Kék és bronz (BEFEJEZETT - Harry Potter fanfiction)

9. "Betörünk. Még ma éjjel!"

9.

- Üdvözlöm az egybegyűlteket! – köszöntött vidáman Lance engem és Danicat.

A könyvtár előtt verődött össze a három főből álló kis csapatunk, miután elfogyasztottuk az ebédet.

- Negyven percünk van a délutáni órák kezdetéig, szóval igyekeznünk kell minden információt összegyűjteni az Animágiáról, amit csak tudunk! – figyelmeztettem a többieket.

- Pontosan! Leginkább a receptet kéne előkeríteni, vagy az útmutatót az átváltozáshoz! – bólogatott a szőke, göndör hajú fiú is.

Komoly arccal, mintha valami szupertitkos kémek lennénk, besurrantunk a könyvtárba, igyekezve, hogy ne tűnjünk gyanúsnak. Természetesen a kapkodó mozdulataink, az izgatott sutyorgásunk és az, hogy össze-vissza rohangáltunk polctól polcig, még inkább felhívta a figyelmet.

- Segíthetek valamiben, Whitewood? – termett előttem a semmiből Madam Cvikker, a magas, szigorú tekintetű könyvtáros.

- Nem... Nem szükséges... - suttogtam reflexből, ugyanis ennek a nőnek a kedvenc hobbija lepisszegni a diákokat még egy hangosabb levegővételért is.

- Na és az a három könyv, amit volt szíves elvinni magával a nyári szünetre, visszakerült-e? – vonta fel az egyik félelmetesen vékony, íves szemöldökét.

- Jaj, ne! Teljesen kiment a fejemből! – kiáltottam fel meglepetésemben, mire kaptam egy goromba pillantást. – A héten visszahozom! – tettem hozzá gyorsan ismét suttogva.

- Ajánlom is! – közölte, majd elsietett a könyvtár másik végébe, mert a szuperhallásával felfigyelt rá, hogy valaki egy hangyányival hangosabban köhög, mint a megengedett hangerő.

...

- Mondjátok, hogy ti találtatok valami használhatót... - sóhajtott Danica letörten.

- Semmit – motyogtam.

- Én sem! – bólogatott Lance vidáman. Neki semmi sem tudja letörni a jókedvét.

- Esetleg meg kellene próbálni a Zárolt Részt... - kezdte a szőke, hosszú hajú lány óvatosan. – Az egyik könyvben utaltak rá, hogy a legtöbb információ az Animágiáról az Emberi test és lélek átváltozásának titkai című könyvben van. És ezt a kötetet sehol sem találtam a könyvtár polcain.

- De ahhoz, hogy a Zárolt Részben egy könyvet is kinyiss, írásbeli engedélyt kell kapnod egy tanártól pontosan arra a kötetre vonatkozóan – magyaráztam.

- Melyik tanár gondolná azt, hogy csak egy ártatlan varázsigéről szeretnénk tájékozódni, miután meghallja, hogy a könyv címe konkrétan az Emberi test és lélek átváltozásának titkai? – kérdezte Lance szórakozottan.

- Talán Piton... - nézett a fiúra reménykedve Danica.

- Attól még, hogy velünk, Mardekárosokkal kedvesebb, nem jelenti azt, hogy engedélyt ad valami ilyesmire... - legyintett Lance lemondóan. – Be kell törnünk oda! És el kell lopnunk azt a könyvet!

- Na abban rám már ne számítsatok! – ellenkezett Danica egyből. – Mondtam, hogy semmi illegálisban nem veszek részt!

Mérlegeltem a hallottakat. Hol a legjobb barátomra néztem, aki hevesen ellenkezett, hol pedig a Mardekáros fiúra, aki lelkesen érvelt a lány minden szava ellen.

- Én benne vagyok... - szólaltam meg egy idő után, megszakítva a vitájukat. - Betörünk. Még ma éjjel!

- Ne csináld, Rin! Már így is büntetésben vagy! Miért akarod ezt fokozni? Egy hete jöttünk még csak vissza az iskolába! – próbált lebeszélni a lány.

- Mert meg akarom tenni! – válaszoltam a szemébe nézve, hogy kimutassam, mennyire komolyan gondolom. – Egyébként meg, ha mindig mindent úgy csinálnék, ahogy előre kiszabják, az élet borzasztóan unalmas és egyhangú lenne! – vigyorodtam el.

- Ez a beszéd! – emelte pacsira Lance a tenyerét, mire nevetve belecsaptam.

- Szörnyűek vagytok... - sóhajtott Danica.

Hamarosan kezdődtek a délutáni óráink, így búcsút vettünk egymástól. Én és Danica elsiettünk az udvarra, hogy részt vegyünk a Repüléstan órán a Hugrabugosokkal.

Egy tíz perces szünetet követően pedig sor került az aznapi és egyben a hét utolsó órájára, a Legendás Lények Gondozására, amelyet Silvanus Ebshont professzor tartott, egy furcsa, féllábú, félkarú, öreg fickó, nevetségesen nagy bajusszal.

A tanórára a birtok egy távolabbi pontjára kellett elmennünk, egy fákkal tarkított területre, ahol több istálló és karám is állt.

- Helló ismét! – lépett mellém Lance, miközben épp az egyik fenyőnek támaszkodva álltam és vártam, hogy kezdődjön az óra.

- Szia! – motyogtam, miközben a szememmel a Mardekáros diákok egy kisebb csoportját figyeltem, akik épp az egyik karám kerítésén igyekeztek átmászni.

- Meg akarják lovagolni arbaxant – közölte szórakozottan a fiú, mikor észrevette, mit nézek.

A következő pillanatban besántikált a professzor is a képbe, s amint észrevette a négy kerítésen csüngő diákot, olyan gyorsan kezdett el vágtatni feléjük, mintha nem is egy, hanem minimum négy lába lenne.

- Hé! – fordult hozzám Lance. – Amíg ezek lekötik Ebshont figyelmét, meg kéne beszélnünk, hogy törünk be a Zárolt Részbe!

- Igen, ezen én is gondolkoztam. Frics nem probléma, ő a felsőbb folyosókon járőrözik, de Mrs. Norris... Az az átkozott macska mindig a könyvtár körül ólálkodik.

- Ki kell iktatnunk a macskát... - gondolkozott hangosan Lance.

- Mi? – szaladt fel a szemöldököm az égig. – Nem ölhetjük meg!

- Nem, nyugi van egy ötletem. Tudok valakiket, akik segíthetnek.

- Kik?

- A nevük Weasley. Fred és George Weasley.

((Köszönöm, hogy ezt a részt is végigolvastátok! Az év 1990, szóval lehet előre számolgatni, hogy Fred és George mennyi idősek lehetnek itt! Mellesleg ők az egyik kedvenceim a Potter könyvekben! Muszáj volt itt is bemutatnom őket!))