Frozen Heart

༒01༒

 – Szuper. Elfogyott a cigarettám – bosszankodom a szemetesbe lökve az üres dobozt. Nem olyan rég kezdtem el cigarettázni, a barátaim unszolására. Habár tudtam milyen kockázattal járhat, nem igazan érdekelt. Jól éreztem magam, és ezt nem tudja senki elvenni tőlem. Az egyik barátnőm párja csak kihasználja őt, és mikor ezt közöltem vele, kinevetett meg gúnyolt. Szükségem volt arra a méreg rúdra, hiszen anélkül nem tudnék lenyugodni. Éjjel tizenegy van és ki olyan hülye ilyenkor elmenni a boltba? Hát persze, hogy én. Magamra kaptam az egyik kabátot, majd egy lábbelit és már indultam is. Tisztában voltam azzal, hogy nem túl jó ötlet épp most elmenni a boltba, tekintve, hogy pár napja a környéken raboltak el egy lányt. Azonban azzal biztattam magam, miszerint nincs messze a bolt, hamar odaérek, csupán pár perc és ismét a lakásomban találhatom magam, a nappaliban ülve miközben ujjaim közt tartva a cigarettát, szívom azt el. Esetleg majd megnézek még egy filmet is. De ez már csak részletkérdés. Beérve a kicsi boltba, köszöntöm az igen jóképű eladó fiatal férfit, majd a már megszokott helyre fordulva, gyakorlott mozdulattal veszek egy dobozt a kívánt cigarettából. Szerencsére rajtunk kívül senki sem tartózkodott az üzletben.

– Nem aludnod kellene? – mosolyodik rám az eladó, mire várakozóan pillantok rá. Csak adja már ide a visszajárót és már itt sem vagyok. Helyes pasi nem arról van szó, magas, nem túl izmos, jókedvű, nagyon is kedves azonban nem az esetem. Túl kisbabás arca van, ami nekem egyáltalán nem imponál, bár barátnőm szerint nagyon is férfias. De ennek ellenére mégis mindig bepróbálkozik.

– Ugyan Yeonjun, már elég nagy vagyok, hogy fenn maradjak ilyen későn – pillantok szemeibe, ami aggódóan vizslat engem. Az tény, hogy a fekete hajszín sokkal jobban áll neki, mint a rózsaszín, de továbbra se az esetem.

– Azért vigyázz magadra – adja kezembe a visszajárót, majd egy mosolyt küld felém. Kedvesen elköszönve tőle, lépek ki az üzletből, majd indulok haza. Alapvetően szép környéken lakom, viszont este igen félelmetes, főleg a történtek után. Elhaladva a sikátor mellett, ahol azt a lányt rabolták el, furcsa zajra leszek figyelmes. Nem tudom beazonosítani, de jobb lesz ha sietek. Lépteket halok a hátam mögül és egy pillanatra megállok, de nem merek hátra fordulni. A léptek is abba maradnak. Biztos csak egy ijedt macska volt. Nagyon sóhajtva indulok el újra, csakhogy nem vagyok egyedül. Gyorsítok a lépteimen, mire a mögöttem lévő léptek is felerősödnek. Megijedek, ezért szaladni kezdek, hogy minél előbb biztonságban érezem magam a meleg lakásomban, ám nem jutok messzire.

– Bassza meg hyung, ez gyorsabb mind gondoltam – szólal meg az ismeretlen férfi. Hyung? Tehát akkor nem egyedül van? Lefordulok jobbra, bizva abban, hogy lerázhatom, ám ahogy befordulok, neki ütközök valakinek. Fordulnék meg, menekülési utat keresve, ám az üldözöm utolért és valami fehért ruhadarabot szorított az orromhoz. Csak remélni tudom, hogy ez csak egy álom, és mikor felébredek a kanapén leszek egy adag nasival a kezembe. Ám a valóság ennél sokkal rosszabb. Lassan nyitom ki a szemem, ugyanis kissé szédülök. Egy idegen helyen találom magam. A fehért falakon és egy hatalmas ágyon kívül semmi sincs ebben a szobában. Megrémiszt, hogy nem tudom hol vagyok, és mit akarnak tőlem. Megölnek? Eladnak? Vagy mit akarnak tőlem? Igaz nem vagyok egy példaértékű, viszont soha senkinek se ártottam. A takarót jobban magam köré húzom, megnyugvást keresve. Bízom abban, hogy keresnek és még mielőtt bármit is tennének velem, hazajutok. Hirtelen kicsapódik az ajtó, a következő pillanatban pedig egy nagyon izmosnak tűnő férfi lép be rajta, egyenesen felém tartva.

– Ne gyere közelebb vagy lövők – kiálltok fel a kezem úgy tartva a takaró alatt, mintha a kezembe lenne egy fegyverem. Fogalmam sincs miért csináltam ezt, hiszen nem hülye és nyilván tudja, hogy csak hazudok. Ám mégis meglepi ez a lépésem.

– Igazán? Pedig úgy emlékszem mindent elvettem tőled még mielőtt ide hoztalak – mutat az ágyra, amin ülök. Nagyot nyelek, ahogy félmosolyra húzza ajkait, mindvégig azon törve a fejem, hogyan tudnék elszökni. Talán ha elszaladnék mellette, lenne elég időm, hogy kijussak az ajtón. – Gyere mert dolgunk van. Már csak te maradtál hátra – lép közelebb hozzám, mire bátorságot veszek magamon és rádobva a takarót próbálok elszaladni mellette. Ám ő sokkal gyorsabb nálam, egy egyszerű mozdulattal pedig a vállára dobva indul ki a helyiségből valamerre.

– Tegyél le te vadállat – kezdem el ütni hátát, ahol csak érem, azonban erre hangosan felnevet. – Hallod? Azt mondtam tegyél le, különben megbánod – kiálltok rá, ami még tetszik is neki. Fogalmam sincs hova visz, de rossz előérzetem van.

– Igazad van. Egy vadállat vagyok, de sajnos ezt nem tudom bizonyítani neked. Most pedig viselkedj vagy azt is megbánod, hogy megszülettél – áll meg egy hatalmas fekete ajtó előtt, letéve a válláról, én meg ezt kihasználva kezdek el futni az ellenkező irányba ahonnan jöttünk. Szitkozódva ered utánam, valamit a karomba szúrva. – Nem adod könnyen magad, viszont ez ide nem elég – motyogja fülembe, amit alig értek – Ne aggódj, csak egy kis nyugtatót kaptál, mert nem akarok egy ilyen szuka miatt meghalni – köpi oda a szavakat, miközben folyamatosan lökdös a fekete ajtóhoz. Alig tudom felfogni mi történik körülöttem, olyan tompán hallok mindent. Nem is látok jól, hányingerem is van, szédülök és úgy érzem mindjárt elájulok. Vagy minimum idehányok. Az utolsó ami látok még mielőtt elájulnék, az egy igen helyes férfi, kinek nyuszis mosolya van.