Perzseltföld

Prológus

Nem vagyok benne biztos, hogy teljesen végiggondoltam ezt az ,,aludjunk Minhóval" dolgot. A fiú egy idő után elkezdett horkolni. De úgy igazán. Mintha éppen az épületet dózerolnák le. Fogalmam sem volt mennyit aludtam, de kint még mindig sötét volt. Látni így nem láttam semmit, de a tizennyolc fiúból szerintem az összes horkolt. Vagy legalábbis olyan hangosan szuszogott, hogy biztosra vettem, hogy senki nem tűnt el. Holnap biztos nem alszok itt. Mentem volna át inkább Lisával a szomszéd szobába. Erről újra eszembe jutott Thomas. Csak pár napja derült ki, hogy az útvesztő előtt egy pár voltunk, amióta kiszabadultunk nem is láttam. Miután azon a nyálkás csúszdán lecsúsztam, neki kellett volna követnie, de valamiért nem tette. Nem akartam ezen rágódni, mert tudtam, hogy nem tudok változtatni a történteken, de attól még hiányzott. Nem voltam teljesen biztos az érzéseimben, annak ellenére, hogy a közös múltunk egy részét láthattam. 

Hogy ne agyaljak ezen tovább, újra becsuktam a szemem, és mivel Minho még mindig nem hagyta abba, finoman meglöktem. Erre befejezte. El sem hittem, hogy van ekkora szerencsém. Nyilván mert nem is volt. Ahogy újra lecsuktam volna a szemeimet, még hangosabban horkolt, és a mellkasa, ahol én feküdtem, annyira rángott, hogy egy idő után szédülni kezdtem. Zseniális. Én meg az ötleteim. Eldöntöttem, hogy addig is letusolok. A fiúk úgy is alszanak, legalább lesz időm. Óvatosan megpróbáltam kibújni a futár szinte már görcsös szorításából, de aztán rájöttem, hogy valószínűleg egy ágyúrobbanás sem ébresztené fel, úgyhogy egyszerűen leszedtem a karjait magamról és lemásztam a létrán. Ahogy kibújtam az öleléséből valami furcsa érzés járt át, és legszívesebben ugyanúgy visszafeküdtem volna mellé, de végül nem tettem. 

 A sötétben előrenyújtott kezekkel igyekeztem kitapogatni az utat a fürdőszobáig. Amikor végre megtaláltam, bementem, becsuktam magam után az ajtót és felkapcsoltam a villanyt. Mikor a szemem hozzászokott a fényhez, körbenéztem a helyiségben. Jobb oldalon a falon egy nagy tükör lógott alatta egy széles mosdókagylóval. Ha előre néztem, láttam néhány WC-t, balra pár pad foglalt helyet. Olyanok, mint amilyenek az öltözőkben szoktak lenni. Bal oldalon leghátul pedig voltak a zuhanyzók, mellettük néhány szekrénnyel, amiben valószínűleg törölközők és tiszta ruhák voltak. Rendesen bereteszeltem az ajtót és a szekrényekben tényleg találtam magamnak törölközőt. Kibújtam a szakadt és mocskos ruháimból. Az egyik padon pedig megtaláltam a pizsamáinkat, ami egy gombos ingszerűségből és egy nadrágból állt, majd az egyetlen fehérneműimet a mosdókagylóban szappanos vízbe áztattam. Este ezek szerint mindenki kapott tiszta pizsamákat és fehérneműket, de ebben a szobában kb húsz fiúra számoltak, nem pedig tizennyolc fiúra és egy lányra. Így nyilván fiú ruhák és fiú fehérneműk voltak. Az utóbbit pedig csak vészhelyzet esetén akartam felhasználni. Beálltam a zuhany alá és meleg vizet engedtem magamra. Tegnap este túl fáradtak voltunk, így mindenki csak elment aludni. Eszméletlen mennyiségű kosz jött le a testemről. Megmostam a hajamat is, és nagyjából húsz percig álldogáltam a zuhany alatt. Úgy éreztem megérdemlem, és amúgy sincs semmi kedvem visszamenni a horkoló fiúk közé. A lábaim még mindig remegtek a tegnapi menekülés miatt, nehezemre esett a saját súlyom megtartása is.

 Közben a sebeimet próbáltam óvatosan kimosni, amiket valami iszonyatosan csípett a víz. Néhány helyen még apró kavicsokat is találtam benne. Mit ne mondjak, elég borzalmasan néztek ki. De legalább már nem véreztek. A var is szépen alakulni kezd, aztán össze is forr. És remélem, hogy ez még a közeljövőben megtörténik. A legnehezebb dolgom a hátamon lévő vágással volt. Sehogy sem tudtam normálisan megtisztítani, ezért csak hagytam, hogy a víz végigfolyjon rajta.

Mikor már tényleg eléggé kiáztattam magam, kiszálltam, megtörölköztem és felvettem a pizsamámat. Mivel a fehérneműim még áztak, felvettem az alsógatyát, ami meglepő módon pont illeszkedett a derekamra. Még több szappannal megsikáltam a koszos ruhaneműket, majd kiráztam belőlük a vizet és felakasztottam őket az egyik pad szélére, hogy száradjanak. Kutattam hajszárító után, de természetesen nem volt -nem is értem, hova gondolok-, szóval csak az ujjaimmal fésültem át a hajamat és hagytam száradni. Mivel nem volt kedvem visszamenni a fiúkhoz, ledőltem a padra és újra elaludtam. 

***

Kiáltásokat és ordítozást hallottam a szobából. Azonnal kipattantak a szemeim és talpra ugrottam. Valami fegyver után kutattam, mert talán valakik betörtek a szobába. A száradó ruháimat az egyik szekrénybe dobtam, hogy elkerüljem a későbbi kellemetlenségeket, majd mivel nem találtam semmit, amivel megvédhetem magam, eldöntöttem, hogy én elég kemény vagyok így is, nem kell hozzá fegyver. A fülem az ajtóhoz nyomtam, hogy több információt szerezzek, mikor egy nagyon hangos ordítást hallottam:
- Hol van a Zöldfülem?!- üvöltötte Minho idegesen.