Kék és bronz (BEFEJEZETT - Harry Potter fanfiction)

5. Baljós árnyak

5.

Az epikus kártyajáték bajnoksággal megfűszerezett Mágiatörténet után végre sor került az év első Sötét Varázslatok Kivédése órájára az újdonsült tanárunkkal.
Számtalan mendemonda és legenda keringett a Roxfort falai között a tantárgyon ülő átokról. Hogy valós-e, és ha igen, pontosan mit takar, azt senki sem tudta. Azonban egy dolog biztos volt. A tárgyat egy évnél tovább egyetlen pedagógus sem tudta tovább oktatni.
Tavaly, negyedik év végén, a legutóbbi Sötét Varázslatok Kivédése tanárunkat váratlan óriástámadás érte és egészségügyi okokból le kellett mondania a tanításról.

Miközben Danica, Apolline, a szobatárunk és jómagam az óra helyszínéül szolgáló terem felé baktattunk, kíváncsian találgattuk, vajon milyen lesz az új professzor. A tanévnyitó ünnepségen Dumbledore, az igazgató, nem tudta bemutatni nekünk, mert állítólag az halaszthatatlan okokból távol volt.

A terembe érve helyet foglaltunk a helyiség hátsóbb részében, a koponyákkal teli vitrin mellett és az óra kezdetéig Apolline okfejtését hallgattuk arról, hogy idén most már biztosan meg kell, hogy kapjunk egy goblint professzornak.
Lassan megtelt a szoba Hollóhátas és Hugrabugos tanulókkal és miután az utolsó diák is helyet foglalt, kivágódott a terem hátsó ajtaja és kemény léptekkel a tanáriasztalhoz vonult egy magas, rövid, világosbarna hajú nő.

- Üdvözlöm a Hugrabug és a Hollóhát diákjait! - közölte szigorú tekintetét végigjáratva a tanulókon.

Idegesen fészkelődni kezdtem. Valami nagyon nem volt rendben, de nem tudtam mi lehet ez a taszító érzés.

- A nevem Dove Weiss. Ezidáig aurorként dolgoztam a Mágiaügyi Minisztériumnak. Körözött bűnözőket, sötét teremtményeket figyeltem meg, kutattam fel és vadásztam le. Idén Dumbledore felkért, hogy vegyem át a tárgy oktatását. Van kérdés, vagy elkezdhetjük? - hadarta el a bemutatkozást.

Mindenki néma csodálattal bámulta a határozott nőt, egyedül én voltam nyugtalan az egész teremben. Aztán mint villámcsapás, hasított belém a megoldás. A szag! Hát persze! Fokhagyma! Enyhe volt a bűze, egy ember talán észre sem vette volna, de az én érzékeny orrom kiszúrta a jelenlétét.
Gyorsan rendeztem a vonásaim, nehogy meglássa a nő, hogy pánikba estem. A fokhagyma a vámpírok egyik kellemetlen gyengéje. A szagában olyan illóanyagok keverednek, amelyek szinte már ártóan hatnak a szervezetünkre. Természetesen csupán nagy dózisban veszélyes, egy fokhagymafüzértől nem esik nagy bajom.

- Ha nincsen kérdés, akkor el is kezdhetjük a tanulást! Nem, ne vegyétek elő a könyvet, a mai lecke nincsen benne. A téma, amiről szó lesz, nem más, mint a vámpírok.

A szívem heves dübörgésbe kezdett a bordáim között. Ez nem lehet igaz! Azt hittem elég volt elsőben, másodikban és harmadikban végigülnöm ezt a tananyagot. Idén ez egyáltalán nincs benne a tantervben! Utáltam, amikor tudatlan emberek terjesztették a hamis rágalmaikat a "vérszívó szörnyetegekről".

- Vámpírok... - ízlelgette Weiss professzor a szót, ahogy lassan elkezdett sétálni a tanári asztal előtt. – Ahogy a Nagykönyvben találjuk: „Egy gonosz teremtmény, amely az éjszakában barangolva élők vérén lakmározik..."

- Elnézést, Professzor! – lendült fel egy kéz. Döbbenten néztem a túl jól ismert hang irányába. Danica sohasem szokott megszólalni az órákon. Még akkor is kelletlenül válaszolgatott, amikor konkrétan őt kérdezte a tanár valamiről.

- Halljuk a kérdést... - vonta össze a szemöldökét Dove Weiss, mintha ideges lenne, amiért félbeszakították.

- Ez az anyag nincsen benne a tantervben... Jobb lenne, ha a tankönyv alapján haladnánk. Idén kell letennünk a Rendes Bűbájos Fokozatot... - mondta dacolva a tanárnő szúrós tekintetével.

- Nem is vártam kevesebbet egy Hollóhátas kitűnő diáktól... - vigyorodott el Weiss, a nyájas hangjában némi gúnyt fedeztem fel. – Azonban, szerintem mindenki egyetérthet velem, hogy ezekben az időkben nem árt, ha egy kicsit tájékozottabbak vagytok a témában...

- De hát három évig tanultunk róluk... - ejtett meg egy utolsó, gyenge próbálkozást a legjobb barátnőm.

- Pontosan. És az közel sem elég! – közölte a tanárnő ellentmondást nem tűrően. – Hét évet dolgoztam aurorként. Ezt az időt a vérszívó szörnyetegek tanulmányozásával, megfigyelésével és levadászásával töltöttem. Olyan gyilkosokkal is volt dolgom, akik több, mint hatvan éve bujkáltak a törvény elől és ez alatt az idő alatt rengeteg ártatlan varázsló, boszorkány és mugli életét vették el. Ezek a bestiák okosak, kiszámíthatatlanok és pont úgy néznek ki, mint te vagy én... Csak arra vágynak, hogy a húsotokba mélyesszék a fogaikat! De azt megígérhetem, hogy amíg én itt vagyok, egy sem merészkedik a diákjaim közelébe!

Nagyot nyeltem. Mondanám, hogy lesápadtam, de a bőröm alapból is szinte fehér színű. Kicsit zavartan Danicára pillantottam, mire döbbenten vettem észre, hogy ő engem néz... És az arca... Olyan, mintha aggódna...

((Sziasztok! Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a részt is! Vajon Dove Weiss fenyegetést jelent? És mi történt Danicaval? Talán kiderül legközelebb... Reméljük a legjobbakat! Legyen varázslatosan szép napja mindenkinek!))