Frozen Heart

༒12༒

༒Taehyung ༒

– Mit csináltál, te barom? – von kérdőre Namjoon, ami egyáltalán nem tetszik. Idegesen áll előttem csípőre tett kezekkel, úgy várva a válaszom. Egy hamis mosollyal pillantok végig rajta, hátat fordítva neki, indulok a nekem kijelölt székhez. Kora reggel ide rendeltek, merthogy magyaráztatott várta, amiért Soyi még nálam van. Természetesen az indok amiért itt vagyok, bensőségesebb volt mint egy prostituált megtartása, de ez a fő problémájuk. Főleg Jungkook és Namjoon-nak. – Nem hallod? Kérdeztem valamit – emeli fel a hangját, és itt lett elegem. Úgy éreztem meg kell mutatnom neki kis a főnök.

– Nincs értelme a bosszúságodnak, hyung – emelem ki az utolsó szót, egy diadalittas mosollyal. Az ellenkezésen kívül azt utálom a legjobban, ha megkérdőjeleznek. Namjoon ezzel a kirohanásával ezt mutatja felém. Nincs köze hozzá mit teszek Soyi-val, ahogy Jungkook-nak se.

– Nincs értelme? Konkrétan az ellenség rokonát használod személyes ribancodnak – üvölti torka szakadtából, mire eldurran valami az agyamba. Nagyot szusszantva nézek végig a társaságon. Mindenki, még az eddig nagy szájú Jungkook is meghúzta magát, ami azt sugallja, hogy bár nem ért egyet velem elfogadja a döntésem. Teljesen nyugodtan felállok a székemből, lassú léptekkel haladok előre a feldúlt társamhoz. A mosolyommal bizonyára azt árulom felé miszerint nincs baj, és nem bosszantott fel, ám ez a valóságtól nagyon is eltér. – Nézd Taehyung, én elhiszem, hogy jó a csaj de ő akkor is az ellenséghez – nem hagyom, hogy befejezze mivel egy gyors mozdulattal, a nyakánál fogva szorítom a falhoz. Mindenki hirtelen feláll felénk fordulva kivéve Seokjin-t, a rangidőset. Ő csak egy apró mosollyal nézi végig a jelenetet. Az előttem álló férfi kapkodva próbálja lefejteni magáról kezeim, nehogy megfulladjon, azonban én sokkal erősebb vagyok.

– Először is, Soyi nem ribanc. Nem olyan mint a te nőcskéid, hogy mindenkinek szétteszi a lábát. Ő az enyém, csak az enyém és ezt jegyezd meg jól, értve? – kimérten nézek szemeibe, amik félelmét tükrözik. A Bangtan-ért bármeddig képes vagyok elmenni. Még a legnagyobb szarban is megvédem őket, de ha csak egyszer is hátat fordítanak nekem, lelkiismeret nélkül agyon lövőm. És ezt mind jól tudják. Azért nem tesznek semmit, csupán feszülten figyelik minden mozdulatom. – Másodszor meg, ebből jól is jöhetünk ki. Gondolj csak bele azzal az okos fejeddel, mennyit nyerünk ha Soyi-t továbbra is magam mellett tartom. – bökök az említett testrészéhez bal kezemmel. Válaszolni nem tud ezért csupán egy meggyötört hümmögést hallat, ami beteges mosolyt csal ajkaimra. Nem voltam én mindig ilyen kegyetlen, sőt Namjoon volt az egyetlen akiért tűzbe tettem volna a kezem, de azon a kibaszott napon engem mentett meg helyette. Ezt soha nem fogom megbocsátani neki. Élete végéig emlékeztetni fogom, mekkorát hibázott. Az emlékekre egyre jobban szorítom a nyakát, hogy félő megfullad, de ebben a pillanatban még ez se érdekel.

– Hyung, nem akarok beleszólni – lép közelebb a legfiatalabb, hogy lefejtse kezem a félig ájult férfi nyakáról, csakhogy én gyorsabb vagyok. Előkapva fegyverem biztosítom azt ki, hogy a következő pillanatban a megszeppent Jungkook-ra szegezem.

– Még egy lépés és a pokolra küldelek – morgom fogaim közt, ellent mondást nem tűrően. Bármennyire is fontos számomra, tudja jól, hogy ha megteszi azt a lépést valóban meghúzom a ravaszt.

– Bocsánat – motyogja nagyot nyelve, majd vissza ül a székre.

– Ha még egyszer a szádra veszed Soyi-t vagy akár Őt, egy fém golyó fog az agyadba fürödni. És ez mindenki re vonatkozik. – emelem meg a hangom, hogy mind tisztán haljak, majd elengedem a fuldokló emberem nyakát. Köhögve kap a sérült testrészre, megpróbálva minél előbb egyenletesen venni a levegőt. Én csak egy gúnyos mosollyal nyújtom felé kezem, pár perc elteltével mikor már jobban érzi magát, hogy segítsek neki felállni.

– Akkor mégis mi a terved Taehyung? – szólal meg Seokjin ezzel megtörve a vérfagyasztó csendet. – Ha megtudja, hogy Ravi tudd róla, biztos el akar majd menni – állapítja meg az egyértelműt.

– Tudom hyung, de nem mer majd ellenkezni. Erről gondoskodtam – mosolyodom el ördögien, arra a lányra gondolva, kinek már elfelejtettem a nevét. De azok után, hogy előtte öltem meg, nem mer majd szökéssel próbálkozni.

– Mi ez a vigyor Taehyung? Mit csináltál? – húzza fel érdeklődve a szemöldökét a legidősebb. Elteszem a fegyverem majd a zsebembe csúsztatva kezeim, indulok az említett irányába.

– Emlékszel arra a lányra, akit pár napja vett meg Jungkook? – teszem fel a kérédást, amire bólintva válaszol – Nem volt hajlandó oda adni magát nekem, ezért agyon lőttem Soyi előtt – mondom úgy mintha a világ legegyszerűbb dolga lenne. Számomra az is, de ez mellékes.

– Labilis elméd van – szólal meg Namjoon a hátamnál, mire kitör belőlem a nevetés.

– Oh, igen? És mond csak drága Namjoon, te miért is csatlakoztál hozzánk? – tisztában vagyok azzal, hogy ez egy igen fájdalmas pont az életében, hiszen mégis a saját anya bántalmazta szexuálisan. Egyszer pedig elborult az agya és megölte őt, annak érdekében, hogy ne a börtönbe rohadjon csatlakozott hozzánk. – Itt nem csak én vagyok örült. Mind azok vagyunk Namjoon.