Frozen Heart

༒21༒

Óvatosan kinyitottam szemeim egyből egy aggódó Narae-t vélek felfedezni. Kissé nehezen, ugyanis még fáj a fejem, feltolom magam, hogy kényelmesen fel tudjak ülni a puha ágyon.

– Mi történt? – motyogom megdörzsölve a fejem mivel kissé fáj, bár fogalmam sincs mitől.

– Elájultál. Jobban vagy? – mintha olvasott volna a gondolataimba, aggódó mosollyal ugyan, de nekem nyújtotta a már kikészített pohár vizet. Kissé remegő kezekkel elvettem tőlé, és majdnem a pohár tartalmát megittam.

– Azt hiszem igen, de nem értem miért történt ez – sóhajtok fel, próbálva felidézni mi is történhetett valójában. Arra még tisztán emlékszem, hogy Jimin-t áthívta a ház ura és kinn a kertben iszogattak valami alkoholt, én pedig sütemény készítettem nekik, mivel Taehyung általában szeret majszolni valami édeset, ha épp alkoholt fogyaszt. De arra már nem emlékszem mi történt ez után. Az édességet biztos kivittem nekik, mert ahogy elkészült, kitettem a tálra. Lehet félreléptem és bevertem a fejem, ezért nem emlékszem. Pár percig még itt maradt velem Narae, megbizonyosodva arról, hogy valóban jól vagyok, majd valami buta indokot motyogva kiment a szobából, ezzel együtt magamra hagyva. Ugyan nem voltam sokáig egyedül, hiszen alig pár másodperccel a lány távozása után megjelent Taehyung. Tekintette vegyes érzelmekkel volt tele. Semmit sem tudtam kivenni belőle, így fogalmam sem volt mi lehet a baj. Nem mondanám azt, hogy üres volt lélek tükre, mert akkor hazudnék, sokkal inkább annyi érzelem volt benne, hogy nem tudtam hova tenni. Óvatos léptekkel közeledett felém, majd az ágy melletti széket egész közel húzta, amire végül leült. Nem szólt semmit, némán ült a fadarabon, kezeid tördelve néhol pedig a hasamra tekint. Nem értettem mi ez az egész. Ugyan már megszokhattam volna kiszámíthatatlan személyiségét, de ennyire szótlan még soha nem volt. És ez aggasztott. Feszülten arrébb csúsztam az ágyon egy kényelmesebb pozíciót keresve, ám mindhiába hiszen árgus tekintette nem hagyott nyugodni.

– Miért nézel így rám? – végül csak nem bírtam és pár perc néma csend után rákérdeztem furcsa viselkedése okának. Szégyenlésen fordítottam el a fejem, mivel nem akartam látni szánalmas, esetleg megvető tekintettét. Elmosolyodtam ahogy észrevettem az ablak előtti faágon csicsergő madarat. Olyan boldognak tűnt, amilyen szeretnék én is lenni, de legfőbbként szabad.

– Jól vagy? – kérdezte óvatosan egyáltalán nem olyan hangnemben amilyennel sokszor illet engem. Habár nagyon meglepett és legszívesebben felé fordultam volna, mégis inkább továbbra is a madarat figyeltem. Egy idő után gondolom belefáradt ebben, mivel frusztráltan felsóhajtott majd közelebb húzódva hozzám kissé erősen megragadta az állom, ezzel kényszerítve, hogy ár nézek. – Kérdeztem valamit – ezúttal nem annyira lágy hangja mégse kelt bennem félelmet, azonban szemében ott bujkál, miszerint nincs sok türelme ehhez.

– Jobban vagyok – egy pillanatra behunyom szemem hiszen rosszul lettem, és mintha hányingerem is lenne, de szinte azonnal kinyitom Taehyung-ra figyelve. Nem szereti ha nem néznek a szemébe, ebben már volt tapasztalatom. Akaratlanul is sötét szemeibe néztem, ami valami megmagyarázhatatlan érzelmet rejtett el előlem. Úgy csillog mint mikor róla beszél. Ott van a boldogság, szeretett jele ám a bánaté is, épp ugyan úgy mint most. Csak a különbség annyi, hogy ezúttal nem értem mi válthatta ezt ki belőle. Szerettem volna megkérdezni mi történt, ám ahogy kinyitottam a szám hirtelen olyan hányinger vett elő, ezért gyorsan elhúzódtam tőle, jobb kezem pedig szám elé emelve. Próbáltam mélyeket lélegezni hátha jobb lesz, ám nem így lett.

– Ha ide mersz hányni agyonlőlek – húzódik el sokkal messzebbre tőlem, riadtan pislogva rám, akárcsak egy kisfiú. Akaratlanul is elmosolyodom, hiszen nagyon vicces képet alkot magáról. Ám amint látja nem fogok hányni, az eddigieknél is közelebb jön hozzám, óvatosan elhúzva kezem szám elöl, majd érzékien ráhajol ajkaimra. Először nem is viszonozom csókját, mivel soha nem csókolt még ennyire érzékien, élvezetesen. Mindig csakis magára gondol, nem foglalkozva vele engem mennyire bánt meg, mennyi fájdalmat hagy maga után. Csakhogy ez most merőben más. Végül engedtem a csábításnak, és vigyázva nyaka köré fontam kezem, ami mosolygásra késztette. Nem tudom miért tettem ezt. Ebbe a csókba elveszve olyan mintha minden gondol, fájdalmam elvették volna tőlem, ugyanakkor szeretném ha minél távolabb lenne tőlem a férfi. Gyengében beleharapott alsó ajkamba, majd egy utolsó csókot adva rá, elhúzódott tőlem, de épp csak annyira, hogy homlokát a sajátomnak döntse. Elmosolyodva ölelte meg csípőm, ezzel is próbálva még közelebb tudni magához.

– Babát vársz – suttogta érzékien ajkaimra.