A Tél katonája (Bucky Barnes ff.)

2 fejezet

Megálltam a hatalmas épület előtt. Végignéztem rajta, majd elgondolkodtam a végrehajtásomon, mert rájöttem, hogy nincs tervem. Szívem összeszorult, mikor arra gondoltam, hogy meg kell ölnöm valakit. Csak azt nem értettem miért is kell pontosan megölnöm. El sem tudtam képzelni, de annyira nem izgatott. Az volt a léyeg, hogy meg kellett ölnöm.

Kicsit hátrébb sétáltam, majd elkezdtem futni egy ablak felé, amit sikeresen betörtem. Hirelen elkezdett szólni a sziréna, jeezbe a Bosszúállóknal, hogy van egy betolakodójuk. Erre felkaptam a fejem és epkezdtem futni egyenesen. Nem jutottam sokáig, mert egyenesen belefutottam egy ismeretlen, maszkos, fémkarú, izmos férfiba. Egy másodpercre csak meredtünk egymásra, eveszve egymás szemében, aztán mindketten észbekaptunk. A férfi megfogott és neki dobott a falnak. Én nyekkenve estem neki, de mint apám megtanította, nem mutattam fájdalmat és harcoltam tovább. Amikor láttam, hogy ismét közeledik felém, odarohantam hozzá és az érzékeny ponjába térdeltem, ezt kihasználva pedig az összegörnyedt férfi lábát kírúgtam alóla. A fémkarú görnyedve esett a földre, én pedig futottam tovább a célpontom felé, sikertelenül.

Beleütköztem Amerika kapitányba, majd egy erős fájdalmat éreztem meg az bal lábamban, amitől a sebzett lábam elernyedt és a szememet összeszorítva próbáltam valahogy enyhíteni a fájdalmat. A kapitány zökkentwtt ki ebből, mikor nekidobott a falnak. Megint. Nyögve értem földet, majd a sebemre néztem és láttam, hogy a fájdalom okozója egy nyíl. Kirántottam a lábamból, amit utólag meggondolva lehet nem kellett volna, mert a fájdalom így a háromszorosára erősödött. Sikítottam egyet majd felkeltem. Elkezdtem harcolni a még mindig egyhelyben álló férfival (látszólag nem akart harcolni), de esélytelennek bizonyultam sántán, egy szuperhős ellen. És akkor megérkezett Tony. Arcán a meglepettség volt kivehető. Nem értettem miért, de nem is zavart.

-Daniella Roberts?- mondta ki a nevemet, mire meglepetten felé pillantottam. Honnan tudja a nevem? Értetlenkedtem magamban, majd hangosan is megkérdeztem.

A férfi csak megrázta a fejét, amit nem értettem, de éstbekapva elkezdtem felé rohanni. A tőröm erősen megmarkoltam és szúrni akartam, de a férfi kivédte. Másodszorra sikeresen eltaláltam az oldalát. A férfi nyögve görnyedt össze, én pedig ezt kihasználva, a mellkasába szúrtam a kést. Tony könyörgően és bocsánat kérően nézett felém amit nem tudtam mire vélni. Éreztem valamit a hátamon, aztán hirtelen elsötétült minden.

Felébredve a szemem nehezen szokta meg az ablakon beszűrődő nap meleg sugarainak fényét. Majd mikor végre körül tudtam nézni realizáltam, hogy egy laborban vagyok. Rémülten ültem föl, majd láttam, hogy nem vagyok egyedül. A szoba másik felén Tony feküdt eszméletlenül. A gép mutatta, hogy életben van, de nem tudtam odamenni. A kezem le volt kötözve és a lábam se volt olyan állapotban, hogy tudjak járnir rajta, ezért inkább feladtam és visszafeküdt. Néhány perc merengés után, mikor felvázoltam magamban az összes lehetőséget a kudarcom miatt, bejött valaki.

-Dr. Bruce Banner.- mutatkozott be. Én csak biccentettem egyet neki.- Látom felkeltél. Hogy vagy?- kérdezte mire én elmotyogtam az orrom alatt egy jólt. Pár másodperc múlva bejött a fémkarú férfi, akivel először találkoztam. Hirtelen bűntudatom támadt a tettemme kapcsolatban és úgy éreztem egyre melegebb van bent. De miért érzek bűntudatot? Teljesen jogosan cselekedtem. Az istenért is, nekivágott a falnak!! Gondolatmenetemből a férfi hangja zölkentett ki.

-James Buchanan Barnes.- mutatkozott be, mire felés csak biccentettem, de máshogy mint Bruce felé. James felé valahogy kedvesebben köszöntem, amit nem értettem. -A barátaimnak csak Bucky.- nyomott e egy félmosolyt, maj a doki felé fordult. -Tony hogy van?

