Frozen Heart

༒35༒

 ༒Soyi༒

Mind a hárman megdermedtünk az ajtóban sokkos állapotban lévő személytől. Perceknek tűnő pillanatokig lélegzett visszafojtva figyeltük őt, és bár én soha nem láttam mégis felismertem. Sötét félhosszú haj, csinos keskeny orr, apró fülek, kissé telt ajkak, ám mégis kicsik, vékonyt testalkat, szinte megegyező a sajátommal...ekkor jöttem rá, hogy Jungkooknak valóban igaza volt. Mintha saját magam láttam volna az ajtóban. Igaz sokkal elegánsabb verzióban, de attól még teljesen olyan volt mint én. Többször is kinyitotta a száját a számomra idegen, ám mégis ismerős nő, mégsem mondott egy szót sem. Ahogy a két férfi sem. Szavakba nem tudom önteni mennyire kellemetlenül éreztem magam azokban a pillanatokban, tudván, hogy ő Taehyung egykori szerelme. Mégis mit beszélek? Hiszen még mindig szereti őt, és valószínűleg ez soha nem fog változni. Nem tudtam levenni tekintettem a tükörképemről, bármennyire próbálkoztam, így láttam mikor nagyot nyelt majd egy lépessel beljebb került a szalonba.

– Taehyung... – suttogta a nevét alig hallhatóan de a ránk telepedett csendtől tisztán kivehetőek voltak szavai. Lassan az említett fiatal férfi felé fordultam, ki ugyan úgy előre meredt, mint pár másodperce. Elképzelni sem tudom mit érezhet most. Hiszen az évek óta halottnak hit szerelme itt van előtte. Sokáig gyötörte őt a tudat, hogy már nincs vele, az hogy teljesen úgy nézek ki mint Ő mégsem vagyok a szerelme. Féltem, persze hogy féltem, hiszen bennem látta Őt, de most hogy tudja, él, lehet nem lesz rám szüksége. Nem kellene ilyen szörnyűséget gondolkodnom, de ezekben a percekben másra sem vagyok képes.

– Ahri..élsz... – motyogja az említett szemébe nézve. De nem csak én voltam megrémülve, hanem drága rokonom is. Láttam rajta mennyire elfehéredett és izzadt. Még azt is meg merem kockáztatni, miszerint jobban megijedt mint én. Az okát ugyan nem tudtam, de láttam rajta, valami itt nincs rendben.

– Nem tudtam, hogy halott lettem volna – kuncogta el magát, mire én is felfigyeltem. – Viszont te...úgy tudtam meghaltál. Idegességemben tördelni kezdtem az ujjaim mikor Ahri közelebb szeretett volna kerülni Taehyunghoz. Gondolom megölelni őt, vagy fogalmam sincs mit akart kezdeni vele, de ahogy tett pár lépést unokatestvérem hirtelen megragadta csuklóját, és szorosan magához vonta. Felvont szemöldökkel pillantottam rá, hisz ez talán jobban meglepett mint az egész abszurd kialakult helyzet. Hallottam Taehyung kényelmetlen nyögését, ezért kissé felé pillantottam viszont ő Ahri alakját mérte végig, hogy ne kelesen a szemébe néznie, majd tekintette az említett nő lábaid állapodtak meg.

– Mi történt akkor a baleset napján? – tette fel halkan a kérdést, ami szerintem mindannyiunkat érdekelt a leginkább. Azonban a válasz nem érkezett olyan hamar mint gondoltam. Éreztem a feszültséget köztük, azt hogy Taehyungban ez olyan sebet szakított fel, amit el akart felejteni hosszú ideje, ami beárnyékolta az életét. Hirtelen megszédültem, rosszul éreztem magam és ha nem kapaszkodtam volna meg Taehyung karjában, biztos közeli barátságot ápolnék a padlóval. Aggódva pillantott rám, de nem tudtam ezzel foglalkozni. Az ahogy nézett a hasonmásomra, az a csillogás a szemeiben...felvilágosított, hogy soha nem fogja őt elengedni ezáltal rám se fog úgy tekinteni ahogy szeretném, ami fáj. Magam sem tudom miért, de pokolian fáj a tudat, hogy mindig Ő lesz neki az első. Tudom, nem tehet róla de attól még szörnyű érzés.

– Semmi közöd hozzá. Gyere Ahri menjünk – szólalt meg dühösen rokonom, és ha lehetne szemmel ölni, Taehyung már biztos nem élne. Azonban a lány meg sem mozdult. Mindvégig összezavarodottan bámult Tae szemeibe egyfajta boldogsággal. Úgy mint aki nem akarja elhinni, hogy ott áll előtte. – Meg akartalak ölni. De nem számítottam arra, hogy Ahri is veled lesz, már elindult a bérgyilkos, így nem tehetem mást, minthogy utána mentem. A franc se gondolta volna, hogy túléled – kiálltja el magát mintha ez Taehyung hibája lett volna. Hosszú percekig csöndben figyeltük egymást, feldolgozva a hallottakat, és látszólag senki sem volt képes reagálni erre. Taehyung meggyötörten, dühösen szorította ujjait tenyerébe, némiképp levezetve feszültségét, rokonom szintén hasonlóan cselekedett, Ahri pedig sokkolva bámuld maga elé. Én...én pedig nem akartam elhinni, hogy mind ezt a szörnyűséget Wonshik tette.

– Tűnj el – szólalok meg rekedtes hangon majd ráemelem megtört tekintetem – Tűnj el és soha többé ne kerülj a szemem elé, különben megöllek – valójában nem tudom, hogy képes lennék e rá, de kétségkívül Taehyungert, értünk bármit megteszek.

– De Soyi

– Nem érdekel Wonshik. Mindent tönkretettél, mindent elvettél tőle a gyerekes rivalizálásod miatt – üvöltöm könnyes szemekkel, félbe szakítva a szánalmas magyarázkodásból. Látom rajta, hogy mondani akar valakit, mennyire megdöbbent de Ahri megragadja a karját és kifelé az ajtó kezdi öt húzni.

– Menjünk haza kedvesem – suttogja neki majd amint ismét kettesben maradunk, a földre csúszok könnyes szemekkel.