That's My Way

9 rész

Halkan kikászálódtam az ágyból. Láttam Chris még nagyban alszik így csendben lesiettem a konyhába. Összedobtam pár szendvicset magamnak is meg Chrisnek is. Nem akartam, hogy ismét össze essen, ha már magára nem figyel majd figyelek én rá. Lefőztem a kávét is majd léptek hangja csapták meg a fülemet.
-Mit csinálsz?-hallottam álmos hangját mögülem.
-Neked is jó reggelt.-mosolyogtam rá
-Hát ez?-mutatott a szendvicsekre amiket papírzacskóba tettem bele.- Ennyit meg fogsz enni ma?
-Nem csak az enyém.
-Nem kellett volna.-dörzsölte meg a szemét.
-De igen, nem akarom, hogy össze ess és valami bajod essen forgatás közben.
-Köszönöm, anyuci.-vigyorodott el huncutul.
-Ó szóval apuci ilyen jó kedvébe van kora reggel?
-Igen, mert boldog vagyok, hogy láthatlak.-közelebb lépett majd magához ölelt.
-Én is örülök neked.-szorosan hozzá bújtam majd a mellkasába fúrtam az arcom.
-Ma délután csinálunk valamit?
-Mit szeretnél?
-Még nem tudom, napközben kiokoskodom. De ma ne menj el hamarabb.-nézett rám kérlelő tekintettel.
-Rendben.
Megittuk a kávét majd felöltöztünk és elindultunk a kocsihoz. Csendben voltunk mind a ketten munkába menet. Agyaltam Chris tegnapi szavain. Picit talán félreérthető volt amiket mondott, na meg az esti puszi az arcra. De végülis ha jobban bele gondolok és az ő fejével nézem a dolgokat barátok vagyunk. Ebben semmi olyan nem volt ami másra utalt volna.
-Hé, itt maradsz? Vagy be jössz?-mosolygott rám kedvesen
-Megyek.-viszonoztam felé én is a mosolyt, majd kiszálltam a kocsiból. Besétáltunk a stúdióba és ismét a fekete furgonokhoz mentünk mivel most is külső helyszínen lesz a forgatás. Mia behuppant mellém.
-De furcsa vagy te nekem.-méregetett gondolkodva.
-Pedig semmit se csináltam.-vontam meg a vállamat.
-De . Valami nem oké.-vakarta meg a fejét és még mindig engem méregetett.
-Fejezd be, zavarba hozol már ezzel a nézéssel.-pillantottam el róla. Kint a kocsi mellett állt Chris épp a telefonján nézett valamit ,amikor hirtelen felém pillantott. Elmosolyodott halványan. Ahogy néztem őt ,egyszer csak egy fej kúszott be a képbe.
-Tudom.-kiáltotta fel mellettem Mia. Hirtelen az ijedtségtől leejtettem a kocsi ülése alá a telefonom.
-Basszus, ne ijesztgess. Mit tudsz?-kezdtem el kutatni a telefont.
-Azt hogy te...-nyújtotta el a szavakat.
-Én mi?
-Te szerelmes vagy.-vigyorodott el és húzogatni kezdte a szemöldökét.
-Hát te nem vagy magadnál.-nevettem el magam.
-De az vagy és szerintem ő is.-intett fejével Chris felé.
-Nem vagyunk azok. Barátok vagyunk csak. Ennyi, de ezt már sokszor elmondtam.
-Pedig valami van. Látszik ahogy egymásra néztek.
-Szimpla barátság.- mosolyogtam felé, de belül éreztem, hogy nem őszinte ez a mosoly.
Elindult az autó. Csendben bambultam kifele az ablakon. Mostanában elég sokszor elmerengek és gondolkodok. Nem tudom mi van velem. Lehet, hogy igaza lenne Miának?
Kizárt, mi csak barátok vagyunk, semmi több. Chris is azt mondta.
Nagyot sóhajtva feltűnt, hogy a másik kocsi mellettünk gurul az autópályán. Átpillantottam és Chris szemeivel találkozott az enyém. Csendben figyelt és méregetett. A szívem egyre gyorsabb ütemet diktált attól ahogy figyel így elpillantottam róla.
Megálltak a járművek és kiszálltunk. Egy romos gyárépülethez jöttünk. Elkezdtünk kipakolni, hogy felkészüljünk a forgatásra.