-Az állapota stabil, valószínűleg túl fogja élni.- valahol legbelül ennek örültem, de tudtam, hogy ha innen hazaérek, akkor egy hatalmas verésben és egy valószínűleges éheztetésben lesz részem.

A fémkarú férfi, nevén szólítva Bucky, ismét rám nézett. Furcsa módon csillogott a szeme és hatalmába kerített valami érzés. Nem tudom miféle, de tetszik. Kellemes, borzongató érzés.

Szemezésünkből Tony nyögése zökkentett ki. Fel akart ülni, de Bruce odarohant hozzá és visszanyomta az ágyba, mondván nem kelhet fel, mert felszakadhat a varrat. Tony oldalra fordította fejét, és mikor megtalált fmegcsillant a szeme.. a megkönnyebüléstő? Talán örül annak, hogy a többiek nem öltek meg? Nem értem.

-Tony Stark.- mutatkozott be, mire meglepődtem, hogy a történtek után képes velem szóba állni. Valamilyen furcsa érzés arra késztetett hogy megszólaljak.

-Daniella Roberts, de ezt már tudod.- mondtam, majd elfordultam felőle, visszafeküdtem és a plafont kezdtem el nézni. Nem tudom meddig maradhattam így, mert arra lettem figyemes, hogy Bruce távozott a laborból, Bucky az egyik sarokban lévő székben szuszogva alszik.. Olyan aranyos.. Jézusom Daniella! Mit képzelsz?! Pár órája meg akartátok ölni egymást! Hangoztatta egy hang a fejemben az igazat.

Tonyra pillantottam, aki mint az előbb én, a plafont nézte, hasán összefont ujjaival. Észrevehette, hogy nézem, mert felém fordult és rám mosolygott.

-Hány éves is vagy?- nézett rám szemöldökráncolva. Kérdése eléggé megdöbbentett. Nem értettem ez pontosan mért érdekelte, de vállat vontam és válaszoltam.

-20 éves vagyok.- feleltem, mire a férfi csak bólintott és visszafordult a plafon felé, én pedig a gondolatomba mélyedtem. Kezdett lemenni a nap és engem kezdett elnyomni az álom. Bucky még mindig aludt, gondoltam hagyom, de mikor észrevettem, hogy egész nap mem ittam és rettentően ki van száradva a szám, muszáj volt felkeltenem.

-Hé, Bucky! Bucky!- kezdtem el halkan szólongatni, de mikor láttam, hogy mélyen alszik és nem szándékozik felkelni rászóltam egy kicsit hangosabban, mire lassan, nagyokat pislogta, kíváncsian emelte rám tekintetét. Gyönyörű égszín kék szemei voltak.

-Ne haragudj, hogy felkeltettelek, de nem tudnál hozni egy pohár vizet?- a férfi értetlenül mért végig, mire megrántottam a karom, ezzel mutatva, hogy ide vagyok kötve és nem tudok mozogni. A férfi, mintha csak megvilágosodott volna, felkelt és kisétált.

Pár perc múlva visszajött egy nagy pohár vízzel és mivel látta, hogy bilincs van a mind a két kezemen, a számhoz emelte a poharat, kicsit megdöntötte, én pedig elkezdtem inni az éltető folyadákot. Mimözben ittam láttam, hogy Tony figye minket a távolból. Mikor vissza néztem Buckyra láttam csillogó szemeit és megint elfogott az a fura érzés.

Mikor megittam, a férfi elemelte a számtól az üres poharat, majd lerakta egy kis asztalkára, de közben szemét nem vette le rólam. A szemem az ajkaira tévedt, de mikor realizáltam, hogy mit is nézek gyorsan elfordultam és kissé elpirultam.

A kínos helyzetből Tony zökkentett minket ki. Ebben a percben hálát adtm az égnek.

-Kérhetnék én is vizet?- kérdezte meg tőle, mire Bucky felé fordult, bólintott és újra elhagyta a helyiséget. -Bocsi hogy el kellett ijesztenem, de úgy forrt köztetek a levegő, hogy majdnem megsülten.- nevetett fel, mire én csak megforgattam a szemem.

Mikor Bucky visszatért odaadta Tonynak a vizet, aki nagyokat kortyolva meg is itta, majd ő is lerakta, egy hozzá közel álló asztalhoz. Bucky visszafordult hozzám.

-Gondolom fáradt vagy, úgyhogy én megyek. Jó éjt.- mondta ki a szavakat, amik nagyon furcsán estek, mert még senki nem törődött velem ilyen formában.

-Neked is jó éjt.- majd sarkonfordult és kiment a fehér teremből.

-Neked is jó éjt hajasbaba!- kiabálta utánna Tony erőtlenül, mire én szemforgatva elmosolyogtam.

Nem kellett sokat várnom, úgy fél óra múlva elnyomott az álom.