Frozen Heart

༒34༒

 ༒Soyi༒

Nem tudtam mit mondjak vagy mit reagáljak erre. Egyáltalán lehet viszonylag normális reakció erre? Óvatosan a sérült férfira pillantok, kinek szemében ott van a fájdalom, a gyász és a bosszúvágy. Így már kezdem érteni miért ennyire ellenségesek egymással. Értelmét nyeri Taehyung viselkedése, azonban még egy ok arra, hogy tisztelve legyen, hiszen ennek ellenére is képes visszafogni magát. Nem enged a bosszú vágynak, ami becsületre méltó. De Wonshik...

– Kérlek, mond, hogy nem igaz – suttogom nehezen véve a levegőt, hiszen még nem fogtam fel egészen az információt. Talán...nem, az nem lehet. Nem rabolhatott el ezért Taehyung, hogy így álljon bosszút. Nem tenne ilyet, vagy mégis? Nem, biztosan nem.

– Szeretném ezt mondani Soyi – motyogja Taehyung miközben szüntelenül rokonom nézi, erősen megfogja a kezem. Érzem rajta mennyire frusztrál – Kegyetlenül megölte a családom, a szerelmemet is beleértve és most a kisbabát is. – olyan kimérten, lassan ejtette ki a szavakat, hogy beleborzongtam – Nem vagyok jó ember, nem is voltam az, de soha nem tudnék gyerekeket ölni. Előbb lőném magam agyon, minthogy ezt megtegyem – félelmetes volt a hangja, és akaratlanul is kicsit arrébb csúsztam mellöle még ha tisztában is voltam azzal, nem rám dühös. Valamiért úgy éreztem, egy olyan Taehyung készült felszínre törni, akit eddig senki sem ismert. Vonakodva ugyan de ránéztem rokonomra, aki lesütött szemekkel hallgatta Taehyung szavait. Ő nem az a Wonshik, akivel felnőttem, hiszen soha nem ártott volna senkinek.

– Miért? – ez az egyetlen szó amit most ki tudok mondani. Annyira sok érzelem van most bennem, hogy nem tudom mihez kezdjek. Mit mondjak neki, hogyan reagáljak vagy..egyáltalán lehet-e erre bármit is mondani, hiszen éppen most derült ki miszerint Wonshik egy gyilkos.

– Tessék? – kérdezte mintha nem hallotta volna jól, de mikor nem érkezik válasz nagyot sóhajtva szólásra nyitja ajkait – Mindig is ellenségek voltunk Soyi. Mindig is a mi családunk volt befolyásos, a legerősebb mind közül, amíg ők jogtalanul el nem vették ezt tőlünk. Meg kellett ezt bosszulnom és vissza venni, azt ami engem illet – megijedtem attól a gyűlölettől, ami áradt belőle. Egyszerűen felfogni sem tudtam a kialakult helyzetet. Eddig abban éltem, hogy Taehyungot nem ismerem, de kezdek rájönni, valójában az a személy, aki teljesen ismeretlen számomra az Wonshik. Mindenben hazudott nekem. Abban is kételkedem, hogy egyszer is igazán őszintén szeretett-e.

– Úgy hogy életben hagyod az örököst – motyogta Taehyung mellettem, mire rápillantottam. Az a fájdalom ami visszatükröződött szemeiben, szavakba nem önthető. Mindent elvettek tőle, ami valaha is fontos volt számára, ennek ellenére mégis tudd őszintén mosolyogni. Óvatosan megfogtam a kezét, hogy érezze nincs egyedül. Meglepődött de erősen megszorította kézfejem. Ez volt az a pont mikor már-gondolom-, képtelen volt visszafogni magát, és Tahyung felé indult. Ám ő sokkal gyorsabb volt és olyan erővel taszította rokonom a falhoz, mitől meglepődtem. Nem hittem volna, hogy ennyi erő van benne a sérülése miatt – Jól figyelj, mert többször nem mondom el. Leszarom másokkal mit teszel, vagy velem, de ha még egyszer egyetlen egy hajszála is meggörbül Soyinak miattad, könyörögni fogsz, hogy öljelek meg.

– Fiuk, kérlek – makogtam összevissza, mivelhogy fogalmam se volt, hogyan álljak a kialakult helyzetre tekintve. Aggódtam Taehyungert, hiszen látszott rajta mennyire nem érzi jól magát, ugyanakkor tartottam is tőle, mert ilyen dühösnek még nem láttam. Nem tudtam, hogyan álljak hozzá, fog-e bántani, hallgat-e rám egyáltalán vagy éppen okosabb lenne hallgatnom és csendben kivárni míg befejezik. Ugyanakkor tétlenül sem állhattam a dolgok elé, hiszen ezek képesek ártani egymásnak. De mikor láttam, hogy rokonom a fegyverért nyúl, ami a farzsebénél lapult, gondolkodás nélkül löktem arrébb Taehyungot és álltam éle, farkasszemet nézve a fegyverrel – Meg akarod húzni? Csak tessék, húzd meg azt a rohadt fegyvert és vess véget mindennek – zokogok egyre erősebben nyomva homlokon a hideg fémnek. Megfordult a fejemben, hogy amíg elmerül a döbbenetében, kikapom kezéből a fegyvert, de tisztában vagyok azzal, hogy úgysem engedné. Semmi esélyem sem lenne, viszont ezzel hátha elérek valamit.

– Hülye vagy? Menj – azonban nem tudta befejezni, mivel erősen megragadtam kezét, mikor el akarta húzni a fegyvert, majd vissza rántottam. Nem tudom, honnét volt ennyi erőm, hogy ott tartsam mozdulatlanul kezét, de sikerült.

– Nem Wonshik. Ha ennyire véget akarsz ennek vetni, húzd meg a ravaszt.

– Ne tedd ezt szerelmem

– Ne gyere közelebb – szólalok meg mikor figyelmes leszek Taehyungra, aki – gondolom-, megpróbálna megakadályozni tervemben. Nem hagyhatom, hogy ezt tovább folytassák, még ha kevés esélyem is van ellene. És mintha meghallották volna az imáim, az ajtó kinyílt és egy ismeretlen hang zavart meg minket, de amint felnéztem rá, szinte azonnal levert a víz és még jobban aggódni kezdtem.