Perzseltföld

Huszonnegyedik fejezet

- Még mindig nem értem, hogy nem sütötte meg azt a bökött agyadat a villám.- nézett fel Newt a száját félmosolyra húzva, mire felnevettem.

- Komolyan, ebben a pillanatban még az ő sült agyát is meg tudnám enni.- tettem hozzá a fiúra mutatva, mire a szőke is felkacagott.

- Enni?- összerezzentem az ijedtségtől. A hang felülről érkezett. Mindannyian felpillantottunk és a plafonon lévő hatalmas lyukon keresztül láthattuk, ahogy egy latinos külsejű férfi néz le ránk néhány emeletről feljebbről.  

- Ki vagy?- kérdezte Minho elég hangosan ahhoz, hogy hozzá is felérjen a hangja. Erre a férfi leugrott az emeletek közötti résen és az utolsó pillanatban összegömbölyödött és bukfencben ért földet.

- Jorgénak hívnak.- tárta szét a kezét színpadiasan.- És én vagyok a főnök a Buggyantak közül ezen a helyen. 

A férfi meglepően nem tűnt olyannak, mint amilyeneket legelőször láttunk. Valószínűleg még a betegség első fázisában volt. 

- Mi történt eberek, nem tudjátok hogyan kell beszélni?- kezdett körbejárni a teremben.

- Szóval elismered, hogy Buggyant vagy?- vállalta magára Minho a kezdést.

- Nocsak, egy zsenivel van dolguk.- válaszolt a férfi.- De ne aggódjatok. Ti is el fogjátok kapni, hacsak nem lappang már most bennetek. 

Egy hosszú pillanatig senki sem szólalt meg, majd Newt törte meg a csendet:

- Hányan vagytok itt?

- Hányan vagyunk? Mi Buggyantak? Haver, mi itt mindannyian Buggyantak vagyunk.- válaszolt Jorge teljes nyugalommal.

- Tudod jól, hogy nem erre gondoltam.- mondta a szőke erélyesen.

- Annyi mindent nem tudtok még. Meg kéne értenetek, hogyan is működik a VESZETT, miért hagynak minket itt, hogy egymást öldököljük.- ahogy járt körbe, mindenkit alaposan megvizsgált.- Na de ez nem így működik. Először azok beszélnek, akik hátrányos helyzetben vannak. Mindent tudni akarok rólatok. Kik vagyok? Honnan jöttetek? Mit akartok itt?

Erre Minho csak felröhögött. Már most tudtam, hogy semmi jó nem fog kisülni abból, amit a fiú tenni készül. Magamban imádkoztam, hogy ne legyen ilyen hülye.

- Ha jól látom, te egyedül vagy, mi meg tizenegyen. Akkor ki is van hátrányos helyzetben?- nézett körbe gúnyosan a teremben.- Mi lenne, ha te kezdenél el előbb beszélni. 

Határozottan ez volt a legnagyobb hülyeség, amit eddig csinált. Nagyon meggondolatlan volt. Az emeleteken még több százan is megbújhatnak fegyverekkel. Ellenük mi ezzel a tizenegy legyengült emberünkkel, akik alig állnak a lábukon nem sokra megyünk.

- Ugye ezt nem nekem mondtad? Ugye most nem velem beszéltél így? Tíz másodperced van, hogy bocsánatot kérj. 

A fiú csak gúnyosan elmosolyodott.

- Egy.- számolt a férfi.- Kettő. Három.

Egy kicsit oldalba löktem Minhót és bólogattam neki, hogy csinálja már meg.

- Négy. Öt. Hat.- Jorge hangját minden egyes számnál magasabbra emelte. 

- Csináld már!- mondtam neki hangosan.

- Hét. Nyolc. Kilenc.- számolt tovább és fent valami megcsillant. Valószínűleg az ázsiai fiú is észrevette és minden gúny eltűnt az arcáról.

- Sajnálom.- mondta nem túl meggyőzően.

- Nem hiszem, hogy tényleg így gondolod.- szólt a férfi nemes egyszerűséggel és egy nagyot rúgott Minho lábába, aki ettől felkiáltott fájdalmában. Biztos valamelyik sérülését találta el. Majdnem megőrültem a tehetetlenségtől. Fel akartam ugrani és addig püfölni ezt az embert, amíg lélegzik. Senki nem bánthatja azokat, akiket szeretek. Senki.- Akkor próbáljuk újra. Érzéssel mondd amigo!- rúgott egy újabbat a lábába.

- Én... sajnálom...- nyögte fájdalommal teli hangon. 

De abban a pillanatban, ahogy a férfi széles mosolyra húzta a száját, Minho egy hatalmasat vágott a sípcsontjára. Jorge a földre zuhant, a fiú pedig a karjaira térdelve csapdába ejtette. Egy olyan sort káromkodott, amilyet még soha nem hallottam tőle és ütlegelni kezdte a férfit.

- Minho, fejezd be!- ugrottam talpra, hogy megpróbáljam leszedni róla. Közben kötelek nyúltak le lyukon és emberek csúsztak le rajtuk. Newt segítségével sikerült lesöpörni róla. Amíg a szőke a földön tartotta és mindkét kezével lefogta, én eléjük álltam. Magabiztosságot színlelve Jorge elé léptem, aki a vért törölte le a szája széléről. Közben az emberei is megérkeztek és felsorakoztak a vezérük mögött. Vegyesen voltak férfiak és nők, fiatalabbak és idősebbek is. Mindannyiuknál fegyverek voltak. Kardok, rozsdás kések, néhány összetákolt lándzsa.

- Várj!- kiáltottam.- Hadd magyarázzam meg. Nektek nem származik semmi jó abból ha megöltök minket.

- Ó, hidd el, elég sok jó származna.- mondta engem kikerülve, a barátaim felé indulva. 

- Nem.- álltam el az útját. Esélytelen volt, hogy ezeket a Buggyantakat legyőzzük. Most valahogy meg kell szereznem ennek az alaknak a jóindulatát, vagy nekünk annyi.- Mi... Mi értékesek vagyunk. Élve. Egyetlen percet kérek, hogy elmagyarázzam.- erre mintha felkeltettem volna egy kicsit az érdeklődését.