Perzseltföld

Tizenötödik fejezet

- Zöldfül?- érintette meg Minho óvatosan a vállam.

- Igen?- léptem hozzá közelebb, de nem válaszolt, mert újra megszólalt az öregember.

Még mindig nem hallottam tisztán, de a felszeletelős dolog már nekem is hallható volt. Amikor harmadjára ismételte el, akkor értettem meg teljesen. 

- ,,Utolsó ajánlat. Menjetek vissza most és nem lesztek felszeletelve."- tolmácsoltam a többieknek. 

- Forduljunk vissza!- mondta egyből Serpenyő.

- Normális vagy?! Az az ürge egyértelműen megmondta, hogy ha visszamegyünk, megölnek.- válaszolt a vezér. 

- És miért lenne az ő szava hihetőbb, mint ezé itt?!- vitatkozott a szakács továbbra is. 

- Persze, higgyünk egy bökött hangnak a sötétben. Jó ötlet! Ezek csak játszanak velünk. Megint. Úgyhogy pofa be és menjünk tovább.- jelentette ki Minho és már hallottam is a lépteit, ahogy távolodnak. Mindenki szó nélkül követte.

Be kell valljam nagyon tetszett a fiú ,,vezető énje". Annyi férfiasságot és erőt sugárzott magából, hogy az hihetetlen. De közben gyengéd és érzelmes. És a hülye beszólásai, na azok nélkül nem is tudom mit kezdenék. 

- Én figyelmeztettelek titeket!- dörgött fentről a hang - Mindannyian meg fogtok dögleni! Mindenki!

Ezt követően közvetlenül mögülem egy velőig ható sikoltás rázta meg a folyosót. Még a vér is megfagyott bennem. Hallottam, ahogy a srác a földhöz vágódik és ott vergődött, közben folyamatosan visítozott, egy pillanatra sem állt le. Azonnal letérdeltem mellé, hogy segítsek rajta és kiderítsem mi van vele. 

- Hé, hé, hé!- próbáltam beszélni hozzá.

Közben a fiú iszonyatos erővel térdelt bele a gyomorszájamba és vágott arcon. A rúgástól egy pillanatra nem kaptam levegőt és ösztönösen összegörnyedtem, aminek köszönhetően belekönyökölt az orromba, amitől a szemeimbe könnyek gyűltek. De a fájdalom ellenére rátérdeltem a folyamatosan sikoltozó fiú felkarjaira, hogy legalább ne csapkodjon annyira. A vizes zacskómat óvatosan a táskámba helyeztem és csak reménykedtem, hogy az épségben marad. A rúgkapálózás és a visítozás végre alábbhagyott. Megpróbáltam megérinteni a fiú arcát, talán azért, hogy lenyugtassam, de a kezemet gyorsan visszarántottam. Amikor újra megpróbálkoztam, akkor sem változott semmi. A fiú teljesen mozdulatlan volt. De a feje nem igazán volt rendben. Próbáltam még jobban kitapogatni, de most is ugyanazt éreztem, mint a legelső alkalommal.

- Dia, minden oké?- kérdezte Newt. 

- Nem... Nagyon nem. Ennek a srácnak... nincs feje.- böktem ki végül. Bármilyen abszurdnak is hangzott, a fiú feje és nyaka helyén egy nagy, szilárd, fémes tapintású golyó volt. A tárgy lassan kicsúszott a kezeim közül és csak odébb gurult.- Valami megette a fejét. Egy fémgolyó... Vagy mi.

Megérintettem újra a testet, ami a vállakban végződött. Onnan valami folyadék csordogált ki. Vér. Felfordult a gyomrom és azonnal távolabb ugrottam. 

- Hogy mit csinált?- értetlenkedtek néhányan.

- Ez az?- hallottam közvetlenül magam mellől Newtot. Óvatosan megérintettem a dolgot amit felém nyújtott.

- Ez.

- Mutassátok!- jött közelebb Minho is. Fentről mintha egy halk kacaj érkezett volna. Egy ideig vizsgálhatta, majd megszólalt.- Mindenki, vissza a sorba. Futunk!- azzal megindult az összes tisztárs - Tartsatok távolságot az előttetek lévővel és előredőlve, lehajtott fejjel fussatok. 

***

Az időérzékemet teljesen elvesztettem, de már legalább egy órája futottunk, gyorsabban, mint amilyenre az Útvesztőből emlékeztem. A levegőben mindenhol izzadságszag terjengett. Egyedül a lihegéseket és a lábak dobogását hallottam. Az előttem futó ázsiai fiútól először egy ,,Aú", majd egy hangos ,,Megállunk!" hallatszódott. 

- Miért álltunk meg?- kérdezte valaki hátulról.

- Azért, mert majdnem eltörtem a sípcsontomat!- hangzott az erélyes válasz.- Itt van egy bökött lépcső.

- Akkor menjünk fel rajta!- mondta Serpenyő vidáman.

- Úgy gondolod?- válaszolt Minho - Mire is mennénk nélküled, Serpenyő!

Lassan elkezdtük szedni a lépcsőfokokat. Meglepően sokáig kellett menni, amíg Minho egy újabb ,,Aú"- val nem jelezte, hogy álljunk meg.

- Mi van ott?- kérdeztem tőle.

- Semmi. Csak a bökött tető.- hallottam ahogy a kezeivel súrolja a fémes szerkezetet.- Találtam egy ajtót! Mindenki takarja el a szemét!- figyelmeztetett, majd valószínűleg a hátával az ajtónak feszülve egy kicsit kinyitotta azt. 

A fény még így is rémesen bántotta a szemem. A kezemen és a szemhéjamon keresztül is éreztem, ahogy a szememet lassan meggrillezi a nap. Vagy bármi is volt ami ezt az erős fénysugarat kiadta. Az elviselhetetlen világosságon kívül elképesztő forróság jött be a kis résen. Minho szinte azonnal el is engedte:

- A Földön vagyunk még egyáltalán? Mi ez a plottyos hely?

- Itt van. - nyújtott a szőke fiú a vezérnek egy összehajtogatott pólót - Támaszd ki ezzel.

Azt tette, amit Newt mondott. A kis résen keresztül is brutális mennyiségű fény zúdult be, ami a sötétben töltött hosszú óráknak köszönhetően elviselhetetlen volt. Nagyjából öt perc után tudtam csak kinyitni a szemem. Most vettem csak észre, mennyire lihegek még most is. Óvatosan ittam néhány korty vizet, miközben feltérképeztem a helyiséget.