Perzseltföld

Tizennegyedik fejezet

- Azóta nem próbáltad a telepatikus dolgot?- kérdezte Aris mellém lépve.

- El voltam foglalva azzal, hogy ne haljak éhen.- válaszoltam kissé csípősebben a kelleténél.

- Oké, oké, csak kérdeztem. De ha van kedved gyakorolni, bármikor szólhatsz.- válaszolt. 

- Remélem igazad lesz, és lesz időm meg erőm ezt a cuccot gyakorolni a próba közben.- sóhajtottam.

- Három percünk van még.- szólalt fel Minho a sor elején - Mindenki biztos abban, hogy jönni akar? Mert ha ott derül ki, hogy valaki egy nyápic kis plotty, garantálom, hogy betörött orral és szétvert mogyorókkal tényleg kislányként jön vissza.

Erre a megjegyzésre a szőke fiú halkan felkuncogott.

- Valami baj van, Newt?- szólt rá ellentmondást nem tűrő hangon. 

- Ó, dehogy, csak el vagyok ájulva a vezetői képességeidtől.

- Mi van odaírva?!- húzta félre a pólója nyakát, hogy a hátán lévő felirat olvasható legyen. 

- Jól van, felfogtuk, hogy te vagy a vezér.- válaszolt Newt elvörösödve. 

- Jó. Nincs időnk ilyen plottyos dumával vesztegetni az időt. Úgyhogy pofa be!- mondta szigorúan, a hangját kicsit felemelve. 

Még a szám is tátva maradt. Nem tudtam eldönteni, hogy ezt komolyan gondolja, vagy csak színészkedik. Mindenesetre meg kell mondjam, határozottan jól állt neki ez a szerep. Ezzel legalább mindenki tudatosította magában, ki is az igazi főnök. 

Ebben a pillanatban a falon egy nagy négyzet alakú szürkés dolog vált láthatóvá. Pont úgy, ahogy a Patkányember leírta. 

- Mindenki libasorba! Egyesével megyünk át. Newt, te zárod a sort! Győződj meg róla, hogy mindenki átment, aki akart. Siessünk, csak öt percünk maradt. Én megyek elől.- adta ki az utasításokat kezében a vizes zacskóját szorongatva.

Már éppen álltam volna be a sor végére Newt mellé, mikor elkapta a csuklómat:

- Te meg velem jössz.- húzott a falkapu felé.- Gyerünk!- üvöltötte.

- Mi a...- kezdtem volna kiakadni, de addigra már áthúzott azon a plottyon. 

Hasonló érzés volt, mint amikor a Sirató-odúba ugrottam bele. Mintha hideg víz csapott volna át a testemen. Először nem tudtam, hogy odaértünk-e már mivel korom sötét volt. De sajnos gyanítottam, hogy igen. 

- Megvagy?- kérdezte a fiú.

- Meg, de mégis hogy jutott eszedbe, hogy csak út átráncigálsz ezen a cuccon?!- szegeztem neki a kérdést, miközben a szabad kezemmel a környezetemet próbáltam kitapogatni.

- Csak azt akarom, hogy biztonságban legyél, oké?!- válaszolt hasonló hangnemben.- És tudom, most jönne az a dumád, hogy te meg tudod magad védeni, de nem állok rá készen, hogy Thomas után még téged is elveszítselek. Nagyon fontos vagy nekem.- halkult el a végére.

- Minho...- kezdtem volna bele, de éppen akkor érkezett egy újabb tisztárs. Nem hiszem el, hogy mindig valakinek közbe kell szakítania a közös pillanatainkat. Ha tehettem volna, páros lábbal rúgtam volna vissza szegény srácot.

- Hahó, van itt valaki?- kérdezte, a hangját nem ismertem fel. 

Miután megnyugtattuk, hogy mi is itt vagyunk, folytattam a felfedezést magam körül és a kezem végre falba ütközött. 

- Valami teremben vagy folyosón vagyunk.- szóltam a többieknek. Közben továbbra is érkeztek a fiúk.

Amikor végre Newt hangját is hallottam, hogy megérkezett, elkezdtük a számolást. 

- Egy!- kezdte Minho.

- Kettő!- folytattam, mivel senki nem szólt közbe. És így értünk el a húszig. Ezek szerint mindenki eljött. Mondjuk nem is csodálkozom. 

- Most megindulunk előre!- mondta Minho hangosan. Mindenki tartson egy kis távolságot az előtte lévővel, de ne maradjatok le. 

A fiú mögé álltam és a kezemet a falon csúsztatva megindultunk a koromsötét alagútban. 

***

Szinte úgy éreztem nem is haladunk. Ha a kezem nem lett volna a falon, olyan érzésem lett volna, mintha csak lebegnék. Órák óta meneteltünk már, egy hang nélkül. Egyedül a halk lélegzetvételeket lehetett hallani. A mögöttem lévő néha nekem jött, így érzékeltem, hogy nem vagyok egyedül. Valamiért nem voltam olyan fáradt, mint amilyenre számítottam az éjszakai virrasztás után. Akármennyire is próbáltam elterelni a gondolataimat és elfojtani az érzéseimet ezzel kapcsolatban, egyszerűen nem ment. Hihetőnek tűnt a férfi sztorija, de lehet ez is csak valami játék. Az lenne? A másik furcsaság ezzel kapcsolatban, hogy nem mondta el a nevét. Magamból kiindulva ha valaki nem emlékezne rám, biztos elmondanám a nevemet és a közös emlékeinket, hátha valami előjön neki. De akkor mégis miért akarna visszavinni, ha mindez nem igaz. Megölni? Azt itt is megteheti. Akkor meg miért? 

A gondolatmenetemet egy fentről érkező rekedtes hang szakította félbe. Azonnal megtorpantam. A mögöttem érkező, pedig újra belém jött. Esküszöm, ha ez az a srác, aki közbeszakította a korábbi beszélgetésem Minhóval, amint kiérünk - már ha kiérünk -, tökön rúgom. 

- Ti értitek mit mond?- hallottam Serpenyő hangját valahonnan hátulról. 

Olyan volt, mintha egy öregember beszélt volna, de nem sokat tudtam belőle kivenni. 

- Valami olyasmit mondott, hogy felszeletelve.- mondta az egyik tisztárs.

Hát ez határozottan nem hangzik túl biztatóan. 

- Zöldfül?- érintette meg Minho óvatosan a vállam.