Kék és bronz (BEFEJEZETT - Harry Potter fanfiction)

13. "Tiltott szerelem"

13.

- Nos, van valami magyarázatuk a helyzetre, vagy mehetünk egyenesen a házvezetőik szobájába? – vigyorodott el Dove Weiss gonoszan.

- Van! – kiáltott hirtelen Lance, mire döbbenten fordultam felé. – Nagyon is jó okunk van...

- Jó okuk van éjszaka, takarodó után a könyvtárban tartózkodni? Csupa fül vagyok drágám! – szegezte rá a nő szúrós pillantását.

- Ez egy... Tiltott kapcsolat, érti? Tiltott szerelem! – magyarázta Lancelot nagy, hadonászó kézmozdulatokkal, mire megakadt a torkomon az épp beszívott levegő.

- Maga miről beszél? – vonta össze Weiss a szemöldökét.

- Egy pár vagyunk! – folytatta a fiú magabiztosan, mit sem törődve a fuldokló köhögőrohamommal. – De az apám ellenezné a kapcsolatot. Megfigyeltet a Mardekáros osztálytársaimmal, így csak éjszaka, titokban tudok találkozni az én egyetlenemmel.

Szenvedélyesen rám nézett és végig simította az arcom. Mi a jószagú fenét csinál ez? Csak döbbenten bámultam rá.

- Igaz ez, Whitewood? – nézett rám a nő kételkedve.

Ácsi! Honnan tudja a nevem? Még csak egy közös óránk volt! Na ne! Ezt már ne!

- Köhöm... - köszörültem meg a torkom. – Igen, nagyon szigorú az apuka... - motyogtam a kelleténél vékonyabb hangon.

Miért pont most hagy cserben a több évi hazudási tapasztalatom? Hiszen feketeöves hazudozó vagyok! Ne már!
Megembereltem magam és megragadtam Lance kezét, összekulcsoltam az ujjainkat és felmutattam a professzornak.

- Iszonyúan szerelmes vagyok Lancelotba! Az egész az én hibám volt! Én erősködtem, hogy belehalok, ha nem láthatom ma éjjel! – visszatért az önbizalmam, s a szavak sokkal természetesebben dőltek a számból.

Dove Weiss összevont szemöldökkel járatta a tekintetét közöttünk. Nem tűnt meggyőzöttnek. Ha átkutat minket, megtalálja az Animágus receptet és egyből rájön az egészre. Ahogy fogtam Lance kezét éreztem hogy remeg és izzad egyszerre. Kívülről magabiztosnak és vidámnak tűnt, de a keze mindent elárult.

- Értem... - simogatta az állát elgondolkozva a professzor. – Én is voltam fiatal, megértem az ilyen dolgokat, de azért ez mégiscsak szabályszegés volt...

- Kérem, ne árulja el Piton professzornak! – fogta Lance könyörgőre. – Ismeri az apámat. Nem szabad tudnia erről a titkos éjszakai találkozóról, mert akkor elárulhatja neki!

A szőke, göndör hajú fiú olyan hitelesen játszotta a szerepét, hogy lassan már én is kezdtem elhinni, hogy egy szenvedélyes, tiltott, szerelmi kapcsolatban vagyok vele.

- Rendben, beleegyezem, hogy ezúttal nem teszek említést a tanáraiknál, de cserébe, ha még egyszer elkapom önöket takarodó után, azt nem fogják elfelejteni egykönnyen – sóhajtott végül Weiss.

Döbbenten bámultam rá. Tényleg megúsztuk? Ráadásul ez a borzasztó nő még szimpátiát, vagy valami hasonlót is érez irántunk?

- Most menjenek vissza a szobáikba! Whitewood velem jön! Elkísérem. Veszélyes lehet éjszaka egy fiatal hölgy számára még az iskolán belül is. Nem tudhatja, milyen szörnyetegek rejtőzködnek a falak között! – közölte a nő érzelemmentesen.

Nagyot nyeltem. Hát ez remek. Kettesben maradok egy aurorral, akinek éppenséggel a vámpírok vadászata a hobbija.
Eszembe jutott, hogy még szerepben kellene lennünk, úgy hogy fogtam magam és gyorsan átöleltem Lancet. Éreztem, hogy egy pillanatra megdermed a meglepettségtől, de aztán viszonozta a gesztusom és a derekam köré fonta a karjait.
Egyszerre volt furcsa és kellemes érzés. Hihetetlenül közelről éreztem az illatát, amely hatására az arcom színe vagy tíz árnyalatot ugrott mélyvörösbe.

- Na szakadjatok már el egymástól! – szólt ránk Dove Weiss unottan.

- Jó éjszakát! – néztem a fiú zöldes szemeibe.

- Aludj jól! – mosolygott rám, majd ellépett tőlem és elindult a Mardekár klubhelyisége felé.

A magas, barna hajú nő és én is nekiiramodtunk a szeszélyesen tekergő lépcsősoroknak és a végtelen folyosók útvesztőjének. Egy ideig csendben haladtunk, végül azonban Dove Weiss valahol félúton úgy döntött, beszélgetni kezd velem.

- Whitewood, jól érzi magát? Mindig olyan fehér... Mintha beteg lenne – a hangjában egy csepp aggodalom sem volt, sokkal inkább arrogánsan és barátságtalanul csengett.

- Minden rendben... - motyogtam ijedten. – Vashiányos vagyok... Vérszegény.

- Értem... - bámult rám összehúzott szemmel a pálcája fényében. – A szülei mindketten varázslók?

- Az apám varázsló, az anyám mugli volt, de meghalt... - hazudtam megpróbálva bánatosnak hangzani.

Annak érdekében, hogy eltitkoljuk anyu vámpír kilétét, a szüleim azt tanácsolták, hogy ha valaki kérdezősködne, ezt a történetet adjam elő.

- Mivel foglalkozik az apja? – folytatta a vallatást a professzor.

- Gyógynövény termesztő, a Gyógyítóknak ad el alapanyagokat a varázsfőzeteikhez.

Ezek után Dove Weiss ismét megnémult és már csak akkor szólalt meg, mikor a klubhelyiségem ajtajához értünk.

- Whitewood – nézett a szemembe a fagyos tekintetével. – Ha azt hiszi, engem átvert, akkor nagyon téved. Mindig figyelni fogom. Egyetlen hiba, árulkodó jel és találkozhat a „halott anyjával".

Döbbenten, teljesen lefagyva bámultam a nőre, aki szavai után csak úgy lazán megfordult és visszaindult, lefelé a kanyargós lépcsőn.
Azt hittem, szívrohamot kapok és ott esek össze. Rájött? Megfenyegetett? Merlin jóságos szakálla! 

((Sziasztok! Köszönöm, hogy ezt a részt is elolvastátok! Vajon mit tud Dove Weiss? Hamarosan hozom a következő részt! Napon leégős, lángos falós szép napot mindenkinek!))