Perzseltföld

Hetedik fejezet

Minhót kipateroltam az ágyamból és újra csak bámultam a plafont. Nagyon elcseszett helyzetben voltunk. De talán végre biztonságban. Ma még csak egyszer törtek az életünkre és még harcolni sem kellett, ami egy határozott pozitív előrelépés. Csak sírni akartam. Kiadni végre a bennem kavargó sok hülye érzelmet. Oldalra fordultam, felhúztam a térdeimet és a mellkasomhoz szorítottam. Így összegömbölyödve potyogtak lefelé a könnyeim, amíg újra álomba nem merültem.

Ez a mostani álom különbözött az eddigiektől. Korábban mindig valami múltbéli eseményről, vagy figyelmeztetésről álmodtam. Most semmi ilyen nem volt. Úgy éreztem, mintha egy nagy szürke térben lebegnék súlytalanul. Kicsit hasonlított az átváltozásban átéltekhez, de most nem volt nagy vihar, ami szétszaggatott volna, csak csend és nyugalom. Egyedül a lélegzetvételemet hallottam, ami szinte robajjal hasított bele a végtelen csendbe. Egy ideig céltalanul lebegtem. Nem tudtam, hogy állok-e vagy mozgok, de ez nem is számított. Hirtelen egy hang szólalt meg mindenfelől. Éreztem, ahogy a közeg, ami körbevesz szinte vibrál körülöttem.
- Hallasz?
- Aris...?- ismertem fel a hang gazdáját.
- Igen. Kérlek hallgass végig.
- Már megmondtam, hogy tűnj el a fejemből!- kezdtem ideges lenni.
- Egy perc az egész. Kérlek!
- De akkor meg kell ígérned, hogy soha többet nem beszélsz így velem!
- Megígérem. De úgy gondolom, ez a legegyszerűbb módja annak, hogy beszélgessek veled.- itt egy kis szünetet tartott, talán a válaszomra várva. Nem volt kedvem vitatkozni vele ezzel kapcsolatban, úgyhogy csöndben maradtam.- Nem fura, hogy az összes itteni ember közül csak mi tudunk így beszélni?
- Én nem tudok. Halványlila gőzöm sincs, hogyan kell ezt az egészet csinálni.
- Most is azt teszed. Ösztönösen megy. Talán nem is gondoltál arra, hogy ilyen létezik, ezért nem próbáltad. Igaz, hogy most alszol, de segítek, hogy éber állapotban is menjen.
Itt tudatosult bennem, hogy álmodok. Furcsa rádöbbeni. És még aludni sem hagy ez a bökött.
- És ha én nem akarok veled beszélni?
- Értsd már meg, ennek van valami oka, hogy csak mi ketten vagyunk képesek erre! Talán még később jól jöhet.
- Azt sem tudom, ki vagy. Ahhoz meg főleg semmi kedvem, hogy az agyamban turkálj.
- Nem gondolatolvasó vagyok, te buta. Csak a mondatok, amiket neked címzek megjelennek a fejedben.
- Igazán leállhatnál vele. Idegesítő.
- Lehet, de mennyien ölnének egy ilyen képességért. És esküszöm, nem látom a gondolataidat, csak ha konkrétan felém sugárzod. Tovább nem tudom fenntartani a kapcsolatot, de ha felébredtél, muszáj beszélnünk!

És ahogy jött, el is tűnt. Az álom többi része ugyanabban a szürkeségben folytatódott, majd lassan átfordult feketébe és lassanként szertefoszlott.

Ugyanabban a pózban ébredtem fel, ahogy elaludtam. Pár percig még csukva tartottam a szemem és gondolkoztam azokon, amit a fiú mondott. Talán tényleg jól jöhet valamikor. De vajon mi a maximum távolság, ahonnan még működik. Van hatótávolsága, mint egy távirányítónak? Vagy ez bárhonnan működik? Mi van, ha csak a jelek fogadására vagyok képes, új információk küldésére nem? Már csak a kíváncsiságom miatt eldöntöttem, hogy adok Arisnak egy esélyt és beszélek vele. Lassan kiegyenesedtem és kinyújtóztattam elgémberedett végtagjaimat. Az órámra pillantottam, ami délután 1-et mutatott. A gyomrom megkordult. Még csak fél napja nem ettem, a szervezetem máris követelte a táplálékot. Ami most nyilván nem volt. Felkászálódtam, bementem a fürdőszobába, ittam annyi vizet, amennyi belém fért és a fiú keresésére indultam.

A mi szobákban nem láttam. Valószínűleg nem szívesen van ismeretlen srácokkal. De ami különös volt, hogy se Newtot, se Minhót nem találtam. Átbandukoltam a szomszéd szobába, ahol mindhárom illetékes volt. A körben lerakott ágyakon ültek egymással szembe. A barátaim egymás mellett Arisszal beszélgettek és ahogy beléptem a szobába egyből el is hallgattak.
- Csipkerózsika felébredt.- mondta Minho gúnyosan.
- Téged is jó újra látni.- grimaszoltam - Csak nem vallatjátok?- utaltam Arisra.
- Dehogy is, csak kérdezünk tőle pár dolgot.- mondta Newt.
- Úgy ismersz minket?- válaszolt Minho ugyanabban a pillanatban.
- Erre inkább nem válaszolok.- nevettem el magam.- Ha végeztetek, nekem is van vele elintézni valóm.
- Szerintem semmi szükség most a verekedésre.- szólt egyből a szőke fiú.
- Nem olyan dologra gondoltam, bökött.- kacagtam fel - Csak beszélni akarok vele.