Frozen Heart

༒03༒

Csendben haladok a lány mögött, próbálva minél jobban és pontosabban a memóriámba vésni mi hol van. Eddig áthaladtunk a nappalin, ami a dolgozó szóba után helyezkedik balra, az első ajtó utáni folyosón helyezkedik. Legalábbis merem azt hinni, hogy az dolgozó szóba volt, ahonnan elindultunk, ugyanis egy kanapén, egy dohányzó asztal, íróasztal és a hozzá járó kiegészítőkön kívül semmi se volt a helyiségben. Illetve egy kis szekrény, amiben gondolom különböző iratok lehetek. A nappaliból, ami egyébként igen tágas volt, és elégé drága bútokorral volt kitöltve a helyiség, ismét egy apró folyosó vezetett egészen a lépcsőkhöz. A számomra még továbbra is ismeretlen nő a lépcsőkhöz indult, így én is követtem őt. Nem túl feltűnően végigmértem az előttem sétálót, nem mintha rajtunk kívül bárki is látta volna. Vállig érő egyenes barna haja van, viszonylag sovány alkat, de nem túl magas. Nem tudom milyen szerepet tölt be, de nem az a tipikus fekete térdig érő, rajta egy fehér csipkés cselédruha van rajta. Egy fekete kissé kopott farmer egy hozzáillő fehér felső takarja el testét. Ez arra következtet, hogy nem cseléd, vagy épp az a fiatal férfinak nem az ínyére van azok a ruhák. Őszintén, én megörülnék ha olyan undorító ruhát aggatnának rám. Felérve az emeletre, a harmadik ajtó előtt jobb oldalt megáll. Gyorsan körbe nézek, ám a rengeteg ajtón, és a folyosó végén lévő erkélyen semmi sincs. Vagyis ha jobban megnézem, van egy kis hely a folyosó végén balra, talán egy másik folyosó vagy éppen egy újabb emelet. Nem vagyok benne biztos, de lesz még alkalmam megnézni, mi is lapul ott.

– Miért vagyok itt? – kérdeztem a nőttől, aki időközben kinyitotta az ajtót előre engedve engem. Nem túl nagy a szóba, azonban annál otthonosabb. Ugyan a bordó szín itt is ugyanúgy dominál mint a lakás többi pontján. Kényelmesnek tűnik az a hatalmas francia ágy, ami majdnem kitölti az egész szobát. Tulajdonképpen az ágyon, a két kis éjjeli szekrényen, egy hatalmas faltól-falig ruhásszekrényen, illetve egy smink asztalon kívül semmi nincs a szobában.

– Nem tudod? Nem mondták el? – fordul felém meglepett tekintettel, amit nem tudok hova tenni. Nem tudom miért kellene tudnom az okát amiért itt vagyok. Jó, nyilván örülnék neki, de azért hülye se vagyok. Azzal tisztában vagyok, hogy a helyes idegen pasi megvett engem, viszont nem tudom miért. Mire kellek én neki? Takarítani? Főzni? Esetleg mosni? Bármit elvállalok, ami az első kettőt illeti, de hogy én nem mosom a szaros alsóit, az is biztos. Soha nem mostam szaros alsót, és nem is fogok.

– Csak annyit mondtak, hogy a gazdimhoz visznek, de hogy ez pontosan mit jelent, vagy, hogy mit kell tennem, nem árulták el – rázom meg a fejem, beljebb lépve a szobámban. Milyen furcsa ezt a szót kiejtenem. Alig vagyok itt fél órája, mégis otthonosan érzem magam ebben a szobában. Lehet annak köszönhető, hogy a hangulatomhoz van berendezve.

– A fekete hajú, aki kioldozott az Kim Taehyung. Ő vásárolt meg, és innentől kezdve vele kell élned – motyogja fejét lehajtva. Miért van rossz előérzetem? Feszülten álldogál előttem, megannyi kérdést keltve bennem. – Bocsánat, még be sem mutatkoztam. Lee Narae vagyok – ereszt el egy apró mosolyt, ami engem is jobb kedvre derít.

– Ahn Soyi – hajolok meg, kimutatva tiszteletem, hiszen nincs miért haragudnom rá. Látszólag meg van rémülve, mikor ezek szerint Taehyung a közelben van. – Hogy értetted ezt az előbb? Pontosan mit jelent, azt hogy megvett? – kíváncsiskodom, mire lemondó sóhaj hagyja el ajkait.

– Nem volna szabad elmondanom – hirtelen hátat fordít nekem, a kis éjjeli szekrényhez lépve, a rajta lévő díszt igazgatva. Összehúzott szemöldökkel pillantok rá. Furcsa ahogy viselkedik.

– Kérlek Narae, tudnom kell miért kerültem ide. Ezeket a barmokat elnézve, soha nem fogják elmondani, és nem akarom, hogy bármiféle meglepetés érjen. – fogom meg a kezét, mire kissé megugrik, de aztán kifújva a benntartott levegőt rám emeli tekintettét. – Arra már rájöttem, hogy bűnözök – egyelőre nem árulom el, miszerint észrevettem Jungkook-nál a fegyvert, mikor a vállán utaztam, azt meg főleg nem, hogy mielőtt lefejeltem volna Jimin-t, nem kerülte el a figyelmem az apró kis szimbólum a nyakán. Nem is tudom mihez hasonlítani, talán két ajtó? Bár sokkal inkább trapéz formája volt. Amíg nem vagyok benne biztos, hogy megbízhatok-e benne, addig nem osztom meg vele, ezeket az észrevételeket.

– Taehyung a Bangtan maffia vezére, és négy éve szexrabszolgákat tart – hadarja el gyorsan, hogy szinte nem is értem. Maffia? Szexrabszolgák?

– Akkor ezek szerint én is... – ki se tudom ejteni azt az undorító szót. Hatalmas szemekkel nézek az előttem álló fiatal nőre, ki szomorúan pillant rám. Várom mikor neveti el magát, hogy ez csak egy vicc, ám az percet elteltével se történik meg. Nem. Az nem lehet. Nem lehetek szexrabszolga.

– Sajnálom Soyi, de ennél többet tényleg nem mondhatok. Csak arra kérlek, hogy bármit mond vagy kér, tedd meg.

– Különben mit fog csinálni? Megöl? Vagy előbb meg akar törni, hogy aztán az életemért könyörögjek? – nevetek fel cinikusan a hajamba túrva – Nem, azt nem fogom hagyni. Előbb leszek öngyilkos minthogy lefeküdjek vele – emelem fel kissé a hangom, amire Narae sietősen elém lép, majd tenyerét számra teszi. Értetlenül nézek rá, de szinte azonnal érkezik is a válasz.

– Kérlek Soyi, válogasd meg a szavaid. Nagy bajban leszel, ha így beszélsz vele – nézz rám könyörgően. Válaszként csupán bólintok. A következő pillanatban hirtelen kinyílik az ajtó, ezzel megijesztve minket.

– Mi folyik itt? – jön be dühösen Taehyung, mire Narae félelmében reszketni kezd.