Perzseltföld

Tizenegyedik fejezet

- Éppen most akartam erre kitérni. Szóval, ha megengeded...- grimaszolt a Patkányember - Tehát ott tartottam, hogy az Útvesztő csak a kezdet volt. Most lép életbe a második szakasz: a Tűzpróba.
- A mi?- bukott ki belőlem. A beszéde kezdete óta most nézett rám először, de csak futólagosan. Pillantását szinte azonnal elkapta.
- A próba hivatalosan holnap hat órakor nyílik meg. Bejöttök ide a mögöttem lévő szobába és a szemközti falon egy Falkaput fogtok látni. Ez egy csillogó fekete falként mutatkozik majd. Pontosan öt percetek van arra, hogy ezen átkeljetek. Ismétlem, öt. Aki ezen nem megy át, kínok-kínjával a lehető legborzalmasabb módon fog meghalni. Érthető voltam?

Még mindig totális csend volt a szobában. Annyi kérdés megfogalmazódott bennem.

- Azt kérdeztem, érthető voltam?- emelte fel egy kicsit a férfi a hangját, mire mindannyian bólogatni kezdtünk, néhányan egy-egy igent is benyögtek.- Remek. Na most, hogy miért is kell ebben részt vennetek? Azért, mert a Kitörés már bennetek is lappang. Néhány hónap, vagy akár hét múlva ti is elkezdetek olyan lényekké válni, mint amilyenekkel már találkoztatok. Ezt gondolom senki sem szeretné. Ezért a VESZETT felajánlja a Tűzpróba túlélőinek a Kitörés méregdrága ellenszerét. A játékszabályok felettébb egyszerűek. Miután a Falkapun átléptetek, jussatok ki valahogy a szabadba, menjetek észak felé úgy száz mérföldet és találjátok meg a biztonságos menedéket. Ha ezt sikerül két hét alatt teljesíteni, megkapjátok a Kitörés elleni szükséges kezelést. Pontosan két hétről beszélünk, egy perccel sem többről. Ha nem sikerül teljesítenetek, végül mind halottak lesztek. Ó, és az étellel csak takarékosan. Sok sikert!

A teremben még egy pillanatig csend volt, majd mindenkiből egyszerre törtek ki a kérdések: hogy kaptuk el a kitörést? Mi az a falkapu? Hol van a B csoport?

De az a láthatatlan fal, ami a férfit körbevette, elkezdett homályosodni és végül úgy nézett ki, mintha teljesen be lenne párásodva, majd egyik pillanatról a másikra eltűnt. Hát hogy is mondjam, elég borzalmasak a kilátásaink. A kajára pillantottam. Egy viszonylag nagy zsák volt, tele gyümölcsökkel és olajos magvakkal. De, hogy húsz embernek két hétre elég lesz-e, abban egyáltalán nem voltam biztos. Sőt... Ráadásul, ha a napkitörések miatti felperzselt földön kell majd kiállnunk a próbát, nem is tudom hogy tudnánk élelmet szerezni. 

- Hű...- szólalt meg mellettem Minho.- Rosszabbra számítottam.
- Várj, mi?- néztem felé értetlenül. 
- Arra készültem, hogy majd megpróbál elvinni téged, én meg majd bunyózhatok vele.- mondta, majd gyorsan elkapta a tekintetét. Nem nagyon tudtam rá mit mondani, inkább egy nyögés szerű hangot hallattam ismeretlen okokból kifolyólag.- Mármint...- köszörülte meg a torkát és mintha egy kicsit el is pirult volna- A kaja, igen...- azzal felállt és a zsákhoz ment. 

Ő harcolni akart értem? Úgy értem... Na jó, nem gondolom túl, aranyos baráti gesztus. Megvédjük egymást. 

- Ez még tőle is szokatlan volt.- mondta a mellettem ülő Newt, akiről idő közben el is feledkeztem. Egy kicsit megráztam a fejem és visszahoztam magam a jelenbe. 
- Mármint mi?- húztam fel a szemöldököm.
- Bököttek.- válaszolta, majd felállt és elment.

***

Aznap este mindenki korán lefeküdt. Miután a Patkányember elment előkészítettük a túléléshez szükséges csomagokat. Elosztottuk a kaját, és a lepedőből és takaróból fabrikált batyuba tettük. Az ennivalós zsákban talált zacskókba vizet töltöttünk és levagdosott függönydarabokkal kötöttük be a száját. Lefekvés előtt beállította mindenki 5-re az óráját és a szekrényekben talált új váltás ruhákba öltöztünk át. Csodával határos módon, mindenkire tökéletesen illett a sajátja, és végre én is normális göncöket kaptam.   

Annak ellenére, hogy a szobában síri csend volt, tudtam, hogy senki nem alszik. Mindenkinek ugyanúgy kavarogtak a gondolatai, mint nekem. Nagyon megviselt ez a nap. A férfi túl sok információt mondott, amiről nem tudtam eldönteni, hogy igaz-e vagy sem, ahogy azt sem, hogy tényleg ő az igazi apám, vagy nem. Nem akartam magamban újra azt az érvelést lejátszani, mint korábban, úgyhogy a fal felé fordultam és a lélegzetvételemre fókuszáltam. Egészen addig koncentráltam rá, amíg nem éreztem, ahogy a szemhéjaim lassan elnehezednek, majd végül lecsukódnak. 

Nyögve fordultam át a másik oldalamra. Valami felébresztett. A szemeimet még nem nyitottam ki, de az erőteljes fény meg csukott szemmel is szinte elvakított. A könyökhajlatomba temettem az arcom, majd óvatosan megpróbáltam nyitott szemmel a fény felé fordulni. Különös volt, hogy nem a fürdőszoba felől jött. Először azt hittem, hogy valaki égve hagyta a villanyt, vagy csak nem csukta be az ajtót. De nem. A fény pont az ellenkező irányból jött: a közös helyiségből. Furcsa volt, mert  nem a villany égett, hanem egy pontból jött a fényáradat. Mint egy nagy zseblámpa. Mivel szörnyen zavart a dolog, elindultam, hogy felfedezzem mi is az, ami ilyenkor nem hagy aludni.