Perzseltföld

Huszonhetedik fejezet

- Én tényleg megöltelek volna.- mondta Brenda kését leengedve, miután az utolsó Buggyant is elhagyta a szobát.- Próbáld meg még egyszer bántani Jorgét és elvágom a torkodat. 

- Ez egy igazán éles kés. Nem való egy ilyen csinos lány kezébe.- mondta Minho szórakozottan, a nyakán lévő vércseppet törölgetve.

Erre Newt és Serpenyő egyszerre horkant fel. Én meg csak álltam ott őket bámulva. Igen, erre most határozottan szükségem volt. Köszönöm szépen. A lány csak megforgatta a szemét és Jorge mellé állt. A tekintetem összekapcsolódott Minhóéval. Felhúzott szemöldökkel néztem rá. Először kérdőn nézett rám, majd pillantása ellágyult és felém közeledett. Én Jorge felé fordultam, akivel összenéztünk, majd megszólalt:

- Na, gyerekek. Akkor indulhatunk is.

A férfi kivezetett minket az épületből. Az egyszerre rám zúduló napfénytől el kellett takarnom a szememet. A néhány másodpercnyi vakság után körbenéztem, hogy mindenkinek sikerült-e kijutnia. Szerencsére az összes tisztárs tudott menni, tehát komolyabb bajuk talán nem is volt. Egy probléma letudva. Viszont, nem voltak már meg a lepedőink és a ruháink is szinte rongyosra lettek szaggatva. Bíztam abban, hogy ezt Jorge is észreveszi és nem tervez a tűző napon vezetni minket. A hatalmas falak mentén vezetett minket a gyér árnyékban. Lassan, óvatosan araszoltunk előre, hogy lehetőleg ne sok figyelmet vonjunk magunkra. 

- Ugye nem vetted komolyan, amit az előbb mondtam annak a csajnak?- lépett mellém Minho. 

- Hm?- kérdeztem értetlenül, mert a folyamatos készenléti állapot miatt már szinte el is felejtettem ezt az egészet. 

- Hogy...- sóhajtott- Hogy csinosnak hívtam. 

- Hogy őszinte legyek nem is tudom. Tény, hogy nem esett valami jól, de most ezt hagyjuk. Van elég bajunk ezen kívül.- mondtam ki minden rosszindulat nélkül a gondolataimat. Nem volt sem kedvem sem energiám a féltékenykedésre. 

- Imádlak. - vigyorgott.- De hogy teljesen letisztázzuk, te vagy az egyetlen lány a szívemben, oké?-nyúlt a kezem után amit meg is szorított, mire ránéztem.- És azok közül is a legcsinosabb.- húzta szélesebbre a mosolyát. Majd az arckifejezése komolyra változott, ahogy áttért a következő témára.- Te megbízol ebben az ürgében?

- Azt hiszem.- ráncoltam a szemöldökömet és halkabban folytattam, mert a férfi alig pár méterrel előttünk járt.- De nincs más választásunk, ha valaha is ki akarunk innen jutni. Úgy tűnt érdekli az ajánlatom és talán hajlandó is ennek fejében tartani a szavát.

- Tényleg, mit mondtál neki?- kérdezte, én pedig részletesen beszámoltam a korábbi beszélgetésünkről.- Ez az én Zöldfülem.- mondta kissé elképedve.- Hülye lenne a gyógymódot kukába dobni.

- Igen, de mi van, ha csak tettette, hogy érdekli? Simán csapdába vezethet minket. Na meg egy kicsit gyanús is, hogy kaját ad. De ki tudja.- merengtem.

- Igen, ez benne van a pakliban.- egy pillanatra elhallgatott, amíg gondolkozott.- De azért van B terved is ugye?

- Nekem mindig van B tervem.

- Szóval nincs.- vonta le a következtetést.

- Hát nincs.

Körbenéztem magam körül. Még mindig a sikátorrendszerben és keskeny utcákon gyalogoltunk. Leszidtam magam. Megpróbálhattam volna megjegyezni az útvonalat.

- Te megjegyezted merre jöttünk?- szóltam halkan a mellettem baktató fiúnak.

- Nagyjából, de így is esélytelen lenne a menekülésünk. Mind a tizenegyen szörnyen fáradtak és sebesültek vagyunk. Ha csapdába vezet, csapdába vezet. 

- Szóval akkor semmi ötleted nincs?- kérdeztem kissé elkeseredetten.

- Ha muszáj, harcolunk.- nézett mélyen a szemembe.- Úgyis kitalálunk valamit.- szorította meg újra a kezemet, én pedig viszonoztam a gesztusát. 

***

- Itt is vagyunk srácok.- állt meg Jorge és Brenda egy lapos tetejű épület előtt. 

- Üljetek le valamelyik fal tövébe, mi pedig hozzunk majd a fincsi kaját.- címezte leginkább nekem és Minhónak a szavait. A tekintete megakadt azon mennyire közel állunk egymáshoz és végigmért minket. 

Senki sem vitatkozott velük. Bementünk az építmény első részébe, ahol szerencsére már kezdett elviselhetővé hűlni a benti hőmérséklet. A vastag kőfalak kevésbé engedték át magunkon a kinti elviselhetetlen hőt és a padló is kellemesen hűvös volt. A fejemet nekidöntöttem a falnak és becsuktam a szemeimet. Tagjaim erőtlenül lógtak. Egy meleg kezet éreztem a combomon épp a térdem fölött. A szemeim egyből kipattantak és Minho nyugodt arcával találtam szembe magam.

- Ha zavar, leveszem.- mentegetőzött - Csak biztonságban akarlak tudni magam mellett.- visszahúzta a kezét, én pedig visszatettem ugyanarra a helyre és egy apró puszit nyomtam az arcára, majd újra visszacsuktam a szemem.

- Itt is van.- mondta színpadiasan Jorge (csodáltam, hogy nem hajolt meg) és mindenki kezébe egy babkonzervet és egy palack ásványvizet nyomott.