Kék és bronz (BEFEJEZETT - Harry Potter fanfiction)

2. Takarító Brigád

2.

A Gyógynövénytan egy pillanat alatt elszállt, s mire észbe kaptam, már a kastély felé sétáltunk.

- Hát akkor sok sikert! – búcsúzott el tőlem Danica ártatlannak álcázott, de gonosz ki vigyorral az arcán.

- Ennyire ne örülj... - vontam össze a szemöldököm sértetten.

- Végre megtanulod a leckét! Jót fog tenni neked! – közölte megveregetve a vállam, majd elindult a lépcsők felé, egyedül hagyva engem a bejárati csarnokban.

A Nagy Seprűtároló ajtajának irányába nézve megpillantottam, ahogy Argus Frics mogorván álldogál egy adag takarító felszerelés társaságában.

- Ez remek... - dörmögtem mérgesen, miközben nagy szenvedések közepette elindultam, hogy csatlakozzak kedvenc gondnokunkhoz.

- Whitewood... - nézett végig rajtam megvetően tetőtől talpig. – Az ilyen kis semmirekellőket a sarkuknál fogva kellene felkötni a plafonra... Várj csak, amíg Dumbledore professzor végre jóváhagyja a reformötleteimet a büntetések terén... Akkor végre előveszem a régi jó bilincseimet meg a...

Ügyet sem vetve a gonosz kis monológjára elkezdtem gondolkozni néhány házimunka varázsigén. A söprűt és a felmosót könnyedén meg tudnám bűvölni...

- Lancelot Black! – kiáltott fel Frics, ha lehet még nagyobb megvetéssel a hangjában, amit valaha hallottam. – Nem elég, hogy szégyent hozol a neves Black házra, de még a büntetésedről is elkésel... Mit szólna ehhez szegény jó öreg Orion Black? Még több söpredék a családban...

A tekintetemet a takarítóeszközökről a fiúra emeltem, akit az imént a gondnok nem túl kedvesen lehordott. Szőke, göndör haja és napbarnított arca volt. Az egyenruhájához zöld-ezüst nyakkendőt viselt, ami alapján már nem volt nehéz kitalálnom, hogy a Mardekár egyik büszke tagja.

- Lazíts, Frics – közölte felháborítóan magabiztos mosollyal az arcán, mire a gondnoknak és nekem is a homlokunk tetejéig szaladt a szemöldökünk. – Amúgy se vagyok túl közel a Blackekhez... Orion? Harmad, vagy negyed unokatestvére lehet apámnak? Nem tudom, népes egy család... Csak ez a név maradt valahogy meg az évszázadok alatt, minden más kötelék eléggé kiveszett... - vont vállat nemtörődöm stílusban, amiért egyszerre éreztem iránta tiszteletet és félelmet.

- Lancelot...Black – mintha Fricsnek fájt volna kiejteni a szavakat. – Nem érdemli meg egy ilyen koszos kis söpredék, hogy a Black nevet viselje...

- Jól van, tudom, minden alkalommal elmondod! – vágott a szavába türelmetlenül a fiú. – Inkább hadd kezdjem el a munkát, mert sosem végzek.

- Rendben... - dörmögte a gondnok dühösen. – Whitewood, a pálcád! – nyújtotta felém a kezét, mire döbbenten néztem rá.

- Miért adnám oda? – kérdeztem értetlenül.

- Mert ez a szabály, kézzel kell dolgozni, nem elintézni holmi varázslatokkal! – közölte gúnyosan vigyorogva.

Kelletlenül átnyújtottam neki a szépségemet, aki mellesleg egy kellemesen rugalmas, tíz és háromnegyed hüvelykes, főnix tollas cédrus volt és én odáig voltam érte, sőt egyenesen imádtam.
Újdonsült Mardekáros barátom is átadta a pálcáját, majd Frics konkrétan belökött minket a Nagy Seprűtárolóba a takarítófelszereléssel és ránk zárta az ajtót.

- Várjunk, most komolyan bezárt minket ide? – rángattam meg az ajtó kilincsét.

- Ne aggódj, majd kienged, ha megvan a takarítás. Dumbledore csak ennyi örömöt adott neki, hogy legalább kedvére bezárhat diákokat, ha már nem korbácsolhatja meg őket... - vont vállat.