkos, ismétlem TITKOS laboratóriumban? – közölte Aziel azon az unott, mély hangján.

- Ő Lancelot én meg Shirina. Kész, nem vagyunk idegenek! – intéztem el türelmetlenül.

- Örvendtem a találkozásnak Lancelot és Shirina. Mondanám, hogy gyertek máskor is, de légyszi, ne. Na viszlát! – kísérelt meg lerázni és kiinvitálni minket a szobájából azon az élettelen, monoton hangján.

- Az Animágussá váláshoz szükséges főzetet kéne elkészíteni! – próbálkozott Lance utoljára.

- A mit? – fordult vissza hozzánk, s mintha az arca megváltozott volna egy aprót. A szemöldökei egy mikrométernyit felhúzódtak. – Őrültek vagytok. – közölte egyszerűen.

- Már megvan a recept. És meg fogjuk csinálni! Ha kell, nélküled is! – jelentettem ki határozottan.

- Merlinre... - temette Aziel az arcát a tenyereibe, mintha nagyon vívódna valamin. – Egy idióta lennék, ha ebbe belekezdek két random gyerekkel. De még nagyobb idióta lennék ha hagynám ezt a lehetőséget elmenni...

- Csatlakozz hozzánk! Mi rossz történhet? – biztatta Lance vidáman.

- Úgy érted azon kívül, hogyha egy apró hibát is vétünk félig állat testben ragadhatunk, meghalhatunk, vagy ha rájön a Mágiaügyi Minisztérium mehetünk az Azkabanba? Igazad van, ezeken kívül mi rossz történhet? – ironizált a hosszú, fekete hajú fiú.

- Ha segítesz, egyik sem fog megtörténni! – kezdtem biztatni én is, bár őszintén kibírtam volna, ha ez a két lábon járó, besavanyodott pesszimizmus nem csatlakozik hozzánk.

- Rendben, benne vagyok. De nem leszünk puszipajtások. Ez egy üzleti kapcsolat. Kölcsönösen segítjük egymást. Azt teszitek, amit mondok és akkor talán túléljük. Ha már itt a lehetőség, én is megpróbálok átváltozni. Benne vagytok? – motyogta el érzelemmentes hangon.

- Társak! – nyújtotta a kezét Lance. – Úgy értem... üzleti társak!

Miután mindketten kezet fogtunk Aziellel, ismertettünk vele a receptet.
Megbeszéltük, hogy első körben Mandragóra leveleket kell szereznünk, amiket a két nap múlva érkező teliholdkor a szánkba rakunk, hogy egy hónapon át ott tartsuk.

A másik, amit minél előbb jó beszerezni az a halálfejes lepke bábja. Aziel azt mondta, ez egy igen ritka lepkefaj és csak a Tiltott Rengetegben találhatunk belőle egyedeket. Ráadásul a bábjuk a Hold fényében válik csupán láthatóvá.

- Szóval ma éjjel megyünk a Tiltott Rengetegbe lepkevadászatra. Csodálatos! – motyogtam és csak úgy áradt a szavaimból a kín. – Sokat mászkálok éjjel a kastélyban és a birtokon, de azt az erdőt még én is messziről elkerülöm. Ugye tudjátok, hogy ott, főleg éjszaka, minden létező élőlény meg akar majd ölni?

((Sziasztok! A következő héten előre láthatólag nem tudok új részt hozni! Mindenkinek eső mentes, kellemesen hűvös, varázslatos hetet kívánok!))