Kék és bronz (BEFEJEZETT - Harry Potter fanfiction)

11. Fiatal még az éjszaka

11. ( Képen: Púpos Boszorka szobra)

Olyan sebesen vágtattunk vissza, a Nagy Seprűtároló elé, hogy azt hittem kiköpöm a tüdőm.

- Nicsak, nicsak... - ütötte meg a fülünk Frics gúnyos, kárörvendő hangja. – A kis késők... Sajnos kénytelen leszek beszélni a házaitok vezetőtanáraival. Milyen kár, hogy valószínűleg meg kell hosszabbítani a büntetőmunkátok! És valószínűleg el lesztek tiltva a klubtevékenységeitektől is egy időre...

- Én nem vagyok benn semmilyen klubban sem – vont vállat Lance nemtörődöm stílusban.

- Igazából én sem... - fűztem hozzá motyogva.

Ezzel természetesen csak még jobban felbosszantottuk a gondnokot, aki végül tíz perces beszédet tartott arról, milyen különböző módokon kínozták meg annak idején a szemtelen kölyköket. Szerencsére végül dolgunkra eresztett minket és válogatott szidalmak közepette ránk zárta a Nagy Seprűtároló ajtaját.

Alig vártuk, hogy elteljen az idő és a tüneményes Frics végre utunkra eresszen minket a pálcáinkkal együtt. Rengeteg dolgunk volt még az éjjel... Többek között kiiktatni a macskáját és ellopni egy titkos könyvet a Zárolt Részről.

Miután végeztünk, gyorsan visszasiettünk a szobáinkba, hogy felkészüljünk az éjszakai bevetésre. A nagyszabású terv pontjai a következők voltak:
1) megszerezni a Weasley ikrektől a csalit;
2) kijátszani Mrs. Norrist;
3) bejutni a Zárolt Részre;
4) elcsórni az Emberi test és lélek átváltozásának titkai című könyvet.
5) biztonságban visszajutni a szobáinkba

Közvetlenül takarodó előtt sor is került az első feladatunkra, így útban a Griffendél-torony felé összetalálkoztam Lancelottal.

- Még meggondolhatod magad, Stréberkém! – vigyorgott rám.

- Csak nem beijedtél? – vágtam vissza neki azonnal.

Erre ő csak még szórakozottabban szedte a lépcsőket. Azonban én egy kicsit megtorpantam. Tényleg készen állok erre? Ez mégis másféle szabálysértés. Eddig csak kilógtam éjszaka és a folyosókon mászkáltam, de nem loptam el semmit.
Gyorsan mély levegőt vettem, összeszedtem magam és Lance után siettem.

- A varázsige: Incessus! Ne felejtsétek el! – adta a kezembe az egyik Weasley a kis műanyagegér kinézetű tárgyat.

- Köszönjük! – nyomta a másikuk kezébe Lance a kért összeget.

- Ha lebuknátok a masinával... Számítunk a diszkréciótokra! – kacsintott Fred... vagy George.

- Mondjátok azt, hogy találtátok valahol, vagy valami – bólogatott a másik iker is.

- Nyugi, nem vagyunk amatőrök – villantotta rájuk a Mardekáros fiú lassan védjegyévé váló vigyorát.

...

- Oké, most, hogy megvan a cucc, el kéne rejtőznünk takarodóig, amíg a tanárok egyszer körbejárják a folyosókat, utána tiszta a terep és mehetünk a könyvtárhoz! – vázoltam fel a tervet.

- Menjünk a Púpos Boszorka szobrához! – döntötte el Lance egy pillanat alatt. – Ott van egy alagút, ami Roxmortsba vezet. Abban elbújhatunk.

- Ácsi! Honnan tudsz te ilyeneket? – döbbentem le.

- Az ikrek mutatták tavaly. Szerinted hogy járnak le a faluba? – húzta ki magát előttem büszkén.

- Egyáltalán ők honnan tudnak róla! – csattantam fel. – Merlin jóságos szakálla!

- Az nem számít! Örüljünk neki, hogy megosztották velünk a tudást! Na gyerünk! – ragadta meg a szőke, égnek meredező, göndör hajú fiú a kezem és szabályosan vonszolni kezdett maga után.

Rég kiszabadítottam volna ujjai közül a kézfejem, ha épp nem a kislányos zavarommal vagyok elfoglalva. A pulzusom tízszeresére gyorsult és hirtelen elfelejtettem hol vagyok és mit csinálok.
Most lehet cikizni, meg minden, de azért valljuk be, nem minden nap fogta meg a kezem az évfolyam egyik elismerten leghelyesebb fiúja.

Amíg én a heves szívverésemet csitítgattam, oda is értünk a kellemesen csúnya szoborhoz.

- Dissendium! – ütött rá pálcájával Lance a Púpos Boszorka púpjára, mire megnyílt előttünk a kis, sötét alagút bejárata.

Mindketten bemásztunk a szűk folyosóra és miután ránk zárult az ajtó, világítani kezdünk a pálcáinkkal.

- Ez egészen Roxmortsig vezet? – ámultam döbbenten.

- Igen! – vigyorgott rám a fiú büszkén, mintha csak ő maga ásta volna ki az egészet.

Csendben ücsörögtünk odabenn egy ideig, míg végül úgy döntöttünk, hogy a tanárok már biztosan végeztek az esti ellenőrző körükkel és tiszta a levegő.
Így hát előmásztunk a rejtekhelyünkről és folytattuk kalandos utunkat a könyvtárig. A lépcsőknél állva láttuk, hogy Frics a nagy, régi lámpását szorongatva a felettünk lévő emeletre igyekszik, így tiszta volt az út a Zárolt Részhez.

A könyvtár elé érve egyből beleszaladtunk Mrs. Norrisba. A nagydarab, csúnya macska fenyegetően villantotta ránk méregzöld szemeit.

- Incessus! – suttogtam pálcámmal rákoppintva a műanyag egérre és a szerkezetet a földre raktam.
A kis bábú megremegett majd cincogó hangot kiadva nekilódult a sötét folyosónak, a macska meg úgy rontott utána, mintha csak élet-halál kérdése lenne, hogy becserkéssze azt a csalit.

- Hát ez meglepően könnyen ment! – csapkodta meg Lance a hátam elégedetten.

- Azért én nem szaladnék ennyire előre... - jegyeztem meg elővigyázatosságból. - Ez még csak a terv második pontja volt. Három még hátra van. Fiatal még az éjszaka... 

- Igaz - bólintott a fiú. - Akkor bemegyünk?

- Bemegyünk! - bólintottam. 

Óvatosan kitártuk a könyvtár faragott tölgy ajtaját és amilyen halkan csak lehetett, beosontunk. 

((Sziasztok! Elnézést a hosszabb kimaradásért! Sajnos nem tudom milyen gyakorisággal tudom hozni a részeket, de megpróbálok visszaállni a 2-3 napra! Köszönöm, hogy elolvastátok! Napszúrás mentes szép napot mindenkinek!))