Egy dobozból pakolok ki éppen, mikor a mellettem lévő üres folyosón zajt hallottam, de nem járt ott senki. Meredten nézem mi lehetett az, hisz mindenki az ellentétes irányba van. Felálltam a doboz mellől és elindultam a hang irányába. Francért vagyok kíváncsi, hisz a horror filmek is így kezdődnek, hogy menjünk a hang irányába.
Megtorpantam. Nem egy bizalom gerjesztő hely. Minden hol törmelék, vasrudak állnak ki a falból, jó pár helyen le van omolva a vakolat.
Ismételten hallottam a furcsa hangot. Pulzusom az egekbe szökött az idegességtől és a félelemtől. Hátrébb lépte egyet.
-Hé.-majd csak arra lettem figyelmes hogy két erős kéz tart magához szorítva.
-Jesszus a frászt hoztad rám.
-Ne sétálj el, még a végén bajod esik.
Finoman elengedett. Egymással szemben álltunk én lassan néztem végig rajta. Szemeim elidőztek hasán, mellkasán, nyakán, száján és végül a szemein. Nagyot nyeltem, hogy ő a bámészkodásomat végig figyelemmel kísérte.
-Valamit hallottam onnan.-mutattam a folyosó irányába.
-És azt találtad legjobb ötletnek, hogy odamész és megnézed?-vonta fel az egyik szemöldökét.
-Hát .. nem tudom. Talán igen.-hajtottam le a fejem mint amikor egy kisgyereket megszid az apukája.
-Maradj szem előtt kérlek. Nem szeretném, hogy valami történjen veled.
-Rendben apu. Figyelj nehogy rosszat csináljak.-mosolyodtam el huncutul.
Chris arca meg sem rezdült. Talán rosszat mondtam? Megrémiszt, hogy nem reagál semmit se erre. - Azt hiszem megyek inkább.-elléptem Christől és elindultam vissza a többiek felé. Egy kéz simult a karomhoz. Lelassítottam a lépteim.
-Csak nehogy meglegyél büntetve.-suttogta halkan mosolyogva Chris majd elengedte a karom és tovább sétált. Én ledöbbenten néztem távolodó alakját.
Akkor mégis benne van a buliba. Lehet vele ilyenekkel is viccelődni. Nem kezel dedósnak. Elmosolyodtam a gondolattól , majd folytattam a munkám. Csendben babráltam pár dologgal mikor meglökték a vállam teljes erőből.
-Hé.-felpillantottam és Sharont láttam ismét Chris felé igyekezni. Odaért hozzá majd a felsőjét levetette Chrissel és a tetoválásokat kezdte eltüntetni. Csalódottan figyeltem az eseményeket, Chris ezt meg is érezte mert kipillantott Sharon mögül. Szomorúan elnéztem róla majd inkább a munkámmal kezdtem foglalkozni.
-Hé baj van?-hallottam meg egy ismerős hangot percekkel később. Nem válaszoltam csak megráztam a fejem.
-Láttam előbb,hogy...-majd elhallgatott. Felpillantottam de megakadt a torkomon a szó. Kék szemeiben tükröződött kétségbe esett arcom.
-Gyere , menjünk egy picit odébb. -kisétáltunk a gyárból és leültünk egy beton tömbre. Magam elé meredtem. Megdöbbentett az az érzés ami uralt engem. Nem tudtam hova tenni. Chris finoman a fülem mögé tűrte a hajam.
-Jól vagy?-suttogta halkan.
-Nem.-majd odébb szaladtam és öklendezni kezdtem. Chris utánam sietett és elkapta a hajam.
-Cssss nyugi. Itt vagyok.
-Menj innen.-nyögtem halkan ,erőtlenül.
-Dehogy megyek. -vállamra simította a kezét ami szabad volt. Görnyedve támaszkodtam egy korlátnak és próbáltam helyre rázni magamat. Csak az volt a baj, hogy nehezen ment. Lassan felegyenesedtem, de még mindig markoltam a korlátot.
-Nekem ez nem megy.
-Itt vagyok veled. Nyugodj meg.-Chris a hátamhoz simult és halkan szuszogott a fülem mellett. Forgott velem a világ. Franc van velem már megint. Mért nincs egy olyan nap se amikor tényleg boldog lennék és örülnék teljes szívemből.
-Tartsalak?
-Ne..-de kezdett elsötétülni minden előttem. Chris óvatosan felvett a karjaiba.