A Tél katonája (Bucky Barnes ff.)

1 fejezet

Sziasztok!! Itt az első rész. Tudom, tudom azt ígértem, hogy hetente fog kijönni egy rész, de nem tudom kivárni. Ez után már témyleg csak hetente lesz rész, esküszöm!
Jó olvasást!

Rami

Délután 4 óra. Elindultam le a pincébe, ami sosem jelent jót. Lassan mentem le a lépcsőn, hogy el tudjam rejteni magamban a félelmet, amit a hely iránt érzek. Mindig kirázott a hideg, már akkor is amikor kimondták a szót. Mikor leértem körbenéztem. Kis szoba volt, szürke fallal, halvány fénnyel. Mindent mélyen belepett a por, mivel itt nem takarítanak a szüleim.

Mikor leértem apám ott állt előttem, tekintetében láttam, hogy haragszik rám, de mellette megcsillant egy kis izgalom, amit nem tudtam mire vélni.

-Daniella!- mondta ki a nevem, mire felkaptam a fejem a padló kémleléséből. -Van számodra egy feladatom.

-Mi lenne a feladatom?- kérdeztem, mire a férfi csak megrázta a fejét és intett nekem, hogy nagyon figyeljek.

-Tudod, apád már egy ideje dolgozik egy embernek. Megkértek, hogy válasszak ki egy alkalmas embert arra, hogy öljem meg Tony Starkot mert veszélyt jelenthet ránk.- mondta ki a szavakat, én pedig kikerekedett szememmel bámultam. -Nos, te lennél az az ember, akit megbíznánk a feladattal.- szavai nagyon megleptek. Valahol legbelül örültem annak, hogy bízik bennem, de nem tudtam elhinni, hogy azt akarja kérni tőlem, hogy öljek meg egy embert.. nem is, inkább egy szuperhőst. Eléggé megijedtem az ötlettől, mivel nagy túlerőben lesznek ellenem, de tudtam, hogy nem mondhatok nemet, mert azt én bánnám.

-Szóval reméltem, hogy evállalod a feadatot, mert ha nemet mondasz szerintem mindketten tudjuk mi fog következni..- fogott meg az asztalról egy kést és ujját végighúzta az élén.Nekem erre a cselekedetre megfeszültek az izmaim, amit valószínűleg ő is észrevett. -Na, mit mondasz?- tette fel a kérdést.

-Rendben.- mondtam ki félénken a szót, mire apám eszelősen elmosolyodott.

-Reméltem, hogy ezt fogod mondani. Akkor ma megkezdjük a kiképzésed és egy hét múlva indulsz. Délután 5-re légy itt.- mondta el az információkat, majd otthagyott.

Kissé lefagytam a történtek után, próbáltam feldolgozni, az eseményeket. Mire észbekaptam, már 20 perce ott álltam.

Gyors tempóban fölmentem a lépcsőn, majd lehetelőleg észrevétlenül megpróbáltam felmenni a szobámba, ami természetesen sikertelen akciónak bizonyult, mert meglátott a húgom.

-Na mi van? Csak nem sunnyogni akarsz?- kérdezte, hangjában a kristálytiszta gúnyt lehetett hallani, mire én megálltam és felé fordultam, szememet forgatva.

-Nem lehetne mondjuk, hogy felmegyek csak simán a szobámba?- kérdeztem reménykedve, de úgy is tudtam a választ.

Te most viccelsz?- kezdett el nevetni én pedig ismét csak megforgattam a szemem. Azt kívántam, bár vége lenne ennek az egésznek. Miért nem lehet normális életem?! -Te is tudod, hogy nem. És amíg én élek, addig sosme foglak hagyni. Meg fogom keseríteni az életed!- minden szava kés volt, amit a szívembe döfött. Fájt, mert mégis csak a húgomról volt szó. Bár legszívesebben utáltam volna, valahogy nem ment.

Hátat fordítottam neki, egy másodperc erejéig megfagyva összeszorítottam a szemem majd folytattam utamat a szobám felé.

Mikor felértem körbenéztem. A szobám fala fehér, enyhén kopott. Van egy ágyam, amit szerintem többet használok minden bútoromnál. Ott sírok, ott eszek, ott alszok (már amikor tudok) és ott tanulok.
Ezen kívül még van egy íróasztal, meg egy szék, ott szoktam rajzolni, van egy kisebb szekrényem, amiben a ruháimat tartom és a szekrény mellett van a táskám lerakva.

Lefeküdtem az ágyamra és a plafont kerdztem kémlelni, mintha megoldaná az összes problémám.

Nagyjából 10 percig elmélkedhettem, mikor ránéztem az órámra és láttam hogy 5 óra múlt 2 perccel. Hihetetlen gyorsasággal pattantam fel az ágyamról, majd az ajtó felé vettem az irányt. Utána lerohantam a lépcsőn, majd a pince felé vettem az irányt. Mikor leértem apám már ott volt és ha szemmel ölni lehetett volna akkor már halott lennék. Megpróbáltam nyugalmat erőltetni magamra, amikor ekezdett felém közeledni. Mikor elém ért lekevert két pofont, majd minden szó nélkül odament az egyik poros kis szekrényhez és kivett belőle egy tőrt, amit a kezembe nyomott.

-Ezzel fogsz harcolni.- mondta, majd felállt alap pozícióba és jezett, hogy támadjak. Én ekezdtem felé menni, majd a tőrrel hadonászni. Egy helyen sikerült megvágnom a kezét, de amikor ezt észrevette, én pedig már kezdtem megörüni, hogy annyira nem is vagyok rossz, kirúgta alólam a lábam, én pedig nagyot nyekkenve értem földet.

1 hét múlva:

-Készen állsz!- jelentette ki apám, a padlóról felkelve. Örültem, hogy úgy gondolja jó vagyok valamiben, de egyben féltem is. Soha nem öltem még embert és nem is terveztem, de persze a sors keresztbe tett nekem. A másik ok, ami miatt féltem pedig az, hogy apa megfenyegetett azzal, hogy ha nem ölöm meg Starkot, akkor nagyon meg fogom bánni, ezért igykeztem az edzéseken minél jobban tejesíteni.

Apa adott nekem egy fekete golyóálló ruhát, amit nem tudom honnan szerzett, de nem is érdekelt különösebben. Miután felvettem a ruhát odaadta még a szokásos tőrömet, majd kezembe nyomott egy pisztolyt, amivel az elmúlt 2 napban tanultam meg lőni.. Indulásra késze álltam.

-Ha kimész a házból, ott lesz közvetlen előtted egy fekete furgon. Abba ha beszálsz elvisz téged a Bosszúállók főhadiszállására.- adta ki a parancsot mire némán bólintottam.

Apám elállt az utamból, jelezve hogy mehetek, én pedig elkezdtem a kijárat feé sétálni. Mikor odaértem pár másodpercre becsuktam a szemem és mélyeket lélegeztem. Mikor kiléptem tényleg volt közvetlen előttem egy nagy fekete kocsi, aminek a hátulja felé tereltek.

Nagyjából háromnegyed óra utazás után megálltunk és kinyitották nekem az ajtót, én pedig elkezdtem a torony felé menni.