Frozen Heart

༒14༒

A kissé kínossá vált reggeli ébredés után egy szót sem váltottunk egymással, nem mintha egyébként olyan sokat cseverésznénk. Sietősen átmentem a saját szobámba annak érdekében, hogy felöltözzek. Nem mondta, jönni fog ide bárki is, ezért mertem egy lazább szettet kiválasztani a szekrényből. Egy mackónadrág és egy kinyúlt felsőre esett a választás. Ha le akar feküdni velem, úgyis megteszi függetlenül attól, milyen ruha van rajtam. Próbáltam úgy viselkedni mintha mi sem történt volna, azonban az a fránya vallomása folyton ott motoszkált a fejemben. Talán nem is kellene foglalkoznom vele, hiszen részeg volt, jóformán azt se tudta miből áll a világ, szóval biztosan nem gondolta komolyan még csak egy fél másodpercig sem. Ugyanakkor azt szokták mondani, hogy a gyerek és a részeg ember őszinte. Viszont az nem lehet, hogy ő őszinte lett volna. Taehyung nem tudd szeretni, csak is őt tudta. Én mégis mivel lennék jobb? Azt ugyan nem értem miért vagyok még itt, viszont a legutóbb történtek után, jobb ha kicsit visszafogom magam. Nem akarom holtan végezni. A szokatlan reggeli után, a férfi szinte azonnal elment valahova, én pedig mint mindig a szobámba vonultam. Kezdtem unni ezt a kis mókus kereket. Mindig ugyan az, semmi változás mert Taehyung nem engedi. Annyiszor járkált el, vagy annyian jöttek hozzá, ám én még azokban az órákban a mosdóba se mehettem ha nem szólok neki. Nem értem miért rejtegetett ennyire. Felsóhajtva helyezem fejem az ablakra abban reménykedve, hogy hamar eljön a lefekvés ideje. De akkor észreveszem, Taehyung kocsija itt van. Pedig tisztán emlékszem, hogy el kellett menjen valahova. Legalábbis ezt mondta. De ezek szerint egy újabb hazugság. Nem megyek semmire ha csak itt ülök, szóval úgy gondoltam lemegyek a nappaliba, hátha valamiben hasznomat veszem. Dúdolva lépkedtem óvatosan a lépcsőn nehogy megcsússzak, miközben számtalan ötletem van, amivel elüthetem az időt. De minden szertefoszlik, ahogy figyelmes leszek az eddig még nem látott szürke ajtóra. Óvatosan közelítem meg a számomra még rejtélyes ajtót, de alig teszek pár lépést, valaki máris megakadályozz benne.

– Mit keresel itt? Megmondtam, hogy maradj a szobádban – emeli fel a hangját Taehyung erősen a vállamba mélyesztve ujjait. Felszisszenek a kellemetlen érzésre, mégse mondok semmit. Nem lenne értelme. – Komolyan minden kibaszott lépésed figyelnem kell? – bár nem láttam arcát, hiszen háttal volna neki, de biztos voltam benne, irtó dühös rám. Érzem, ahogy egyre erősebben szorítja a vállam. Félő, hogy eltöri csakhogy egy idegen kinek nagyon is ismerős a hangja, félbeszakítja.

– Hát itt vagy te féreg? – szeretnék megfordulni, hogy lássam ki ez a férfi, azonban Taehyung nem engedi. Dühösen fújtat egyet majd közelebb hajolva fülembe suttogja, hogy ne mozduljak.

– Elég merész vagy, hogy a házamba mertél jönni – hirtelen megfordul, de bal kezét a háta mögé rejtve. Nem sokat látok így, hogy oldalra kell fordítanom a fejem, illetve széles vállától se. Gondolom nem lenne baj a megfordulnék, hiszen úgy se látnék sok mindent tőle.

– Gondoltam szívesebben döglenél meg itt, mint valami mocskos sikátorban, bár amiket elkövettél, elég kegyes vagyok hozzád – összehúzom a szemöldököm, ugyanis ez a hang nagyon hasonlít Wonshik hangjára. De az nem lehet. Nem lehet ő, hiszen mégis mit keresne itt? Hallom, ahogy kibiztosítja a fegyvert, majd meghúzza a ravaszt. Összehúzom magam a fegyver hangjára, akaratlanul is az előttem álló férfi felsőjébe kapaszkodom. Magam se tudom miért, de Taehyung elé léptem aggódva végigmérve őt, ám szerencsére nem találta el. Egy pillanatra el is feledkeztem rokonomról, aki mostanra biztosan hatalmas szemekkel nézz minket.

– Mi az Isten? Soyi? Te mit keresel itt? – látom rajta mennyire aggódik, és nem érti ezt az egészet. Nos, ezzel nincs egyedül. Én se értem mégis mi folyik itt, de van egy olyan gyanúm, hogy nem is fogom megtudni a teljes igazságot. Már maga a tény, miszerint Wonshik kezében egy fegyver van, gyanús, arról nem is beszélve, mit keres itt vagy hogy ismerték meg egymást. – Ugye nem bánt ez a féreg? – olyan gúnyosan pillant Taehyung-ra, hogy már én érzem magam kellemetlenül, azonban az említett csak vigyorogva fogja meg a kezem, apró rántva rajtam, ezzel is közelebb tudva magához. Itt volt a lehetőség, hogy mindent elmondok, mennyire megalázott, kihasznál, bemocskolt, ám mégis akárhányszor szólásra nyitottam szám, egy hang se jött ki.