Perzseltföld

Negyedik fejezet

Ebben a pillanatban valami iszonyú hangos sziréna szólalt meg.
- Ez meg mi a franc?- kérdeztem a mellettem lévő Newtot.
- Ez a Zöldfül riadó.
- Mivan?
- Ez akkor szólal meg, ha új Zöldfül jön a tisztásra.- sietett oda hozzánk Minho.
- Csak azt ne mondjátok, hogy ez most is így lesz.
- Látsz itt valahol egy plottyos dobozt?- mondta a futár, vagy inkább már a tetoválása miatt ,,vezér".
- Nem, de honnan jön ez a hang? Se hangszórók, se más eszköz, amiből hang jöhetne ki.
A többiek az ajtó kinyitásával bajlódtak, de az olyan volt, mintha befalazták volna. Serpenyő hangosan átkozódott. A fiúk sorban próbálták kinyitni az ajtót, de nyilván egyiküknek sem sikerült. A zaj már elviselhetetlenné vált. Aztán egyszer csak elhallgatott.
- Remélem tényleg jön egy új Zöldfül akit seggbe lehet rúdgosni.- mondta Minho és keserűen felkacagott.- Hiányzik Chuck.
A fiú nem volt a legjobb az érzelmei kifejezésében, de ez a megszólalása komoly részvétről tanúskodott.
- Nekem is...- szomorodtam el, majd hogy ne gondoljam túl a dolgokat a másik megjegyzésére válaszoltam.- De hékás, miért is akarsz te egy új Zöldfület?
- Csak nem féltékeny valaki?- vigyorgott rám.
- Na persze.- nevettem fel és megforgattam a szemeimet.
- Pedig nekem nagyon úgy tűnik.- hajolt bele az arcomba. Nagy erőfeszítésbe került, hogy tartsam a szemkontaktust és ne ugorjak hátra. Válaszként csak felhúztam a szemöldököm.
- Bököttek, nem zavar, hogy éppen be lettünk zárva ebbe a hülye szobába?!- kiáltott ránk Winston.
- És mégis mit akarsz, mit csináljak? Ha ti nem tudtátok kinyitni, mit álldogáljak én is az ajtó előtt, hm?- válaszoltam csípősen. De a hatás kedvéért odasétáltam az ajtóhoz.- Szezám tárulj!- mondtam irónikus hangnemben, és az ajtó egy nyikorgással résnyire kinyílt.
- Hű...- mondta Newt.- Ezt az útvesztőben is kipróbálhattuk volna.
Erre a megjegyzésre páran felnevettek, aztán mindenkin újra úrrá lett a félelem. Felfoghatatlan, milyen gyorsan változnak a hangulataink. A közös helyiségben újra korom sötét volt. Nyilván Minho volt az első aki újra kimerészkedett. Lassan kijjebb nyitotta az ajtót, de előtte még hátraszólt:
- Ha valami zombi cuppanna rá a lábamra, szedjétek már le.- azzal beleveszett a sötétségbe.
Mi a szobában lélegzet visszafojtva hallgattuk, hogy mi történhet.
- Megvannak a kapcsolók!- kiáltotta az ázsiai fiú és jónéhány kattanás után újra világosság lett.

A legelső dolog, ami feltűnt, az az volt, hogy a hullák eltűntek. Mintha ott sem lettek volna. És még a rothadt szag sem volt többé érezhető. Egyszerűen csak nyomuk veszett... Lassan kimentem a tágasabb helyiségbe. Az agyam próbálta feldolgozni az imént történteket, de semmi ésszerű magyarázattal nem tudott előhozakodni. Egy ablak sem volt az egyébként ovális alakú szobában, az egyetlen ajtó pedig belülről volt beláncolva és lelakatolva. Naivan odamentem, hogy azon keresztül hátha kijuthatunk - bár nem voltam már benne biztos, hogy annyira ki szeretnék menni -, de ahogy a láncot próbáltam megrázni, az meg sem mozdult.
- Ezt... Nem értem...- jött mellém Newt.
- Én sem, ne aggódj... De nem ez az első ilyen dolog, amit az alkotók csinálnak.
- Hiszen láttuk őket meghalni...
Ez komolyan elgondolkoztatott. Tényleg láttuk, hogy azok az emberek, akik itt lógtak még egy tíz perce, agyonlőtték az alkotókat. Vagy csak mi hittük azt, hogy azok tényleg ők voltak? Ettől jeges borzongás futott végig a testemen.
- Nem létezik, hogy ezeket ennyi idő alatt kihordták innen.- csatlakozott hozzánk Minho is.
- És még a szag is eltűnt.- tettem hozzá.
- A Buggyantak elhallgattak!- kiáltott fel Winston és a többi tisztárs és Aris kíséretében a szobánkhoz rohantak. Ez eddig fel sem tűnt. Azt hittem csak azért nem halljuk, mert túl távol voltunk. Ahogy én is beléptem a szobába, még a lélegzetem is elállt. Újra. A rácsos ablakok előtt hatalmas téglafalak voltak.
- Talán a testeket valami hiper sebességgel kivitték, de hogy még egy francos falat is felhúzzanak...- jegyezte meg Newt.
Közben Minho kinyúlt az ablakon és a kezével megtapogatta, majd rá is ütött, de az szilárdan állt a helyén. Egyáltalán nem úgy tűnt, mint amit most építettek. Teljesen mozdulatlan, a fuga szilárd. További változtatások után kutattunk a szobában, amit nem is volt nehéz megtalálni. Az összes ágyat bevetették, eltűntek a tegnapi koszos ruháink és újakat is találtunk. Ezen kívül még több apróság is felfedezhető volt, de Minho idétlenkedése félbe szakította a dolgokat.
- Ööö... Asszem kaptam egy melltartót...- tartotta fel a kezében lévő tárgyat.