Korántsem számítottam babusgatásra, még csak egy fél másodpercig sem de mégis rosszul esett, ahogy beszélt. Végre úgy éreztem valamennyire megnyílik előtte, és legalább nagy vonalakban elmondja, mi történt vele a múltban, azonban nagyot kellett csalódnom. Még nagyobbat mint amire számíthattam. Nem mertem mozdulni, sűrűn pislogtam nehogy eleredjenek könnyeim. Arra a pár perccel ezelőtti Taehyung-ra gondoltam, aki némileg érzelmesnek látszott, arra hogy talán végre beszélhettünk volna normálisan is, de ismét megfutamodott.
– Ne kiabálj – emeltem fel a hangom, amivel nagyon megleptem őt. Valójában én sem voltam másképp, de nem így szerettem volna hozzáállni. Összeszorította állkapcsát, kezét ökölbe szorította csakúgy mint mikor itt volt Wonshik, majd egy hirtelen mozdulattal megfogta a félkarom.
– Ezt még később nagyon megbánod babám – szorítja még jobban karom egészen a szobámig húzva. Nem értettem miért ilyen. Volt egy sejtésem, hogy nagyon sokat jelenthet számára még mindig az a bizonyos személy, de azt nem, hogy ennyire. Azonban ha jól belegondolok, semmi rosszat nem tettem vagy mondtam, hogy ilyen bánásmódot érdemeljek. Megmentettem őt a biztos haláltól erre így köszöni meg? Azt már nem. Nem fogom hagyni, hogy ilyen módon is megalázzon ez a szemét. Nagy erőt véve magamon, rántom ki karom szorításából egy újabb sokkot okozva neki.
– Köszönöm, de egyedül is a szobámba találok – köpöm oda neki majd rá se nézve megyek szobámba, hangosan becsapva magam után az ajtót. Ahogy becsukódik magam mögött az ajtó, és biztosra megyek bezártam-e a kulccsal, fogaim összepréselem visszafogva a káromkodást. – Ez az Soyi, nagyon jó. Most visszafog jönni és jól megbüntet majd – megfordulok, hogy a fejem az ajtóba verjem, azonban a második próbálkozás után abbahagyom, mivel iszonyatosan fáj. Kellett nekem járjon a szám. Legszívesebben zokogásba törnék ki, de jól tudom, hogy habár nincs az ajtó előtt, mégis tudomást szerezne erről minek köszönhetően, még nagyobb büntetést kapnék. De nehogy azt hidd Taehyung, ennyivel oda adom magam. Abban mérget vehetsz, hogy kikaparom a szemed, ha egy ujjal is hozzám érsz, még ha közvetlen utána agyon lösz. Frusztráltan felsóhajtok, majd fel alá kezdek el járkálni a szobában. Ha nem lenne rácsos az ablak, könnyedén ki tudtam volna jutni ebből a pokolból.
༒ Külső szemszög ༒
– Taehyung – riadtan ült fel a fiatal nő az ágyban, ezzel felkeltve párját is, ám nem tudott most ezzel foglalkozni. Zilálva kapott mellkasához, annak reményében, hogy sikerül hamarabb lenyugodnia. Ismét ugyan az az álom. Már napok óta, az említett férfival álmodik. Van, hogy horrorba illő jelenetekkel, viszont vannak egész édes jelenetek, ahol kézen fogva sétálnak egy-egy randevú befejezte után. Szinte érezte, ahogy finoman átölelte kedvese, nyugtató szavakkal ringatva akárcsak egy anya a megrémült gyermekét. Elmondhatatlanul hiányoztak neki ezek a gyengéd pillanatok, főleg a rengeteg szörnyűség után, amivel illette őt a férfi, viszont ennek ellenére is, menthetetlenül beleszeretett. Ezért is volt annyira nehéz elengedni őt. Akárcsak képzeletében, két erős kar fonódott dereka köré, ezzel egy egyszerű mozdulattal teljesen magához préselve a kissé megszeppent fiatal nőt. Apró sikkantott eme cselekedetre, hiszen a múlt történéseiből, nem szerette az ilyesfajta meglepetéseket, még ha jó szándékkal születtek meg. Mindig volt benne egy aprócska kis rettegés, amit talán soha nem fog elfelejteni. Óvatosan felemelte az a kezet beletemetve arcát, csakhogy kedvese ne lássa könnyáztatta szemeit. Noha, a sötét szobában elég kevés esély volt erre, reflexeinek nem tudod ellenállni. Megalázva érezte magát, hiszen itt van mögötte párja, ki teljes szívéből szereti, ő azonban már-már szokásává vált, az éjjeli felébresztése. Pokolra kívánta ezért magát, ám tudta jól, szerelme mérhetetlenül dühös lenne ha ez valahogyan a tudtára adná. Éppen ezért csupán rémálmokra hivatkozott, ami végül is igaz, tehát mégse hallgatta el az igazságot.
– Minden rendben édesem? – duruzsolja fülébe, azt követkőén gyengéden belecsókol az említett testrészre. Tudta jól, ez az egyik gyenge pontja, így nem volt kérdéses mivel nyugtatja meg kedvesét, egy-egy szörnyű éjszaka után.
– Igen, csak rémálom – sóhajtott lenyelve könnyeit, miközben a jóleső érzésre hátravetette fejét.
– Hadd segítsék elfelejteni – motyogja vágytól ködös tekintettel, mire a fiatal nő hevesen bólogat.
YOU ARE READING
Frozen Heart
Fanfiction"- Azt akarod, hogy meghúzzam? Inkább én halok meg, minthogy ti megöljétek egymást - zokogok egyre erősebben szorítva halántékomra a fegyvert. Képtelen vagyok már végignézni ezeket a harcokat, inkább véget vetek itt és most az életemnek. - Hülye vag...
