Frozen Heart

༒18༒

– Jobb lett volna ha Wonshik-al megyek, mivel meg fog tőlem szabadulni. Biztos így lesz, hiszen többször is ellent mondtam neki – ezt és ehhez hasonló mondatok hagyták el a szám az elmúlt pár órában, míg a drága gazdámra vártam. Legalábbis ő ebben a tudatban élt, de valójában várt rá a halál, mert én biztos nem. Főleg mikor ennyire eltaszítóan viselkedik. Ebben az időben szinte alig mertem mozdulni, hogy tisztán ki tudjam venni mikor majd hajlandó lesz meglátogatni. Még a légy zümmögését is lehetett hallani, ezért nem is lepődtem meg mikor léptek zaja törte meg a folyosó csendjét. Remegő végtagokkal álltam fel az ajtó mellöl, egy hatalmasat nyelve, amint tudatosult bennem, miszerint valószínűleg Taehyung az. Időm se volt gondolkodni olyan hirtelen kinyílt az ajtó, rajta pedig egy dühös férfi lépett be, ugyan azzal a hűvös, semmitmondó arckifejezéssel mint mikor itt hagyott. Nem tett semmit csupán megállt előttem majd fürkészni kezdett tetőtől talpig, ami egy idő után igenis zavarba ejtővé vált számomra. Azonban nem tettem szóvá. Nem mertem bármilyen ellenkezést is mutatni, hiszen féltem, hogy bántana, ezért inkább csak csendben tettem ugyan azt amit ő maga is. A körülményekhez képest, minden erőmmel azon voltam, hogy ki üzem a lehetséges szörnyűségeket, amit tenni akar velem. Óvatosan végigmértem kemény testtartását, és be kell valljam, egyáltalán nem nézz ki rosszul. Ha nem lenne ilyen eltaszító személyiség, sokkal többen szeretnék őt.

– Nos, szépségem, van amit meg kell beszélnünk – sejtelmes mosolyra húzza ajkait, közelebb lépve hozzám mitől kissé megijedek, de erősnek kell lennem. Mindenképp megbüntet függetlenül attól mit cselekedem, és bár okosabb lenne többször meghúznom magam, sajnos vagyok annyira makacs, hogy ellent mondjak neki.

– Én nem így gondolom – szólalok meg alig hallhatóan, ám a szoba csendje miatt tisztán kivehető szavaim.

– Nem kérdeztem a véleményed. Nagyon idióta voltál, és ha még egyszer ilyen meggondolatlan leszel, Wonshik-nak baja esik – egy lépéssel közelebb férkőzik hozzám, egy olyan félelmetes arckifejezéssel, amit még soha nem láttam. Mintha itt és most meg tudna ölni. Egy hatalmasat nyelve próbálom elharapni dühöm mivel azzal csak rontanék a helyzeten. Így is ki tudja mit tervez tenni. Beteg mosollyal ajkain megragadja csuklóm majd elkezd az ajtó felé húzni.

– Hova viszel? – érdeklődöm megpróbálva kirántani kezem fogságából, ám annál erősebben szorítja végtagom.

– Kíváncsi voltál mi lapul az ajtó mögött, nemde? Hát most megtudod szépségem – kezdd el rángatni a pár órája talált titkos helyiséghez. Rettegek, hogy mit fog tenni, viszont nem mutatom ki félelmem felé. Annyi örömöt nem szeretnék adni neki, noha a remegésemből rájött hogyan érzek, és szinte biztos, hogy maga előtt vigyorog a sikerén. Mikor odaértünk az eddig számomra titkos ajtóhoz, erőset taszított rajtam, ezzel pedig azt érte el, hogy neki essek a falapnak. Elharaptam a nyelvem, nehogy valami meggondolatlan szó hagyja el ajkaim, majd kérdő tekintettel fordultam hozzá.

– Nyisd ki babám – nyújtja felém a kulcsot, amire összezavarodottan nézek. Pár perce szinte majd megolt volna, most viszont épp az ellenkezőjét teszi? Komolyan sehogy se tudok ezen a férfin kiigazodni. Mikor végre azt hiszem valami biztosat megtudtam róla, jön a hideg zuhany és jól pofára esek. Szó nélkül tettem amit kért, ezért enyhén remegő kezekkel a kulcs után, majd a zárba helyezve fordítottam azt el. Bevallom, féltem kinyitni az ajtó. Féltem attól ami esetleg ott fogad, netalán ha belépek az lesz életem utolsó tette, és valójában nem jártam messze a valóságtól. Lábam szinte a padlóba ragadtak, ahogy bepillantást nyertem a szobára. Nevezhető ez egyáltalán szobának? Amerre csak a szemem lát mindenféle kínzó eszközök, fegyverek vannak, a helyiség közepén pedig egy szép kapott helyet, bal oldalt a fal mentén pedig egy irtó kényelmetlenek tűnő ágy. Amire még nem jöttem rá mi célt szolgál, tekintve a sok kínzásoknak, de szinte biztos ez is hozzátartozik a ház urának beteges vágyának.

– Mozdulj már – lök be az ajtón, mivel egészen eddig csak a küszöbnél álldogáltam szerencsétlenül. Csuklóm ismét megragadva indult el a szék felé, ám erre a tettére hatalmasat kellett nyelvem. Biztosan megkínoz majd beteges mosollyal ajkain végezni fog velem. – Nos, mivel te vagy a legjobb szexrabszolgám választhatsz mivel kezdjük – ültet be a székbe, szavai hallatán pedig nagyot nézek.

– T-tessék? – hangom vékony, tisztán érződik benne a félelem ami még jobban felbátorítja fogva tartom.

– Talán süket vagy babám? Vagy annyira kis szita az agyad? Engedetlen voltál ezért meg kell, hogy büntesselek, és mivel kíváncsi voltál a szobára, úgy döntöttem ily módon mutatom be neked – tárja szét karjait beteges vigyorral ajkain. Azt hiszem most jött el az a pillanat, mikor még a létezésem is megbánom. Bármennyire félek nem engedhetem magam neki. Küzdenem kell ha már úgyis meg akar ölni, ne legyen hasztalan az eddigi életem. Nem tudom milyen eszközt vett kezeibe, nem igazán figyeltem rá, sokkal inkább foglalkoztatott az mivel tudnám elterelni figyelmét, hogy aztán megszökjek. Ugyan tisztában vagyok vele semmi esélyem kijutni a házból, ám attól még próbálkozhatok.

– Komolyan ennyire szívtelen lennél? Megmentettem az életed, de te így akarod meghálálni, hogy megölsz? – a végére már-már dühössé vált hangom. Látom rajta mennyire ideges, hogy legszívesebben megtanítana a tiszteletre, mint ahogy ő mondaná, ám ehelyett csupán közelebb lép hozzám, erősen megragadva állam. Tisztán kivehető gyűlölete kemény tekintetéből, ám állom ezt a pillantást, mindvégig imádkozva, miszerint ne vágja el a torkom.

– Nem foglak megölni, ezt te is tudod jól, ahhoz túl sok pénzem veszne kárba. És bár imádom harcias éned, jobb lenen ha visszafogod magad, ugyanis ez a szóba a szexrabszolgátnak készült – szavai hallatán élesen beveszem a levegőt megpróbálva megnyugodni – Ha nem akarsz itt éjszakázni, vagy megtapasztalni azt amit elődöd, jobb ha kezes báránnyá válsz babám.