Frozen Heart

༒15༒

– Ő a párom – még saját magam is meglepem, amilyen magabiztossággal állok Taehyung előtt, ezeket a szavakat kimondva. Érzem az említett férfi tekintetét magamon, ám most próbálok nem ezzel foglalkozni. Talán átkoznom kellene magam, amiért ilyen hazugságot mondtam, de igazából magam se tudom miért tettem ezt. Úgy éreztem ha nem védem meg, nagyobb baja is eshet mint holmi fenyegetés. Tisztában vagyok azzal milyen hatalma van Taehyung-nak, arra már jómagam is rájöttem, de valami oknál fogva ez véltem helyesnek ebben a pillanatban. Noha, később lehetséges meg fogom bánni.

– Tessék? Ugyan már Soyi, de legyél hülye – nevet fel Wonshik. Tisztán érződik mennyire meg van lepődve ugyanakkor az eddigieknél is jobban gyűlöli a férfit.

– Mit keresel itt? – szavába vágok ezzel megelőzve az újabb sérelemnek a fogvatartóm iránt. Hezitál. Nem válaszol ami engem nagyon felidegesít. Itt van egy maffia vezért házában, miközben épp megölni készül az illetőt, és nem hajlandó semmit megosztani velem.

– Ha bántani mert, mondd el és

– Azt kérdeztem, miért vagy itt – emelem fel a hangom, újabban meglepve saját magam. Perceken át nem szólt semmit. Látszott rajta mennyire gondolkodik a válaszon és bár többször is neki futott végül csak a némaságot választotta.

– Ne legyél hülye Soyi, gyere menjünk haza – felsóhajtva ereszti le a fegyvert, majd várakozóan pillant rám. Ám egy tapodtat se mozdulok. Addig nem míg legalább tőle nem kapok választ. Ennyit igazán megérdemlek, ha már Taehyung úgyse lesz hajlandó magyarázatot adni nekem. Annyira azért már ismerem őt. Idegesen lépve felém, ám a ház úrra ezt megakadályozza.

– Talán szükséged van egy szótárra? Nem érted, hogy hagyd békén? Ő az enyém, együtt vagyunk, itt akar lenni, és te ebbe nem szólhatsz bele – hirtelen megragadja kezem, majd előre lép egyfajta pajzsként, akárcsak én pár perccel ezelőtt. Érezhette, hogy ezúttal nem az lesz amit szeretne, hogy nem fogom itt hagyni Taehyung-ot és egy hazug emberrel menjek el. Bármennyire szeretem őt, ki tudja hány éven keresztül hülyét csinált belőlem. Útóljára szemembe nézet, majd dühösen megfordulva indult ki a kijárat felé. Éreztem, hogy ez csak a kezdett, és nem fogja annyiban hagyni, már csak azért se mert nem neki van igaza. Ismerem már annyit őt, legalábbis gondolom, miszerint tudjam, mennyire nem bírja a kudarcot.

– Jól vagy? – veti oda nekem semlegesen Taehyung, amin meglepődöm. Már a tény, hogy nem harapja le egyből a fejem, a buta kijelentésem miatt, furcsa. Ám hibáimból tanulva, nem teszem ezt szóvá és hagyom, ő mondja el, ha akarja. Abból bajom nem lehet.

– Igen – motyogom halkan lábfejem tanulmányozva. Félek a szemébe nézni ezek után, ha pedig ezt őt zavarja úgyis meg fogja mondani.

– Mi ez a lárma hyung? – jön ki az egyik helyiségből Jungkook mellénk lépkedve. Mikor jött ide? Egyáltalán mióta van itt? És én miért nem tudok róla? Nem mintha olyan sokat számítana a véleményem ebben a házban, de eddig akárhányszor itt voltak a többiek, mindig oda vetette nekem Taehyung, még ha csak olyan stílusban, mint egy utolsó gazembernek, de legalább méltóztatott annyira, hogy tudjam. Látszólag már ennyit se érek, de akkor minek védett meg? Nagy vonalakban a már mellettem álló férfi elmondja mi is történt az elmúlt percekben, mire a fiatalabb gyilkos tekintettel mered rám. – Mondtam hyung, hogy tüntessük el, de nem. Neked fontosabb egy ribanc mint a családod – család? Biztos a többiekre érti, néhányszor hallottam őket beszélgetni, és maga Taehyung is elárulta, hogy neki a Bangtan a családja és bármit megtenne értük. Viszont akkor miért van ekkora feszültség köztük? Egyedül Seokjin az aki semmit nem éreztet irántam, de még az örök vidám Hoseok is gyűlöl. Óvatosan a ház urára nézek, mivel tisztában vagyok vele mennyire ellenére van, ah valaki felemeli a hangját. Alsó ajkát beszívja és rágcsálni kezdi idegesésgében, ahogy tenyerét ökölbe szorítja. Remeg az idegtől, ami nem vezet semmi jóhoz. Tennem kell valamit még mielőtt megöli szerencsétlen fiút.

– Mit szólnátok egy teához? Kényelmesebb lenne – mosolyra húzva ajkaim érintem meg Taehyung vállát feltéve a javaslatot, amit nem tudok befejezni ugyanis nem engedi.

– Most ne Soyi – halovány mosolyra húzza ajkait majd újra Jungkook-ra emeli tekintetét. – Tisztában vagy ezzel mit írtál alá – beteges mosolyra húzza téglalap alakú ajkait, ami megrémiszti az embert. Újra az a megmagyarázhatatlan csillogás jelenik meg szemeiben, mint mikor agyon lőtte azt a lányt.

– Csak gondot okoz nekünk hyung, hiszen te is láttad az előbb – mutat körbe mintha ő is itt lett volna akkor. – A saját házadban sem vagy biztonságban egy ilyen ribanc miatt – csak úgy köpi a szavakat, amik a szívemig hatolnak. Már megkellet volna ezt a bánásmódot szoknom csakhogy néhanapján a kedves Taehyung teljesen elfeledteti velem a kegyetlenséget. Szó nélkül esett Jungkook torkának úgy szorítva akárcsak az élete múlna rajta. Ijedten felsikítottam és hirtelen azt se tudtam mihez kezdjek. Féltem oda menni hozzá, de nem hagyhatom őt meghalni.

– A saját kezemmel öllek meg, te szemét. Mondtam, megmondtam, hogy fogjátok be a pofátokat, nem? – kiabálta a megszeppent fiatal férfi arcába fejéhez tartva a fegyvert, készen kiontani az életét.

– Kérlek ne – fogok rá kezére amiben a fegyvert szorítja görcsösen – Hiszen a családtagod, te magad mondtad – fogalmam sincs honnét vettem annyi bátorságot, hogy arcára helyezve kezem fordítsam magam felé a fejét, mélyen sötét íriszeibe nézve. Elképzelni se tudom mi történhetett, mi ezt váltotta ki belőle, de tudom, látom rajta mennyire megbánna ha meghúzza azt a ravaszt. Ezért is vettem ki óvatosan kezéből. Bármennyire kegyetlen, őket képtelen csak úgy megölni.