Perzseltföld

Tizenhatodik fejezet

A folyosó, ahol voltunk szürke, tökéletesen csiszolt kőből készült. Néhány tisztárs már hozzám hasonlóan kinyitotta a szemét. Libasorban sorakoztak a meglepően termetes lépcsőn, aminek az alját nem is láttam. Fel sem tűnt, hogy ilyen magasra másztunk. Ezzel együtt elég közel kerültünk a tetőhöz is. Ahogy felpillantottam egy folyékony ezüst színű cseppet láttam formázódni nagyjából a fejem felett. Egyre csak nőtt és gömbölyödött, míg végül el nem szakadt a tetőtől. A gravitációt meghazudtolva pedig nem a fejemre esett, hanem vízszintesen kezdett száguldani Winston felé. Ekkor hasított belém a szörnyű felismerés.
- Vigyázz!- kiáltottam és rohanni kezdtem a fiú felé valamilyen megmondhatatlan okból.
A fiú nem tudott elugrani előle és a csepp ahogy a fejére esett, mintha elkezdte volna bekebelezni. A fiú ordított a fájdalomtól.
Ahogy mellé értem lefagytam a félelemtől. Winston alig bírt hozzányúlni. A cucc látszólag szörnyen forró volt. Éppen a füléhez ért és a szemébe is készült belefolyni, de a fiú sikeresen megakadályozta egyenlőre, de az továbbra is megállíthatatlan volt. Lerántottam a vállamról a lepedőt, a tartalmát pedig egyszerűen kiborítottam. A körülöttünk állók egyből utánakaptak, hogy mentsék a menthetőt. A vizes zacskómat a legközelebbi tisztárs kezébe nyomtam, és a felszabadult anyagba bugyoláltam a kezem. A fiú még mindig torka szakadtából üvöltött. De a  legzavaróbb mégis az volt, hogy a többiek semmit sem tettek, csak bámultak ránk. A hátam mögül Minho hangját hallottam:
- Hozzá ne merj nyúlni!
De nem foglalkoztam vele.
- Winston, háromra húzzuk felfelé, oké?- próbáltam túlharsogni a sikolyokon. Nem úgy tűnt, mintha hallotta volna, de mindenesetre mikor háromhoz értem, sikerült letépnünk a cuccot. A nagy lendülettel pedig ledobtam hátrafelé a lépcsőn.
Üveges szemekkel és sajgó kezekkel bámultam magam elé. Nehezen vettem rá magam, hogy Winstonra nézzek.

[Warning!]
Majdnem elhánytam magam a mai napon már sokadjára. A fiú fején egy szál haj sem maradt, az a cucc még a szemöldökét is teljesen leszedte. De jó lett volna, ha ez a legnagyobb probléma. A füle rongyosra volt szaggatva, enyhén csorgott belőle a vér. Az egész fején a bőr cafatokban lógott. Hatalmas hólyagos, véres sebek voltak rajta. Nem is tudtam eldönteni, hogy maradt-e rajta egyáltalán bőr. Abban viszont biztos voltam, hogy ez a seb az élete végéig  kíséri.
[Warning!]

- Dylan, Will gondoskodjatok Winstonról! Zöldfül, Newt, gyertek velem. Kimegyünk.- adta ki az utasításokat Minho és undorodó pillantást vetett szegény fiúra.
A cuccaimat visszakaptam a többiektől és próbáltam valami másra gondolni.
- Valamit muszáj felvennünk. Ha ezen a kis résen is ennyi meleg jön be, el sem tudom képzelni milyen lehet ott kint. Ropogósra fogunk sülni.- mondtam.
- Terítsük magunkra a lepedőket.- ajánlotta fel Newt.
Újra kipakoltam a kajámat, aztán magamra terítettem és elől hagytam egy kis részt, hogy az arcomat is védje, majd az állam alatt megkötöttem. A fiúk is ugyanezt tették, majd Minho kilökte az ajtót és egy borzalmas hőhullám csapott be. Először ő ment ki, majd én és Newt zárta a sort.

Kint hatalmasakat szippantottam a levegőből, de csak az iszonyatos meleget éreztem végigfutni a légcsövemen. Kellett néhány perc, amíg egyáltalán kaptam levegőt. A számból az összes nedvesség elpárolgott, a Nap még a lepedőn keresztül is égetett.
- Na, hogy vagytok?- kérdezte a vezér totálisan nem ideillő hangnemben.
- Szerintem a pokolba kerültünk. Azt mindig is tudtam, hogy te, Minho ott fogod végezni, de azt nem gondoltam volna, hogy Dia és én is.- válaszolt Newt, amire egy nagyot nevettem.
- Ez hatalmas volt.- kacagtam továbbra is, de sajnos ettől csak jobban kiszáradt a torkom és az egész egy fuldokló köhögésbe ment át. 
- Ha, ha, ha. Igazán vicces.- forgatta meg a szemét Minho.- Észak felé látok egy várost. Ti is látjátok ugye?
- Igen, de az szerintem van száz mérföldre. Azt hiszem oda kell mennünk.- mondta a szőke.
- Az nincs még ötven sem. Maximum harminc.- bámult továbbra is a város felé az ázsiai fiú.
- Egyszerűen le vagyok nyűgözve tőled.- mondta Newt gúnyosan.
- Futár vagyok plottyfej. Elég jól fel tudom mérni a távolságokat.
- Elég legyen!- szóltam rájuk.- Hívjuk ide a többieket is és induljunk. Nincs vesztegetni való időnk.
- Meg kéne várunk az estét. Ilyen forróságban nem indulhatunk.- szólt Newt.
- Zöldfülnek igaza van. Most kell indulnunk. Én inkább leszek itt a forróságban, mint a fejzabáló golyók között.- értett velem egyet Minho.

A csoport egyik tagjának sem volt ellenvetése. Néhány perc múlva már úton is voltunk.