Frozen Heart

༒06༒

 – Aish, a francba, a francba. Gyere már le – kiáltok fel, fejem a csempébe verve, miközben próbálom lemosni magamról, annak az undorító féreg érintését. De bárhogy dörzsölöm a testem, nem megy le. Ugyan olyan hányingerem van, ha magamra nézek. Reggel egyedül ébredtem fel, egyértelműen meztelen testtel. Átkozom a napot mikor lementem venni, azt a cigarettát, de azt még jobban mikor rászoktam. Ha ellent mondok, akkor azon az estén nem megyek azért a méregért, és most nem egy maffia főnök ribanca lennék. Megalázott, megerőszakolt, hozzám ért azokkal az undorító kezeivel. Bemocskolta a testem, összetört csak mert neki ez jól esett. – Legyen ez egy rossz álom. Egy kurva rossz álom, és amint kinyitom a szemem azt az istenverte idegesítő szomszédomat látom meg – mondatom közben még erősebben dörzsölöm a habos szivacsot a combomon, ám nem segít semmit. Hátam a csempének támasztom, majd lecsúszok, felhúzva a térdeim, szorosan átölelve testem. Már amennyire tudom, miközben mindvégig az jár a fejembe, hogyan tudnék innen megszökni. Ki tudja mit fog még a jövőben tenni velem, csakhogy én nem akarok arra a sorsa jutni, mint a többiek. Egy szép nap mindent visszaadok ennek az állatnak, még ha bele is pusztulok. Erőszakosan letörlöm könnyeim arcomról, azután az egyetlen hatalmas törölközővel, megszárítom a testem, hogy utána fel tudjak öltözni. Elég feszesen áll rajtam ez a felső, de végül is kényelmes, szóval nem igazán aggaszt. Szomjas vagyok és éhes, tehát le kell mennem a konyhába. Kilépve a kis személyes fürdőszobámból, indulok az ajtó felé reménykedve, hogy nem zárta kulcsra. Félve nyomom le a kilincset, ezzel kinyitva az ajtót. Nagy kő esett le a szívemről, hiszen nem leszek egész nap egy kis lyukba bezárva. Mint ahogy megjegyeztem, mikor Narae megmutatta a szobám. Nem időztem minden kis helyiségbe, ajtó mögé nézni, hiszen nagyon éhes voltam, és bár nem néztem az órát, már jócskán elmúlhatót a reggeli.

– Ki szabad jönnöd a szobából? – érinti meg valaki a vállam, mikor átlépek a konyhába. Ijedtek fordulok meg, de szinte azonnal meg is nyugszom, hiszen csak Narae az.

– Nem tudom, de nagyon éhes vagyok – simítok végig hasamon mutatva mennyire kéri a táplálékot a szervezetem. – Ha nem gond, kérhetek egy pirítóst?

– Taehyung azt mondta, hogy készítsék neked egy finom reggelit. Gyere – int mosolyogva az asztalhoz vezetve, ahol minden létező reggeli pihent rajta.

– Ő hol van? – kérdezem félve, egy pirítóst megragadva. Nem igazán van étvágyam, de ennem kell. Meg aztán biztosan korán kelt Narae, hogy ezeket a finomságokat elkészítse nekem. Nem hagyhatom kárba veszni a munkáját. Jóízűen kezdek falatozni a finomabbnál finomabb életekből, amit Narae mosolyogva nézz.

– Nem tudom. Csak azt mondta, hogy délután ér haza – hajtja le a fejét, majd mint akinek eszébe jutott valami felkapja tekintetét, a konyhapulthoz fordulva. Egy kis fehér dobozt elvesz onnan és felém nyújtja. Összehúzott szemöldökkel nézek a dobozva elolvasva mi van benne. Fogamzásgátló. Hát persze, hiszen nem lehetek terhes. Nem mintha gyereket akarnék egy ilyen szemét állattól.

– Ezt kell szednem igaz? – veszem el tőle, majd a tányérom mellé helyezem. Narae válaszként csak bólintott, de nem is volt szükség többre.

– Meg ittad az éjjeli szekrényre tett pohár vizet? – kérdezi egyszer csak Narae, mikor már szedtük össze a konyhát. Bár nekem nem lett volna szükség segíteni, hiszen elmondása szerint nekem más dolgom nincs minthogy széttegyem a lábam Taehyung-nak. Meg is tiltotta, hogy ezen kívül bármi mást tegyek, ugyanakkor nem hagyom magam. Egyébként sincs itt, kérdezni meg úgyse fogja mit csináltam egész nap.

– Igen, de miért? – érdeklődve fordulok felé, mire megkönnyebbülten fel sóhajt. Nem válaszolt, így nem tulajdonítottam nagy figyelmet erre. Biztosan nem fontos, különben biztos elmondaná. Legalábbis remélem. Az egész napom leginkább pihenéssel telt. Irtózatosan fájt minden porcikám, ezért ha akartam se tudtam volna, nagy dolgot végezni a nap folyamán. Késő délután már rettegve figyeltem az ajtót, hogy mikor nyílik ki és lép be rajta egy idegbeteg Taehyung. Habár eldöntöttem, hogy nem fogom hagyni magam, attól még igenis félek az egész lényétől. Főleg hogy ilyen módon alázott meg. Valamikor késő este felébredtem mert nagyon szomjas voltam. Szinte száraz volt a torkom. Bebújva a papucsomba indultam meg a konyhába, hogy tölthessek magamnak vizet. Ám alig, hogy leértem a nappaliba, ahol egy irtó dühös Taehyung állt előttem.

– Mit keresel lenn ilyen későn? – von kérdőre mély hangján, mitől megdermedek – Kérdeztem valamit – emeli fel a hangját, mire összehúzom magam, de egy nagyot nyelve nézek szemeibe. Csakhogy nem hagy szóhoz jutni – Szökni próbálsz mi? El kell, hogy keserítselek babám, de az nem fog menni.

– Nem, én...csak vizet akartam inni – mutatok a háta mögé, mivel nem messze van a konyha.

– Mindenki ezt mondta. Szomjas vagyok, mosdóba kell mennem, nem tudok aludni, megéheztem – indul meg felém kezét felemelve, és már várom az ütést, de az nem érkezik. Helyette megragadja a hajam és elkezd húzni maga után. Felkiáltok a fájdalomtól, de mint ahogy ezt tudjuk, őt nem érdekelte. Sőt még talán élvezte hallgatni a fájdalmas sikolyt. A szobámba érve egyszerűen az ágyra lökőt, de nem törődtem a fájdalommal. Próbáltam minél kisebbre húzni magam, hogy ne tudjon hozzám érni. – Mind meghaltak, vagy eladtam őket egy sokkal kegyetlenebb barátomnak. De ne aggódj babám, téged még nem ez a sors vár.

– Tessék? – nyögöm ki meggondolatlanul, de mint ahogy vártam, figyelembe se vett.

– Két napig nem kapsz enni, amiért szökni próbáltál, és holnap gondoskodom róla, hogy soha többé még csak az eszedbe se jusson hasonló.